Társadalomtudomány, 1932 (12. évfolyam, 1-4. szám)

1932 / 1. szám - A politikai érzületek szerepe a mai társadalomban. Első közlemény

20 DÉKÁNY ISTVÁN nap mások lesznek, — alig ér le valami az én mélységeihez. Mindent felszínesen kényszerülünk átélni, az életritmus gyorsaságával szemben nem vagyunk ellenállásképesek, legfeljebb részben és időnként. Mikor lehet «teljes» akaratról, «személyes» akaratról beszélni? Ha szilárd akaratként konstituálódó motívumaink gyökereit centrálisán az én szövedékébe bocsáthatná le: az én nem valami halmaz, hanem ép egységesítő pont, a jelent összeköti a múlttal, s tovább lendíti a jövő felé, s bár minden pillanatban változik a hozzákapcsolódó tartalom, az egységbekapcsolódást érezzük, az én-egységről tudunk. Az igazi «személyes» akarat épp ebből buggyan fel. Ma amit akarunk, legtöbbször a társadalom befolyása következtében akarjuk ; megdöbbentő volna az, ha pl. statisztikusnak módjában volna ellenőrizni, hány cselekedetet provokálnak a hangzatos reklámok. Ily esetben mi reagálunk, de nem a mi, tisztán személyes akaratunkat érezzük. Az ily, kívülről eredő akarat szinte csak reánk tapadt, azt nem magunk éltük ki, hanem engedtük annak rajtunk átáramlását. A gyors társas behatások közepett jelentékeny erőfeszítés kell — amire nincs mindig időnk —, hogy énünk a miénk maradhasson. Ily kaotikusan torlódó befolyások közepett — kérdezhetjük, van-e valódi, szilárdan összefűződő, valóban Én-be fogózó motívumcsoportunk, azaz érzületünk? Nem oly gyakran, mint képzeljük. Az összefűződés, az affinitás nem eléggé erőteljes, s nem az az énbe-fogózás sem. Innen van, hogy a modern társadalomban legfőképpen a gyors életritmus az, amely elősegíti, hogy átlagosan csak felszínesen tapadó motívumcsoportokat találunk. 10. Érzület, mint társas termék. Látszat-érzületek. Modern társadalmi fejlemény az, hogy az igazi érzület kezd anakronizmussá válni, miután az érzület már nem spontán egyénileg alakuló, én-nel együtt fejlő valami, hanem egyre inkább társadalmi termékké, sőt a társadalom gyári termékévé válik. Ez a kérdés az agitáció problematikájára vezet bennünket. Az agitáció első kérdése a atoborzás)),1 azaz emberek számszerű gyűjtése. Ez után következik a lelki áthatás, a propaganda és a misszió.2 A kettő nem egy. A propagandát úgy határozhatjuk meg, hogy az az embereknek bizonyos cél érdekében való megnyerése. Ezzel szemben a misszió3 az emberek 1 Korányi: A propaganda. Bpesti Szemle, 1932 jan. terminológiáját nem fogadjuk el. 2 Erre nézve v. ö. Ethikai karakterológia c. dolgozatunkat. Athenaeum, 1932. 3 Nincs itt helyünk a propaganda, agitáció és a misszió különbségeinek részletes megvilágítására, de hangsúlyozzuk, hogy 1. a missziót tágabb fogalom-