Társadalomtudomány, 1930 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1930 / 1-3. szám - JOG ÉS ÁLLAM

12 H. J. Laski egyház tagja a kultúrharc kérdésében: vagy más véleményen lehetek mint a Dél-Wales-i bányászszövetség tagja az 1915-i municiós sztrájk kérdésében; vagy más véleményen lehetek mint a polgár, aki Oroszországban az 1917. évben elfogadta a forradalmi kommunizmus elveit. Ezekben az esetekben a kormány alaki képessége a jogalkotásra kétségbe van vonva annak következtében, hogy visszautasítják jogként való elfogadását annak, amit joggá akar tenni. Válságos esetekben ez az alaki képesség tisztán alaki marad; a kormánynak az a kisérlete, hogy az adott esetben érvényesítse azt, olyan ellenállással találkozik, amely megváltoztatja az állam kormányát. Az állam egysége, azaz a hatalmában egybefoglalt jogrendszer egysége, megmaradhat, de azzal a feltétellel marad meg, hogy más célokra használtatik. Ebből két következtetést vonok le. Először arra következtetek, hogy a jog érvényesítése nem annak a forrásnak a kérdése, amelyből ered, hanem azé az elfogadásé, amelyet a maga számára biztosít, és másodszor azt következtetem, hogy bölcseség dolga úgy szervezni az állam végső jogalkotó testületét — azaz a kormányt —, hogy a helyeslés egy maximuma már biztosítva legyen ténykedései számára, mielőtt azokra vállalkoznék. A jog helyeslése nem puszta funkciója a jog forrásának. Kétségkívül számtalan ember egyszerűen engedelmeskedik az államnak, mert a parancsot kibocsátó kormány jogilag fel van hatalmazva annak nevében beszélni. De az analízis nézetem szerint azt mutatná, hogy az ilyen engedelmesség legnagyobbrészt a szokás vagy lustaság produktuma és hogy az sohasem teremtő. Az az engedelmesség, amely számít valamit, az aktive helyeslő lélek engedelmessége; és az ilyen lélek kevésbbé törődik a jog forrásával, mint azzal, hogy mi a jog szándéka. Ez mindannyiszor nyilvánvaló, valahányszor a kormány akarata valamely hatalmas akarattal áll szemben, amely nem ért egyet annak következtetéseivel. Kormányok ritkán képesek arra, hogy határesetekben a maguk útját járják, ha a személyeknek egy jelentékeny tömege nyilvánítja ki azt, hogy javaslataikat visszautasítja. Ilyenkor a szuverénitást csak elvesztésének kockázata árán gyakorolhatják. A tény az, hogy egyetlen kormány sem képviseli az egész közösséget olymódon, hogy akaratának automatikus elismerése biztosítva lenne. Amit képvisel az egy irány, amely, mivel időlegesen effektív hatalma van, jogilag fel van hatalmazva az állam gépezetének a neki jónak tetsző célokra való felhasználására. Ha ez az irány a közösség más tagjainak irányával ütközik, alkalmazásának kisérlete olyan attidude-del találkozhatik, amely a titkos kibújástól a passzív ellenálláson keresztül a cselekvő ellenszegülésig vál-