Társadalomtudomány, 1932 (12. évfolyam, 1-4. szám)

1932 / 1. szám - A politikai érzületek szerepe a mai társadalomban. Első közlemény

s DÉKÁNY ISTVÁN már kezdetben az érzületek1 tisztázásában szép eredményeket mutatott ; elfogulatlan, nagyvonalú szempontok alapján, ami az aprólékos kísérleti lélektani vizsgálat üdvös ellensúlya. Tipikus a két föérzület, mely a politikai élet lényegét érinti: a szeretet és a gyűlölet, amelyek között esetleg egy semleges zóna helyeződik el. A politikai érzület tehát vagy pozitív, vagy negatív, vagy közönyös. Vájjon az érzület nem pusztán más valakivel (heteros) szemben fennálló érzelem-e, melyet heteropatikus «érzelemnek» szoktak nevezni? A. Pfánder szerint több ennél; a szeretet ((előmozdító, melegítő, élesztő)) érzelemkisugárzás, a gyűlölet «maró, égető, romboló» ; s ez nem sorozható be egyszerűen, mint könnyen feltételezhető, sem az érzelmi, sem az akarati jelenségek sorába, nem tekinthető ((hangulatnak)) sem, nem «gondolkozásmód», még nem akarati «irány)>. Csak épp valaminő «mentalitás». Pl. hogy a gyűlölet nem akarat, amely cselekvésre késztető erő, láthatjuk abból, hogy van oly gyűlölet, amely mintegy önelégülten, kielégítetten «pihen». Ha A gyűlöli B-t, ki útjában áll, kellemetlen és tűrhetetlen versenytárs, akkor is gyűlöli, midőn egy időre nem is szerepel versenytársként. A gyűlölet tovább (debeg» ^4-nak lelkében. Hogy az érzület nem puszta hangulat, látjuk abból, hogy lehet hangulatom érzelmi (pozitív vagy negatív) kisugárzás nélkül, pl. lehetek valakivel szemben vidámhangulatú anélkül, hogy már barátságos is lennék, lehetek kedvetlenhangulatú anélkül, hogy barátságtalan lennék. A hangulat nem irányul rá valakire ; nem ((centrifugális)), mint aminő az érzület, és nem is mindig oly élénk, beható, mint az érzület. Hogy az érzület nem egyszerűen érzelem, mutatja az, hogy az érzület különböző érzelmek mellett egyaránt meglehet. Pl. egy anya szereti a gyermekét, de ez a szeretet érzület nemcsak akkor van meg benne, mikor gyermekének cselekvései örömmel töltik el, hanem megmarad akkor is, amidőn gyermeke hálátlanságával bosszúságot okoz neki. Mert a szeretet tárgya a gyermek maga, egy személy ; nem az örömet szereti az anya, amelyet a gyermek okoz neki, hanem épp öröm vagy fájdalom dacára is szereti a gyermekét. Avagy az igazi tanár nemcsak a jó tanulót szereti, hanem a rosszat is, mert nem a tanulással okozott öröm kedves előtte, hanem a tanuló maga mint fejlődésre hivatott emberi lény. Éppen így fordítva : a gyűlölt lény akkor is gyűlölt marad, ha az esetleg örömet okoz. Innen van az, hogy az igazi gyűlölet nem szűnik meg az első jócselekedetre, ezeket kezdetben nem is jól fogadják, hanem a gyűlöletnek — a tapasztalás szerint — teljes ((kiengesztelése)) 1 A. Pfánder, Zur Psychologie der Gesinnungen. Jahrbuch für philos. u. phánomenol. Forschung. I. és III. 1913. és 1915. évf.