Társadalomtudomány, 1928 (8. évfolyam, 1-8. szám)

1928 / 3-5. szám

122 van. Az egyik a felvilágosodás korának maradványa, amely az ember önfenntartási ösztönének oly szerepet tulajdonít a társadalomban, aminő a nehézkedésé az égitestek között. A másik politikai jellegű, az adott politikai helyzet következménye. Az önfenntartási ösztön egy „természetes rendszert" hoz létre az emberek között, amelyet az állam beavatkozásával megzavarni nem szabad. E felfogás hatóereje szempontjából lényeges volt, hogy az emelkedő polgárságnak, mely a rendi társadalom számos korlátozásaival harcban állott, módfelett előnyére vált. Csakis ebből a különös történeti helyzetből kiindulva lehet a liberalizmus eredeti értelmét megérteni. És csak egy későbbi kor, mely ezt az összefüggést már szem elől tévesztette, csinálhatott a liberalizmusból a szabadságra irányuló követelést egyáltalán. Ez a történeti helyzet az egyedüli abban a tekintetben is, amely a liberalizmus sikereit megmagyarázhatja. Csak a viszonyok kedvező összetalálkozása adhatta a liberalizmusnak azt a látszatot, mintha minden emberi bölcseség legteteje volna. Akkor a helyzet az volt, hogy a liberalizmus hibái nem ütköztek ki élesen, ellenben előnyei különös erővel domborodtak ki, mert a társadalmi, gazdasági és állami élet akkor átmeneti állapotban volt. Másrészről akkor a társadalom a liberalizmus bomlasztó hatásával szemben egy csomó tartalék fölött rendelkezett a múltból. Egy teljes évszázadig tartott, míg ezeket a tartalékokat a liberalizmus felemésztette. Mindaddig ezek a tartalékok, korábbról megmaradt kötöttségek is hatottak és tették a liberalizmus teremtette állapotokat elviselhetökké. A liberalizmus romboló hatásai egyelőre nem domborodtak ki, mert elsősorban csak egy még újonnan keletkező osztálynak, a munkásosztálynak vállait nyomták. Másrészről minden tekintet ennek a korszaknak hatalmas gazdasági fellendülésén függött, melynek megismétlése egyhamar aligha képzelhető el. Ezt a fellendülést, melyet elsősorban a technika haladásának, aztán a világpiac kiterjesztésének, szűzi földterületeknek a világgazdaságba való bevonásának kell tulajdonítani, a liberalizmus javára írták. Csak ez teheti érthetővé a liberalizmus eszméinek hosszú uralmát, mely pedig a valóságnak olyannyira ellentmond. Egy társadalom, melynek minden tagját az abszolút egoizmus vezeti, önmagában lehetetlen. Ép ily lehetetlen aztán a liberalizmus szabadságfogalma. Mint társas lény, az ember nem lehet kötöttségek nélkül. Csak az szükséges, hogy e kötöttségek jogosságát elismerje s ne önkényes és lerázandó nyűgnek érezze. A társas állapot a mindenki harcával mindenki ellen egyszerűen összeférhetetlen. Csak a jog és erkölcs által szabályozott küzdelem lehetséges és bizonyos, hogy az embernek a közösség és kölcsönösség legalább olyan természetes vonása, mint a kíméletlen küzdelem. A liberalizmus tévedéseit ma szélesebb körök is átláthatják, miután a liberalizmus külső feltételei időközben megszűntek, sőt részben ellentétükbe változtak át. Tartalékait felemésztette és rablógazdasága társadalmunk rendszerén félreismerhetetlen: általános atomizáltság, az otthonszeretet és kötöttség messzemenő szétdultsága, belső idegenség, kedvetlenség és húzódás a munkával szemben. A kötöttség felbontásából monopóliumok s a hatalmasok