Társadalomtudomány, 1932 (12. évfolyam, 1-4. szám)

1932 / 2. szám - VESZÉLYBEN A MAGYAR KULTÚRA

i44 HORNYÁNSZKY GYULA azelőtt — normális időkben — teljesen távol állottak a közügyekkel való foglalkozástól. Nyert mindezzel a kultúra valamit? Önállóbb, önmeghatározóbb egyénekké tette-e a kényszerű politikai autodidaxis az embereket és elősegítette vagy legalább megengedte-e, hogy az újszerű viszonyok végső eredőjeként egy olyan közös életnézet alakuljon ki az egyes állami szervezeteken belül, amelyben politikai pártok fölött szegődhetnek a nemzeti műveltség szolgálatába a nemzet fiai? Németországban egyelőre sokkal zavarosabb a helyzet, semhogy igennel felelhetne a felvetett kérdésekre könyvünk szerzője. A német csak politizáló, de nem «politikus» nép lett az újszerű viszonyok között; egyelőre távol áll attól a fegyelmezett tapintattól és biztos szimattól, amely saját közügyeinek megbírálásában és vezetésében az angolokat jellemzi. Ami azután a kultúra speciális kérdéseit illeti, a legtöbb párt kultúrpolitikai programmot egyáltalán nem ad, sőt vannak baloldalú politikai szervezetek, melyekkel szemben még a kultúrgyűlöletnek vádja is jogosan lenne támasztható, legalább is mint a jobbsorsúak, a «műveltebbek» ellen érzett ressentiment-é. De azért a nemzeti alapon álló világnézeti reflektálás és tömörülés sem hiányzik a német társadalmi elmélkedésekben, s mint olyat azon ifjúsági mozgalmat mutatja be Curtius, amely a «Tafo című lap hasábjain hangoztatja elveit. Erről a mozgalomról mi magyarok vajmi keveset tudunk (már a diadalmas hitlerizmusnak nézeteiről többet hallottunk) és tán elegendő, ha egyszerűen tudomást veszünk arról, hogy a zűrzavaros Németország fiataljai között van olyan különös, saját magának ellentmondó irányzat is, amely nemzeti akar lenni, de forradalmi módon és eszközökkel; amely egy új «nemzeti mütosz» nevében az eddigi ((hagyományok, programmok, világnézetek és kötelékek)) pusztulását hirdeti és fölényes dogmatikával üzen hadat mindenfajta intellektualizmusnak. Hogy az ilyen badarságtól a kultúra nem sokat várhat, azt nem kell külön bizonyítani. Curtiusnak nyilván igaza van ; ez a mozgalom előbb a maga benső ügyét intézze el : választásában döntsön náció és revolúció között. Ezen alapkérdés tisztázása nélkül az efféle nacionalizmus a legnagyobb, a legszentebb értékek gyilkosa lehet. Minő kulturális gondolatokat, szándékokat és irányokat érlelt meg nálunk Magyarországban a nagyháborút követő politikai élet? Mindenekelőtt állapítsuk meg, hogy a műveltség kérdéseivel a nagypolitika nálunk époly kevéssé vagy még kevésbbé törődik, mint egyebütt. Teljesen hiába tudakozódnánk azon kultúrpolitikai programúi után, amelyet az «egységes párt» vagy valamely ellenzéki frakció a magáénak vall. Ez a rendes közömbösség a kultúra iránt természetesen nem szokott az ellenségeskedés hangjába átcsapni. De előbbi kultuszkormányunk szerencsétlen kirakat-politikája sok-