Társadalomtudomány, 1933 (13. évfolyam, 1-4. szám)

1933 / 1-2. szám - A PATRIMONIÁLIS KIRÁLYSÁG

38 MÁLYUSZ ELEMÉR a nagybirtokosokat, sem a rendeket, mert ilyenek részben még nincsenek ; országgyűlés és alkotmány sincs. A királyi tanácsba az uralkodó tetszése szerint hívhat meg bárkit, de még ennek a szenátusnak is csak véleményező szerepe van. A királynak ezt a korlátlan hatalmát csodálta meg a XII. sz. közepén a középkor egyik legnagyobb történetírója, Freisingi Ottó, akinek szemléletes leírása akaratlanul is felmerül mindenki emlékezetében, ha patrimoniális uralomról hall. Az élesszemű megfigyelés szerint, ha valaki az ispánok közül a királyt bármi csekélységgel megbántja vagy ilyesminek hírébe keveredik, őt a király által kiküldött csatlós népei közt elfogja, vasra veri és megbüntetheti; nem szükséges, hogy a király a hasonrangúak ítéletét kikérje ; a vádlottnak nincs is alkalma, hogy magát védelmezze ; mindenki szemében mindenre elég ok a király akaratja.1 Az egykorú források adatai és a modern történettudomány következtetései igen világosan jellemzik a XI—XII. sz.-i magyar királyságot. A róla alkotott és immár közkeletű kép életszerűsége kétségbe nem vonható. Azonban még sem nevezhető patrimoniálisnak. Ez a megjelölés ugyanis sajnálatos módon került történetírásunk kifejezései közé és nyert olyan értelmet, amilyenben nem használta sem első megfogalmazója, sem pedig a nyugati történetírás. Mint G. v. Below előadásából ismeretes,2 a «patrimoniális állam» kifejezés egy romantikus államfilozófus, Carl Ludwig v. Haller berni tanár művében fordul elő legelőször. Haller nem volt történetíró. Nem titkolta el, hogy a középkorról egyetlen könyvet sem olvasott el3 s ha mégis sokat hivatkozott a középkori állapotokra, társadalmi és állami szervezetre, akkor ezt csak azért tette, hogy a bizonyítékoknak tetsző állítások célzatos csoportosításával egy elképzelt ideál életteljességét elhihetővé tegye. Felfogását főmunkájának címe is mutatja : Restauration der Staatswissenschaft oder Theorie des natürlich-geselligen Zustands der Chimáre des künstlich-bürgerlichen entgegengesetzt.4 Ellensége tehát a felvilágosodásnak, főleg pedig a francia forradalom tanainak s egyenesen ezek visszaszorítására, megcáfolására szerkesztette meg a kor restaurációs szellemének megfelelő romantikus tanát. Államfelfogása nem mentes a következetlenségektől — II. Józsefet pl. szenvedélyesen elítéli, ellenben Nagy Frigyessel szemben elnéző — egy törekvés azonban következetesen áthatja gondolatkonstrukciója minden részét ; az a vágy, hogy az összes ellenforradalmi erőket felrázza és csatasorba küldje. Nem törekszik a középkor egyszerű felújítására, visszahozására, hanem azt a patriarchális rendi államot tartja a legjobbnak, amelynek maradványai még az ő 1 Pauler Gy. : A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt. Bp. 1899- I-2 254. 2 Below, G. : Der deutsche Staat des Mittelalters. Leipzig. 1925. I.2 3 Ezt a nyilatkozatát fő munkájából idézi Meinecke, Fr. : Weltbürgertum nnd Nationalstaat. München. 1922. 226. 4 Második kiadása : Winterthur, 1820. 6 kötet.