Társadalomtudomány, 1929 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1929 / 3-4. szám - ROHAN HERCEG A MAGYAROKRÓL

336 A Társulat taglétszáma az elmúlt évben 52 rendes és 1 alapító tag­gal szaporodott. Uj alapító tagja a Társulatnak dr. hámori Biró Pál országgyűlési képviselő. A Társulat taglétszáma a tavalyi 683 taggal szemben a 735-re illetőleg az elhunytak leszámításával 725-re emelkedett. Ezzel szemben azon tagtársaink közül, akik mindeddig nem tettek eleget tagdíjfizetési kötelezettségüknek s ezért külön levélben fizetésre szólíttattak fel, 39-en kilépésüket jelentették be, ami az alapszabályok értelmében a tagság 5-ik évének betöltése után vehető tudomásul. Ha figyelembe vesszük, hogy a kilépések túlnyomó részben annak hangoztatásával történtek, hogy annak indító oka kizárólag tagtársunk súlyos anyagi helyzete, amely a tudományos irodalom támogatására már nem nyújt fedezetet, ha továbbá arra gondolunk, hogy minden társulat közös sorsa, hogy kezdet­ben olyanok is kérik felvételüket, akik nincsenek eléggé tisztában azzal, hogy a társulat munkája valóban érdeklődésük körébe esik-e, e 39 ki­lépés 4 év alatt az eddigi 746 tagfelvétel mellett inkább természetes, mint aggasztó jelenségnek tekinthető. Elhalálozás miatt a lefoly társulati év­ben tiz tagtársunkat vesztettük el. A nagy érdemeket szerzett s Társu­latunk munkájában mindenkor nagy önzetlenséggel fáradozó Geőcze Sarolta és a kiváló népoktatási pedagógus: Quint József választmányi tagunk továbbá 8 rendes tagtársunk, dr. Derecsy Lajos, dr. Incze József, dr. Lévay Ede, Reich Ottó, Schraut Konrád, ifj. dr. Toldy László, Simon Aladár és Gulácsy Dezső tagtársaink költöztek el, akiknek emlé­két kegyelettel fogjuk megőrizni. A szociológia művelése részint a Társulat folyóiratában, részint a felolvasó-üléseken történt. A Társadalomtudomány az 1928. évben 480 oldal terjedelemben jelent meg. Tizennégy nagyobb tanulmány, 19 cikk vagy kisebb értekezés, 31 könyvismertetés és 14 főleg külföldi folyóirat fontosabb közleményeinek ismertetése látott a folyóiratban napvilágot. A társadalomtudományi füzetek sorában egy önálló nagy tanulmány ada­tott ki s több maradandóbb érdekű tanulmány a folyóirat anyagából. Az előadások a téli hónapokban és tavasszal tartattak. — Tizen­négy előadó-ülésünk látogatottsága az előadó népszerűsége és a tárgy érdekkeltési rádíusa szerint különböző volt. A vezetőségnek az a törek­vése, hogy az előadások után élénkebb eszmecsere induljon meg, egyelőre még nem valósult meg, ami bizonyára nem kis mértékben az elő­adások tárgyának nem egyszer csak nehezen kísérhető elméleti termé­szetében rejlett, amely a könnyed megvitatásra nem igen nyújt alkalmat. Társulatunk igyekezett figyelemmel kísérni a szociológia terén vagy érdekében folyó, esetleg azzal bizonyos kapcsolatot rejtő mozgalmkat. A népművelés terén egyre intenzívebben folyó munkába a Társulat több vonatkozásban is bevonatott, amiért dr. Petri Pál közoktatásügyi minisz­tériumi államtitkár urnák és dr. Névelős Gyula min. tanácsos úrnak mon­dunk köszönetet. A külföldi munka közvetlen megfigyelése céljából dr. Trócsányi György pari. főkönyvtáros, társulatunk titkára kiküldetett a német szociológusok 1928. szeptember hó közepén' tartott zürichi vándorgyűlésére. A Magyar Statisztikai Társaság f. évi június 8.-án tar-

Next

/
Oldalképek
Tartalom