Társadalomtudomány, 1929 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1929 / 1-2. szám - A NÉP FOGALMÁNAK MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ

\35 rázta. Azt hiszem, hogy a lényegen nem szabad változtatnunk. Maradjon meg a tömeg" — bizonyos megszorításokkal és előfeltételek mellett — az egy helyben megnyilatkozó embersokaság és csupán ez legyen a ,,tömeg". Hiszen az együttlétnek konstituáló szerepét egy kollektív lelkület, egy ,,mi-tudat" létrehozásánál Geiger sem tagadhatja, s legíölebb esetenkint fejezhet ki vele szemben kritikai aggályokat, olykor különösebb ok nélkül (pl. a színházi publikum esetében). Azután az ő „tömege" is csak mint „aktiv" tömeg jut szóhoz, még pedig egészen ama törvényszerűség keretei között, amelyet az együttlét pszichológiája állapított meg a deliberáló vagy cselekvő embersokadalomról. Vierkandt is, kire mint a tömeglélektan kritikusára Geiger szívesen hivatkozik, elismeri — még egy ellenmondás árán is — kedvező körülmények közt a puszta együttlét által adott döntő-mozzanatokat. Mert nyilvánvaló ellenmondás az: inkább históriai, mintsem szociológiai fogalomnak mondani a tömeg fogalmát és ennek ellenére a tömeges együttlét ama jelenségeire súlyt helyezni, amelyek minden esetben egyformán mutatkoznak, amelyek így ahisztoríkusak (Gesellschaftslehre 438 köv. 1.). Iparkodjunk most a tömeg fogalmát azon kritikai gondolatok segítségével közelebbről körülhatárolni, amelyekkel Geiger dolgozik. Nem minden sokaság tömeg a maga együttlétében. A csődület fogalmunkon kívül marad; a pánikot talán csak keletkezésében, de nem egyéni brutalitások közt végbemenő lefolyásában lehet majd tömegszerü jelenségnek mondani. Mert tömegről csak ott van szó, ahol kollektív lelkületet (hangulatot, gondolkozást, akaratot) hoz létre az együttlét és együttműködés. És Geiger fejtegetéseinek jelentősége épen abban rejlik, hogy ily kollektivitás keletkezésének előfeltételeire nyomatékosan figyelmeztetnek. Teljesen heterogén érdekű és lelkiségű embereket hiába akarnék tömeggé tömöríteni; döntő befolyással bír, hogy mennyiben tartoznak a tömeg tagjai tartós módon ugyanazon társas csoportba (osztályba, pártba, felekezetbe stb.), vagy alkotnak még formailag is valamely különös megbízású kollégiumot (parlamentet, esküdtbiróságot stb.). Csak efféle szempontok tekintetbevételével lehet a tömeg magatartását helyesen elbírálni, illetőleg az alkalomszerűség, összetétel és cél különbségei szerint megfelelő módon minősíteni. A tömeg tagjaiban emocionális erősödésre pl. csak akkor van kilátás, midőn annak feltételei már előzetesen megvoltak; a tömeg-lélek nagyon sok esetben csak valamely már meglévő közszellemnek additamentuma; együttlét igen sokszor csak inkább kedvező milieu szellemi ragályozásokra, utánzásokra és szuggesztív hatásokra, melyekhez egyébként a készség már előzetesen sem hiányzott. A jóban-rosszban megnyilatkozó erkölcsi fokozódásnak és az értelmi lefokozódásnak híres tételei is csak ilyen kritikai alapon nyerhetnek kielégítő magyarázatot. Geiger, mondottuk, nem tért arra az útra, amely a tömeglélektan rekonstruálásához vezetett volna. Ehelyett a modern proletariátust érti a ,,tömeg"-en szervezetlen voltában, de működésének aktivitásában. Szerinte a proletariátus alapvonása az abszolút tagadás; rendeltetése meg: forradalom útján eltávolítani az időszerűtlenekké vált társas intézményeket és formákat. Mindez a megállapítás mintha túláltalánosnak hangzanék, ha valaki a „nagyszám" és a forradalom egyetemes szociológiájaként adja elő. A hiba a kiindulásban rejlik. A modern proletárság történeti kategória, s Geiger könyvét olvasva lépten-nyomon úgy érezzük, hogy egyrészt történeti adottságok igyekeznek itt a szá-