Társadalomtudomány, 1929 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1929 / 1-2. szám - Freud és a pszichoanalizis

12 a főnevek helyén fogalmakat, a igék helyén képzetkapcsolást, a mult idő helyén emlékeket keres. Azt hisszük, hogy a grammatika szerint gondolkozunk s a grammatika valóban az elmefolyamat szemléltetője. A nyelv azonban nem szemlélteti, csak jelzi a gondolkozást, ahogy a logika sem azt mutatja meg, hogy fedezi fel az ember ott belül az igazságot, hanem, hogy megállapodás szerint hogy kell közölnie. Senki sem bukkan logikai úton igazságokra és senki sem asszociál mondatszerkezetek szerint. Jel a nyelv a gondolkozás helyett s nincs több jellegbeli köze a lélek folyamataihoz, mint az írásjegyeknek az élőszóhoz. Ő, aki szolgája volt az elmének, ímé rabságba ejtette, ahogy bizonyos alsóbbrendű állatok kivált mészvázukban börtönzik el magukat. Az elme azonban elégedetlenebb börtönével, mint azok az alsórendű állatok a mészburkukkal, újra és újra tiltakozni akar a hamisítás ellen, mélyebben és plasztikusabban akarja föltárni önmagát. Ennek a tragikus és végeredményében reménytelen kísérletnek a neve: költői nyelv. A költő finom árnyalataiban, mélyebb lényegében akarja kivetíteni gondolatait; ezért ravaszkodik, ezért fúrja-faragja a nyelvet s korbácsolja a lusta szolgát, hogy lelkesebben kiáltsa ura igazi Paradoxonnak hat, de igaz, hogy a költői nyelv annál megrázóbb, minél jobban kiküszöböli a konvencionális nyelvet, minél inkább a gondolatot, vagy legyünk bátrak: az elmeállapotot áramoltatja a befogadó elmére. A költői stílus a nyelv ellenére érzékeltetett elme-állapot. Ha tehát Freud módszerét a költő stílusához hasonlítom, akkor azt az erőfeszítését méltányolom, mellyel ő a gondolkozást a nyelv mészburkából kihántani iparkodott. A két folyamat ugyanaz, csak az irányuk ellentétes. A költő a nyelv ellenére is kivetíti gondolatait. Mindenikhez intuíció kell, csak másirányú intuíció. Ma, amikor Freud koncepcióját támadják és ünneplik, hadd vallok én színt a módszere mellett. Aki sokat foglalkozik irodalomkritikával, lassan eldobja azokat a szavakat, melyeken át az irodalmi jelenségeket nézni szokás s az egész kinyilatkozott elmeképletről alkot egy érzést, amely a matematikusok képlet érzéseihez hasonlít s ezt fejti ki kritikai költeményében, ahogy a lírikus a maga lírai érzését a lírai költeményben. Mondhatom, hogy Freud nagyon jó iskola a szellem jelenségeinek ilyen kényszerkategóráiktól nagy mértékben függetlenült látására. Nála az érzet képzet, érzelem, asszociáció, merev keretei elolvadnak, összefolynak, tartalmuk más értei-