Társadalomtudomány, 1932 (12. évfolyam, 1-4. szám)

1932 / 2. szám - VESZÉLYBEN A MAGYAR KULTÚRA

140 HORNYÁNSZKY GYULA hogy súlyosbítja a helyzetet és gyöngíti az ő érdekében foganatosított szabályozások hatását; ugyanígy a zsidó kereskedő és pénzember, amikor nagy haszonszeretettől vezetve és előítéletek nélkül harcolt az életért, kihangsúlyozta a kapitalizmus következményeit. Az a vita, hogy milyen szerepet visznek a zsidók a gazdasági életben, részben elveszti érdekességét abban a mértékben, amelyben az egyének vallási hovatartozása kisebb befolyást gyakorol kinek-kinek tevékenységére, s amely mértékben a zsidók jelentősebb helyet foglalnak el az anyagiak iránt érdektelenebb társadalmi körökben. André-E. Sayous. 7 VESZÉLYBEN A MAGYAR KULTÚRA. Amit itt el akarok mondani, arra Ernst Róbert Curtius szép könyve adja meg az alkalmat (Deutscher Geist in Gefahr, 1932). Ő ugyan német szellemről és műveltségről beszél. De a nagy háború után annyira hasonló viszonyokat találunk — a kultúra kérdéseinek szögéből is — a legyőzött államokban, hogy amit valaki Németország jelenéről állapít meg, azt kevés változattal Magyarországéról is megteheti. A politikai zavarok, az erkölcsi megrázkódtatások és különösen a gazdasági bajok — bár nem egyforma módon és mértékben — itt is, ott is sok analógiával mutatkoztak és gyakoroltak megegyező hatást a műveltség alakulására. Legfeltűnőbb a hasonlóság, ha felülről kezdjük : az egyetem problémájánál, «krízisénél». A demokratikus szellem hihetetlen nagyra szöktette itt fel mindenütt a hallgatóknak, főleg a női hallgatóknak számát. Ennek már magában véve is nívó-sülyedéshez kellett vezetnie ; komolyabb tudományos előkészítést, szeminarisztikus munkát csak kevés emberrel lehet elvégezni. De a nagy számon kívül sok egyéb körülmény is : törvényes intézkedés és ennek következménye járulhat itt hozzá a színvonal alábbszállásához. Pl. a mi középiskoláink — a 24-es törvény jóvoltából — a szükséges előismeretek nélkül küldik növendékeiket az egyetemre ; ellenben a minősítési szakasz értelmében minden fakultás minden érettségizett számára egyformán nyitva áll. A szakképzés — a bölcsészeti karon a tanárképzés, — nyilván az átlag-növendékhez alkalmazkodva, túlzott egyoldalúsággal keres érvényesülést, előbb-utóbb az egyetem magasabb, elméletibb jellegű rendeltetésének rovására. Végül: a középiskolai abituriensek mellett idegen iskolák idegen képzettségű hallgatói is ostromolni kezdik az egyetem portáit s ami egyelőre jámbor óhaj az elemi iskolai tanítók körében, az Szegeden már valóra vált — de mint hallom, mindkét fél nagy csalódásától kísérve — a polgáriskolai tanároknál. Ilyenfajta