Társadalomtudomány, 1932 (12. évfolyam, 1-4. szám)

1932 / 1. szám - A politikai érzületek szerepe a mai társadalomban. Első közlemény

22 DÉKÁNY ISTVÁN kívülről eredtek s környezetünk hatásaiként átvettük azokat bensőség nélkül. Ez látszik meg az eddig még fel nem derített jelenségen, a «velleitáson». II. A «velleitás». Eddig sehol nem esett szó lélektanokban a velleitások lelki alapjáról, holott jellemző tényállásból ered. Vannak, akik az érzületet csak mutatják, holott érzületük igazában nincs is meg. Ez az állapot a velleitás állapota. Aki pl. nem demokratikus, hanem csak demokrata «velleitásai» vannak, abban ez az érzület nincs meg, még nem benső. Az ilyen embernek motivum-csoportjaiban megjelent ugyan a demokratikus összeforradásnak és egyenlőségnek a vágycsirája is, de ez a csendes irányzat még nem vált benne dominánssá. A velleitás1 még csak egy quasi-érzület, szemben áll az igazi érzületből fakadó akarattal, ahol az érzület-akarat-Én egy egység. A velleitás így lexikonban úgy szerepelhet, mint <anég hatástalan akarás», franciáknál «intention fugitiv)) (szemben az érzület állandóságával). Pontosabban tehát az Én fokozati különbségeihez tartozó valami, még nem bensőséges, nem én-nel azonosított érzület a velleitás. Vegyük például az ú. n. támadó szándékot. Ez ellenséges ((érzületből)) fakad. Lehet szó azonban «támadó velleitásrób; ekkor csupán a támadás külszíne van meg ; lehet, hogy az illető futólag meg is van arról győződve, hogy támadni «fog», s mégsem «fog» támadni, mert nincs benne érzületi fűtöttség, azaz «valódi» ellenségesség. A velleitás sokszor magunkat is megcsal, «hiszünk» magunkban, érzületi fütöttségünkben, holott ez nincs meg bennünk, s nem is igen van kéznél a modern, gyorsan változó lélekben. A velleitás felszínes érzület, nem Én-központhoz tartozó.2 Odáig is fajul a velleitás, hogy puszta külszínné válik, társadalmi pózzá, minő pl. az az eset, midőn valakinek ((arisztokratikus velleitásai vannak)) (sznobizmus). Az ilyen csak külsőségeiben éli meg és tükrözteti 1 A lat. velle: akarni szóból. Eisler filozófiai lexikona figyelmeztet arra, hogy a velleitás szó a középkorban Duns Scotusnál, Aquinói szent Tamásnál szerepel. Itt Summa theol. I. 19. 6. valóban találok egy részletet: Iudex justus antecedenter vult omnem hominem vivere ; sed consequenter vult homicidam suspendi . . . sed secundum quid vellet eum vivere, scilicet in quantum est homo. Unde magis potest dici velleitás, quam absoluta voluntas. Az isteni akarat van szembeállítva az emberivel. Világos, a modern szóhasználattal nem függ össze. 2 A forradalom is lehet érzület nélkül való ; van ((forradalmi velleitás» lehetősége. Ilyen utalás Tisza I. gr. Ö. Munkái. 1923, I. 123. 1. : a 67-es évben «a volt honvédek között is alig akadt egy-két hóbortos alak, aki a kiegyezés után is forradalmi velleitásokkal birt volna.»