Társadalomtudomány, 1933 (13. évfolyam, 1-4. szám)

1933 / 1-2. szám - Concha Győző 1846-1933

78 FIGYELŐ visszautasítását, a hatalmi tényező kidomborítása a szabadság fogalmában — mindazt, ami a századforduló progresszív elemeinek szemében ókonzervatív tradicionalizmusnak látszott — a nemzeti gondolat híveinek egyre erősödő tábora, mint időszerű igazságot vallja magáénak. Amit pedig a nemzetközi relációk jogi szabályozásának határairól s ennek kapcsán a pacifizmus lehetőségeiről tanított, az ma, a népszövetségi gondolat latens csődjének, a Kellog-paktum hajótörésének, a lefegyverzési értekezlet zátonyainak napjaiban a dolgok legmélyére hatoló meglátás értékével bír. De bármennyire igazoltnak látjuk is Concha állambölcseleti gondolatait, a Politikája első részében foglalt fejtegetések tetemes része nem hat többé ránk meggyőző erővel. Hogy a helyes alkotmány követelményei a társadalmi és állami élet belső törvényszerűségeiből nemcsak hasonló kazuisztikus részletességgel, de alapvonalaikban sem vezethetők le tisztán a deduktív logika műveleteivel, közmeggyőződéssé vált már azelőtt is, hogy az alkotmányi karták Európának egy nagy és kulturálisan annyira jelentékeny részében szinte egyik napról a másikra vesztették el hatályukat. Ebben látjuk az okát annak, hogy a hagyományos értelemben vett alkotmányi politika már hosszabb ideje nem talált művelőkre és más államtudományi diszciplínáknak engedte át a helyét. Ámde, ha az ilyen irányú célkitűzés lehetetlennek látszik is, ha Concha fejtegetéseinek egy része (a szövetséges állam és az államszövetség, az államkapcsolatok problémái) az események folytán tárgytalanná lett is, alkotmánytanának nemcsak a régi irodalmi anyag páratlan becsű áttekintése, hanem az azokban feltalálható más vonatkozású gondolatkincs is maradandó értéket fog biztosítani. Itt elsősorban azokra a fejtegetésekre gondolunk, amelyeket a pártok ideáltípusai felől szőtt alkotmánypolitikai témái köré. Concha éles szemmel ismerte fel ennek a problémakörnek centrális jelentőségét, amely Politikája megjelenésének idején még csak szerény irodalommal rendelkezett és ma különböző címeken oly sokat vitatott témája a jog-, állam- és társadalombölcseletnek s annak kulcsát a konzervatív és liberális elv egyensúlyában vélte feltalálni. S ha ma az irodalomnak sikerült is ezek helyett a napi politikában tartalmatlan jelszavakká kopott elnevezések helyett szerencsésebb terminológiát találni, annak a megoldásnak a helyességében, ami rendszerének egyik vezérlő gondolata, kételkedni ma sincsen okunk. Bármikép alakul is az államforma kérdése az új Európában, bármely hatalmas újabb területeket hódítson meg az erős egyéniség személyes uralmára alapított kormányzati rendszer (— amely Concha szisztémájában csak mint a «nem sajátképi államformák)) egyike talál szerény helyet —) az individuumnak, mint a közre is nélkülözhetetlen szellemi és erkölcsi értékek forrásának tiszteletben tartása a dolog természetéből folyó olyan szükségszerűség, amely elől a modern elgondolású «totalitarius» állam époly kevéssé fog kitérhetni, mint ahogy a régi stílusú «autoritarius» állam sem tehette és amely bármilyen alapon megszervezett államhatalmat előbb-utóbb