Társadalomtudomány, 1926 (6. évfolyam, 1-5. szám)

1926 / 1. szám - A MAI AMERIKA

FIGYELŐ. CONCHA GYŐZŐ NYOLCVANÉVES. Tíz évvel ezelőtt, a Budapesti Hirlap 1916 február 10. számának vezércikkében, méltattam Concha Győző tudományos és emberi kiválóságait. És akkor az én igen tisztelt Urambátyám, ki akkor lépte át a patriarchák korának küszöbét, szelid szemrehányást tett nekem, hogy így ország-világ előtt lelepleztem, holott ő irtózik minden ünnepeltetéstől, mint halhatatlan ideálja, Deák Ferenc. így tehát csak bizonyos jogosult félelemmel veszek magamnak bátorságot arra, hogy e folyóirat hasábjain nyolcvanadik születése napja alkalmából köszöntsem. * * * Az ősz mester dolgozószobájában két arckép vonja magára a látogató figyelmét. Az egyik Brassai Sámuel, a másik Gyulai Pál képmása. Concha Győző különös kegyelettel csüng e két kiváló férfi emlékén. Hiszen, eltekintve a velük töltött kedves óráktól, mindkettőhöz szorosabb lelki rokonság fűzi. Brassai rendkívül sokoldalú, átfogó mély tudását csodálhatjuk — habár a tudomány más terein — Conchánál is, ki tanítványai előtt mindig azt hangoztatja, hogy a tudós nem olvashat és nem tanulhat eleget s hogy különösen annak, aki sikerrel akarja a politikai tudományt művelni : bölcsésznek, jogásznak és egyben a történelem alapos ismerőjének kell lennie. Brassai Sámuel, kinek Concha élete főművét, a Politikát ajánlotta, tudvalevőleg a mathematika, növénytan, bölcselet és nyelvészet körébe vágó értekezésekből egész kis könyvtárra valót irt össze. Concha Győző e részben is Brassai csapásán halad. Nagyobb munkáin kívül (amelyeket felsorolni e folyóirat olvasó közönsége előtt felesleges) szinte megszámlálhatlan sokaságú kisebb értekezései és cikkei is megannyi drága gyöngyszemei a magyar politikai és közjogi irodalomnak. Gyulai Pállal, a legnagyobb magyar kritikussal is lelkirokonságot tart. Ismeretes, hogy Gyulai sok tekintetben új utat tör a magyar mübirálat terén ; hogy az ő biztos ítélete Petőfi, Arany, Vörösmarty és Katona értékéről ma is megdönthetetlen. Ugyanígy Concha Győző is, ki elődeinek (Karsay és Kautz) Mohi Róbert sekély célszerűségi tanában gyökerező irányával szemben a politikai tudományt az ethikára alapozza, a jog-, állam- és történetbölcselet talajára helyezi. Ezzel valósággal megmenti a Mohi és magyar követői által nálunk annyira diszkreditált tudományos politikát. A politika, mint tudomány, nála nem a politikai művészet tana, nem valami állami eszélytan, nem a gyakorlati politikusok használatára szánt vezérfonal, hanem «a nemzetenként élő emberek együttléti és fejlődési törvényeinek tudománya*. Az államtan az ő elgondolásában (az államtudomány megalapítói, Platón és Aristoteles szellemében) az erkölcstan egyik ága, amely «az erkölcsi elveket az emberi viszonyok egyikére, nevezetesen a nemzetek önirányzó, politikai életére alkalmazza*. Az ókori nagy görög bölcselők nyomán haladva, az államot létének minden oldaláról egyszerre teszi vizsgálódás tárgyává s benne az összes idevágó erők