Társadalomtudomány, 1931 (11. évfolyam, 1-6. szám)

1931 / 1-2. szám - Az értelmiség válságának gazdasági és társadalmi háttere. Dr. Laky Dezső választmányi tag előadása

AZ ÉRTELMISÉG VÁLSÁGÁNAK GAZDASÁGI HÁTTERE 39 helyzetben volt a mögöttünk álló 15 év leforgása alatt. De hogy földmívelö népünk lelkébe mélyen begyökeredzett az elhatározás, hogy az egyszer megkezdett útról többé le nem tér, azt az azóta eltelt évek adatai is szakadatlan egymásutánban bizonyítják. Tudomásul kell azt venni, hogy földmíves népességünk sarjadékai már az első generációban megkívánják tenni azt a nagy utat, melyet az értelmiségi rétegig való felkúszás követel tőlük. Amint az a súlyos válság, melyben a magyar mezőgazdaság most két-három év óta vergődik, enyhülni fog, el kell készülnünk arra, hogy földmíves népünk új, az eddiginél még jóval erősebb ostromot indít az egyetemek ellen s majdan az értelmiség (esetleg persze: a más, helyesebb értelemben vett értelmiség) sorai közé való bekerülésért. Az 1922/23. év adatai azonban másfelől meggyőzően beszélnek arról a szívós ellenállásról, melyet a sajátos értelmiség fejt ki a feltörekvő elemekkel szemben, melynek soraiban az önálló iparosok gyermekei is (117%) tömör csoportot alkottak, megvédelmezendő a maguk állásait. A növekvő munka kínálatnak a maguk részéről is fokozottabb munkakínálatot szegeznek. Ebben az évben a főiskolai ifjúságnak 30-2%-át a köztisztviselők, papok, tanárok, tanítók, valamint az ú. n. szabad foglalkozású egyének gyermekei közül állítják ki. Pedig most már azt is biztosan feltételezhetjük, hogy annak a 2483 (I3'5%) főnyi egyetemi hallgatói tömegnek jó része, akinek szülője tisztviselői nyugdíjas, előbb : köztisztviselők leszármazója. Hiába követ el tehát a magyar állam ekkor már szinte kétségbeesett lépéseket a maga tisztviselői létszámának csökkentésére. Hiába küld el ezreket a közszolgálatból s bocsát el másokat végkielégítéssel. Azok az elemek, amelyek az értelmiségi munka terén immár többékevésbbé tradíciót jelentenek s több generáció kitermelődése után alkotják a magyar értelmiség gerincét, nem hajlandók otthagyni a küzdőteret. Gyermekeik boldogulását szinte kizárólag abban látják, ha az egyetemeken diplomát szereznek. Az egyetemi tanulmányok végzése azonban éppen a tömegszerűség, az üzemszerűség miatt mindinkább extenzívvé válik. Széles társadalmi körökben válik köztudattá, hogy kevésbbé fontos az, hogy az ifjú egyetemi tanulmányai alatt a tudományokba elmélyedve pallérozza ki elméjét, mintsem inkább a formai képesítés, melyet szükséges útlevélnek tekintenek arra, hogy a fiatalság az élet színterén szereplőként felléphessen. Az inflációs években azonban az értelmiség válságának igazi kontúrjai még nem bontakoznak ki. Aki megmaradhatott a foglalkozása mellett, örült, hogy legalább azt a nyomorúságos fizetést megkapta, melyet ekkor a köz- vagy magántisztviselőknek fizettek. Mások vagyonuk vagy végkielégítésük roncsaiból éltek, vagy dobták magukat a tőzsdei játék forgatagába. Bizonyos új állami intézmények,