Társadalomtudomány, 1928 (8. évfolyam, 1-8. szám)

1928 / 3-5. szám

124 képviselő az egész országot képviseli, nem lehet beszélni. A feladatok megnövekedésével a parlament már nem vállalhatja az egész közélet ellenőrzésének szerepét. Feladatainak egyrészét más testületekre kell bíznia, melyek azt jobban el tudják végezni. Maga pedig elégedjék meg a tisztán politikai feladatokkal. ^ Qy SCHMOLLERS JAHRBUCH. — 4. Heft, 1927. Róbert Michels: Über díe Kríteríen der Bildung und Entwicklung poiitischer Partéién- (Politikai pártok keletkezésének és fejlődésének jellemvonásairól.) 1—23. old. Minden párt csak rész és már egy párt léte is legalább még egy párt létét tételezi fel. A pártot mozgató erő a hatalomra való törekvés. Az első pártok személyek körül való csoportosulások voltak, mire nézve jellemző a porosz tartománygyűlés megoszlása 1855-ben. Nem más az elválasztó vonal később sem a szociálista frakciók között, úgyhogy Yves Guyot joggal utalhatott megoszlásuknak a szerzetrendek alakulására emlékeztető analógiájára. A pártvezér jellemzéséhez érdekes vonásokat mutat fel a szerző Lassalle, Jaurés, Bebel és Mussolini egyéniségéből. Mihelyt a tömegek a vezérnek úgyszólván természetfölötti erőket tulajdonítanak, akkor a párt kharizmatikus párttá lesz. Ilyenek rendszerint az új, harcos pártok, melyeknél előbb jelentkezik a vezér s csak azután sereglik köréje a párt. A pártok másik két formája az osztályérdeket képviselő párt és a világnézetet képviselő párt. Ez utóbbihoz közelállanak a felekezeti és nemzetiségi pártok. A nemzetiségi pártok optimisták önmagukkal, pesszimisták ellenségeikkel szemben, azért az emberszeretet nevében a háború hívei. De ugyanez a helyzet a radikális pártok optimistáinál is, akiket Sor el jellemzett nagyszerűen. Ezek önmaguk iránt való optimizmusukkal lesznek a rémuralom képviselői. Érdekes a politikai pártszervezkedés analógiája a gazdasági szervezkedéssel. A modern pártok nem lehetnek meg a tömegek nélkül. Ezért még az arisztokrata pártok is kénytelenek a tömegek közt híveket tobobozni. A pártoknak ez az önmaguk természetes körén való túlterjeszkedése azonban minden más pártra, így a szociálistákra is áll. Ezzel kapcsolatos, hogy a modern pártok elnevezéseik és programmjuk formai fogalmazása szerint alig különböztethetők meg egymástól. Még a felekezeti pártok is vesznek fel másfelekezetűeket. A nagy számra való törekvésre jellemző, hogy a francia parlamentben a pártonkívüli képviselők pártja is megalakult. Ugyanezt találjuk meg a német diákok közt a „vadak" szervezetében. Pareto különbséget kívánt tenni azok közt a pártok közt, amelyek felváltják egymást a hatalomban s azok közt, amelyek ezen a váltógazdaságon kívül állanak. Mosca pedig a hatalom demoralizáló hatása miatt azt kívánta, hogy a kényes erkölcsű emberek ne hatalomra törekedjenek, hanem társadalmi úton igyekezzenek ellensúlyozni a kormányzat amoralitását. Pareto az uralkodó pártokat egyben kompromisszumos pártoknak, a nem uralkodókat pedig elvhűeknek minősítette. Ez azonban történetileg aligha volna bizonyít-