Társadalomtudomány, 1930 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1930 / 1-3. szám - JOG ÉS ÁLLAM

Jog és állam. 7 vallási főt, mint a pápa, sem valamely határozatlan és vézna főhűbéruraságot, mint a császáré, akkor a vallási konfliktus szükségessé tette a hatalom egyesítését az államon belül, ha ez utóbbi túl akarta élni e konfliktus következményeit. A megoldás gyakran azt a formát vette, hogy az egység és következésképen a rend megteremtéséhez szükséges döntések jogát a fejedelemnek tulajdonították, aki ezzel, mint VIII. Henrik és Erzsébet esetében, az egyház legfőbb fejévé lett; gyakran azzal teremtették meg az egységet, hogy a pápa hatalmát a római katholikusok felett való parancsolás jogával felruházottnak, de viszont egy másik autoritást az előbbi hatalom határainak megszabására való joggal felruházottnak ismertek el, mint Franciaországban a Bourbonok alatt. A reformáció valóban mindazokban a közösségekben, amelyekre Európa széttöredezett, egyetlen személyre, vagy individuális vagy institutionális személyre, szállította át azt a hatalmat, amely a csoportok és személyek jogait a béke és rend érdekében meghatározza. A folytonos háborúskodás az emberekben felébresztette azt az érzést, hogy a béke a legfőbb jó; a csoport vagy személy igénye érvényességének a bizonytalansága a további konfliktus kockázatát látszott magában rejteni. A monarchát vagy, mint Angliában, a Királyt a Parlamentben a közösségben élő összes személyek fölébe emelni, csak egyszerű módja volt ama kérdés megválaszolásának, hogy milyen jogokkal bírjanak azok a személyek. Jogilag közülük egyik sem hivatkozhatott a király akarata feletti akaratra. Ennélfogva nem volt más választásuk, a jogi szférában, mint engedelmeskedni döntésének. Az állam szupremáciája, belsőleg, a vallási egység öszszeomlásának volt a szükségképeni következménye. Ebből a szupremaciából közvetlenül származott az a hatalma, hogy megszabja a hatalom korlátait bármely társulásra vagy személyre nézve abban a közösségben, amely fölött kiterjeszkedett. Mihelyt nem volt többé meg a Rómához való felebbezés, nem volt többé hatalom, amely versenyezhetett volna az állam tekintélyével. De nem szabad elfelejteni itt sem, hogy mindezekben a vonatkozásokban az állam mindig szervein keresztül cselekedett: alattvalói számára ő maga volt Fülöp Spanyolországban, Lajos Franciaországban, Cromwell és tábornokai, vagy Vilmos és parlamentje Angliában. Parancskibocsátásra való joguk egy vonatkozásösszefüggésnek a kifejezése volt köztük és más személyek között, akik helyzetüknél fogva képtelenek voltak, legális úton, e parancsok ellen orvoslást találni. Amit az állam személyiségének neveznek, az, ami a tényeket illeti, mindig az állam kormányának a személyisége volt. Az állam és a kormány közötti megkülönböztetés semmi más nem volt, mint esz-