Társadalomtudomány, 1934 (14. évfolyam, 1-4. szám)

1934 / 1-2. szám - Papp Jenő: A mai Magyarország erkölcsrajza. Korunk kritikája. 1918-1933., 1934. 276 l. [könyvismertetés]

KÖNYVISMERTETÉSEK 115 helyett) kérdés megoldásának irányelveiről (a magántulajdon, munka, a termelés tényezői, az állam), a keresztény szociális mozgalomról (a romantikusoktól XIII. Leó fellépéséig, a «Rerum Novarum>> enciklika, szociálpolitikai vívmányok, intézmények és szervezetek, a fehér internacionálé, a «keresztényszocializmus)) Magyarországon), a fejlődés irányáról (a vallásos szocialisták, szociálpolitika vagy szociális reform, a «Quadragesimo Anno» enciklika) szól a könyv. E kérdések alapos, pontos és ismertető feldolgozása a könyv tartalma. Mihelics Vid könyve tárgyánál és tartalmánál fogva egyaránt értékes szociológiai munka. A magyar tudományos irodalomban első ily tárgyú összefoglaló monográfia. A. F. ^ Papp Jenő: A mai Magyarország erkölcsrajza. Korunk kritikája. 1918—1933., 1934., 2761. A népszerű rádiófelolvasó, kinek hangját csaknem minden vasárnap hallja a magyar közönség, sajátos típus. Szinte rejtett és nem szem előtt álló típus, mert nem sokan veszik ma még észre, minő áthangolódás ment végbe az utolsó 15 év alatt társadalmunkban. Egy gentry-Magyarország hangját lassan-lassan átveszi egy polgári Magyarország tónusa és új felfogás jelentkezik, mely az uralomra berendezkedett régi vezető osztályok részéről nem volt tapasztalható. Sokkal szerényebb ez az új hangnem, magábatekintő lett az ember és így morális reflexióra hajlamos. Nem a hatalmi presztízs fenntartásának öntudatlan intenciója hallik ki a sorok közül, hanem magábanálló józanság és kevésigényűség szava, de amely törhetetlen élniakarást zeng. Eszmél és nem szónokol, int és nem parancsol. Líra van benne, némi páthosszal, de ez nem az érzelem, hanem inkább az akarat lírája. Tehát nem álmodozás. Ha feddő hang sajdul fel, ez nem felülről jő, hanem valaminő jószándékú barátunktól. Azt mondhatnók, Papp Jenő hangja egy polgári, józan, nemes veretű, de kisméretű moralizálás stílusa, amely a kis témák mozaikjának igen megfelel. Most pedig jött a nagy könyv, «Korunk kritikája» alcímmel. Ez már nem kisméretű téma, sőt éppen igen is nagy, átfogó egészé. Mit tett a szerző? Azt, ami tőle telhetett. Igyekezett sebtében magasra emelkedni, hogy onnan tekintsen le a korra. Azonban akárminő ötletes is a stílusa, miről már a fejezetcímek tanúskodnak, valamikép minden oldalon kiérzik, hogy az egész téma nem az ő stílusa. Mindenekelőtt a fentemlített baráti közelség nála nem egyszer finom akkordokat szokott ütni, egyenlőséget és jószándékot lehel, de nem alkalmas arra, hogy elhitesse velünk : ő nagyon mély erudicióval rendelkezik. Hiányzik a korfölöttisége, a magasabb és átfogó szempontja. A gentry túlönérzetes hangja nem hallatszik fel a szerző lelke mélyéből, ámde — kárhozat — ott van a nagy téma s a szerző kénytelen túlönérzetesnek lenni, ítél elevenek és holtak fölött az örökkévalóság egyenes megbízásából. Már pedig az olvasó 8á