Társadalomtudomány, 1932 (12. évfolyam, 1-4. szám)

1932 / 1. szám - SZOCIOLÓGIAI MEGJEGYZÉSEK A MAGYAR BANKKÉRDÉSHEZ

38 MÓRICZ MIKLÓS mástól nagy mértékben izolált tisztviselői csoportjával állunk itt szemben. E csoportok élén mindig olyan tisztviselőnek kell állania, aki elvben az igazgatóságnak, a vállalkozó saját tőkének megbizottja, de aki a valóságban legtöbbször inkább az igazgatóság igazi irányítója. A pénzintézetekben az elnöklés legtöbb esetben csak méltóság és nem hivatal. A vezető tisztviselőt, a vezérigazgatót, aki eddigi gyakorlatunk szerint legtöbb esetben egyúttal az igazgatóságnak is tagja, meglehetősen nagy távolságban van az utána következő tisztviselő felett, aki már valóban csak végrehajtó funkciót tölt be. A pénzintézeti tisztviselő ügyköre általában véve kicsinysugarú, túlságosan specializált. Jellemző tünet, hogy soraikból sem jelentékeny elméleti közgazdák, sem szociológusok nem kerülnek ki. Inkább a pénzintézeti és kereskedelmi ügyvitel szakirodalmában tűnnek ki. Az általánosabb problémákkal való foglalkozásban megakadályozza őket képzettségük szakjellege és az a szigorú fegyelem, amely a bankokban uralkodik. Ezért a pénzintézetek annak a feladatnak sem tudnak megfelelni, hogy képzett, mindenre kiterjedő figyelmű és a társadalmi szerkezet szövevényébe behatoló szellemi munkássereget neveljenek. A pénzintézeti tisztviselői karban meglevő belső értékeket túlságosan szük keretben használják s igyekeznek azt teljesen a maguk javára lekötni. Ezt általában a munkaidő is kifejezi; a pénzintézeti tisztikar túlságos igénybevétele közismert tény. A tisztviselői karnak ezzel szemben ellentállóerejét gyengíti az, hogy a bankok nagyon alkalmasak a gépi megszervezésre. Egyes kísérletek ugyan azt mutatják, hogy ez egyúttal új munkaterületek bekapcsolását is jelentené, tehát végeredményben nem válnék a tisztikar kárára.1 Azonban ehhez új vállalkozó szellemre is szükség lenne, ami a bankokból ma hiányzik. Enélkül pedig a gép valóban csak a tisztviselő kiszorítását jelenti. * * # Mire fordíttatott az a 364 millió pengő, amivel az ország a bankok által kezelt és rendelkezésére bocsátott tőkéket javadalmazta? Hogy osztozott ezen az «idegen» tőkés, vagyis az, aki pénzét gyümölcsöztetés céljából a bankra bízta, továbbá az állam, a tisztikar, végül a saját tőke és az azt képviselő igazgatóság? A rt. formában működő pénzintézetek 1930-ban 363,771.000 pen1 Nagyon jellemző példa erre a Budapesti Kisipari Hitelintézet, ahol a gépi munka az üzletvitelnek olyan kishitelekre való kiterjesztését tette lehetővé, hogy ezt más intézet már nem láthatja el. Egy budapesti nagybank százezer pengőt tíz vagy, húsz tételben helyez ki, a Kisipari ellenben esetleg ezer tételben. Ezt kézimunkával nem lehetne elérni, mert a kezelés költsége megfizethetetlen lenne. A gépek munkája ebben a bankban az ügykör kiszélesedésével mind több tisztviselő alkalmazását kívánja.