Társadalomtudomány, 1932 (12. évfolyam, 1-4. szám)

1932 / 2. szám - GOETHE NAGYSÁGA

i78 NÉMETH LÁSZLÓ klasszicizmusánál. Képtelen elszántság, mániákus önbizalom s példátlan világirodalmi sznobizmus kell hozzá : heggyé gyűrni fel magunkat szűk környezetünkből egy idegen horizont hegyei közé. Tehetsége és helyzete megajándékozhat egy embert ilyen nagysággal, de tudatosan küzdeni érte! Képzeljünk el egy Shakespearet, aki az irodalomtörténetnek nemcsak Shakespeareja, de Sophoklese akar lenni. És sajnos Goethének ebben az időben már nagyon megosztott a figyelme s érdeklődésével ernyed a lendülete. A Hermann und Dorothea az utolsó mü, melyet Eckermann Goethéje régebbi művei közül még szívesen olvas s valóban ez az utolsó nagyobb mű, melyben a vers súlyos terhével még biztosan lebeg : a hexameter úgy emeli fel a polgári élet vaskos valóságát, hogy kilenc rövid énekben egy nemzet szellemét érezzük összegeződni s egy osztály életét átnemesedni. A későbbi művek : Wilhelm Meister, a Wahlverwandschaften, Faust már nagyon megsínylik ezt az újmódi görögséget, melyben egyre több a kegyelmes didaktika. Wilhelm Meister, aki friss wertheri hangokkal indul, belefúl az ismeretekbe, Margit világszomjas szerelmese a Faust második részében a végtelen szentenciáknak lesz fáradt vándora s Eduárdról és Ottiliáról az a gyanúnk, hogy szenvedélyükkel csak a birtokrendezés problémáihoz akartak odacsábítani. Be kell vallanom, hogy az öregedő Goethe, aki mellől Schiller már elhalt s aki mellé lassan Eckermann is odaszegődik, nekem nem rokonszenves. Weimari alkonyát alig tartom egyébnek fényesen leplezett hanyatlásnál. Ifjú korunk gyakorlata persze túléli ifjúságunkat s egy-egy lírai fellobbanásunk érintetlen maradhat aggkori szenvedélyeinktől, de a látszólagos elevenség alatt szemmelláthatóan bomlik a szellem s bár a test soká ifjú, az értelem jellemző túlzásokban tárja fel lappangó hibáit. Vannak emberek, akik már fiatal korukban hízásra hajlanak, de az életmód megőrzi őket ; meg kell öregedniök, hogy kidagadjon belőlük a természetük. így tör ki az öreg Goethén is lappangó szellemi elefantiázisa. Aki sokfele érdeklődik, még lehet karcsú, ha friss a szellem anyagforgalma, Goethe azonban az érdeklődés anyagcsere-zavarában szenved, többet vesz föl, mint amennyit eléget. Pepecsel, apróz, levelez s mindezt Jupiter méltóságával. Az egész világot a bőre alá szedné s puffadtsága fölül büszke mosolylyal néz ránk. Életének az első fele úgy viszonylik öreg korához, mint Faust első része a másodikhoz. Az első költemény, a második versgyűjtemény. * * * Goethe a világirodalom legnagyobb költője, mondta dolgozatunk elején az ironikus esztéta s talán sikerült éreztetnünk, mi ebben a megjegyzésben a csodálat és mi a gúny. A tizenkilencedik század megteremtette a nagy ipart, fölépítette a szaktudomány iszonyú