Társadalomtudomány, 1933 (13. évfolyam, 1-4. szám)

1933 / 3-4. szám - Bary József emlékiratai: A tiszaeszlári bűnper. Budapest, 1933 [könyvismertetés]

KÖNYVISMERTETÉSEK 331 se a falusi bíró, se a nép. Dehát a gyermek valóban eltűnt, valaminek történnie kellett vele, egy ilyen kis faluban a csirke sem tévedhet el hír nélkül, mégis csak kerestetni kell ! Akadtak falubeliek, akik állították, hogy azon a bizonyos szombaton délben gyermekkiabálást hallottak a zsinagógából. A szomszédban lakó asszony ki is nézett akkor az utcára, mert valaki síró hangon szólította : «Kovácsné, jöjjön ki !• Mások emlékeztek rá, hogy azon a szombaton egész éjjel világos volt a zsinagóga, ami eddig sohase történt meg. Egyik gyanús körülmény hozta a másikat, úgyannyira, hogy végül is a falusi bíró a szolgabíróhoz utasította az anyát jelentéstételre. A szolgabíró kiszállt Eszlárra, a tanukat kihallgatta s a jegyzőkönyveket, jelentésével együtt, beküldte a nyíregyházi ügyészségre. Es ezzel megindult a nagy per. Láthatóan lassan, tétován, hetek multával, szinte csak félkézzel, mint olyan ügy, ami ha még olyan tisztának látszik is, tulajdonképen nem lehet igaz, mert elképzelhetetlen. A nyugodt biztonságban élő, a nyíltszívű, táblabírói mentalitásban nevelkedett, liberális gondolkozású és a titkos rejtelmek világától végtelen távolságban álló, derűslelkű magyarság — köznép és vezetőség — olyan abszurdumot látott egy cselédlányka céltalan, indoknélküli meggyilkolásában és a körülményekben felvetődő rejtelem, sötétség olyan ösztönszerű idegenkedéssel töltötte el — a vérvádnak, rituális gyilkosságnak még a fogalma is hiányzott az akkori nemzedékből — hogy nyilvánvalóan csak a letagadhatatlan tények ostobán, de kikerülhetetlenül kényszerítő ereje és egy kétségtelen eltűnés köteles tisztázása hajtotta bele a hatóságokat a vizsgálat megindításába. Ebben az országban, a nyolcvanas évek elején, ismeretlen fogalom volt az antiszemitizmus és semmi sem állott távolabb tőle, mint a zsidó lelkiségnek a vizsgálata, a zsidóságnak, mint keverhetetlen, külön fajnak a felismerése. Az akkori generáció messze járt még attól a tisztánlátó kiábrándultságtól, amihez a ma élő magyarságot az utolsó félszáz év tapasztalatai, a békevilág szomjas és mohó űj honfoglalása, a háború, a forradalmak, az «emigránsok>> juttatták. Az orosz zsidóüldözések folytán hozzánk özönlő kazár menekülőket szinte tárt karokkal fogadta az ország. Csak üldözötteket látott bennük és hazátlan népet, amely fedelet és biztonságot keres. Ha egy-egy elözönlött vidék, ahol a bevándorlás hatását saját testén ismerte meg a lakosság, valamelyes kormányintézkedést sürgetett a falusi népet életgyökereiben megtámadó áradat ellen, vagy ha a szegény, félbolondnak gúnyolt Istóczy valamelyik — hetenként bukó — újságjában Cassandra-jóslatait sírta a pusztába, a gavallér magyar közvélemény felháborodva utasította vissza az «embertelenség» e megnyilvánulásait vagy a aközépkori elfogultság)) szavát. Bary József, az eszlári bünper vizsgálóbír áj a, emlékiratai bevezetését épen ennek a kérdésnek a tisztázására szánja. Bebizonyítja száz-