Társadalomtudomány, 1928 (8. évfolyam, 1-8. szám)

1928 / 3-5. szám - A HALADÁS PROBLÉMÁJA AZ EMBERI GONDOLKODÁS TÖRTÉNETÉBEN

155 magasabb létbe s így az emberiség is — minden zökkenés, egyes részletekben való időleges hanyatlás ellenére — mindinkább közeledik végső céljához, mely nem más, mint a legmagasabb humanitás, mely az igazságot, szépséget, jóságot és vallásosságot, szóval az összes szellemi javakat magábafoglalja. Külön tanulmányt kívánna Kant (1724—1804) világszemléletének ismertetése- A königsbergi bölcs szerint bármennyire gyengék vagyunk is, mint az érzéki világ tagjai, valamennyien tagjai vagyunk az ,,emberiség"-nek, mely nem zoológiai valóság, hanem értékfogalom, melynek egyedei mint személyek tehát belétartoznak „a célok rendszerébe". A haladás célja nem a boldogság, hanem az általános erkölcsi tökéletesség állapota. Kant meg volt győződve, hogy az emberi társadalom életét meg lehet és meg kell menteni a véletlen rázkódtatásoktól és műveinek nem egy helyén hirdeti, hogy az emberiség egykor valami racionális idea szerint fog szervezkedni s ismét aranykort varázsolhat a földre {Nagy József, Gondolkodók, 1924. 52. 1.). A végső cél a tökéletes állami alkotmány felépítése, mely azonban csak eszme s az ember igazi feladata csak az lehet, hogy ezt megközelítse. A történelem kezdetén paradicsomi állapotot találunk, amelyben az ember teljesen öntudatlanul, csupán ösztöneit követi. Az ész kiragadja az embert ebből a homályból, de egyúttal az ártatlanság állapotából is. Elkerülhetetlenül szükséges azonban, hogy az ember keresztülmenjen a bűnön és vétségen, mert csak így jut el a szabadsághoz (Braun, i. m. 39. 1.). Hasonló gondolatokkal találkozunk Friedrich Schillernél (1749—1805), ki szerint az emberiség fejlődése szintén ártatlansággal és öntudatlansággal kezdődik, — majd bekövetkezik a hanyatlás és egyidejűleg az emelkedés, melynek során az ember ,,zum Menschen in der Idee" nemesül át (Braun 39. 1.). Hegel (1770—1831) alapgondolata, hogy az emberiség nem egyéb, mint egy fejlődő és tökéletesbülő lény vagy szervezet, mely előrehaladásának során mind teljesebbé és észszerűbbé válik: a világon az ész uralkodik, de nem mint külső erő, mely mechanikusan alakítja a dolgok folyását, hanem mint objektív szellem, melynek megvalósulása maga a világtörténet ,,der vernünftíge, notwendige Gang des Weltgeístes", melynek hatástényezői a világszellem exponensei: a héroszok. A történet vezetője mindig egyetlen nép, mely