Társadalomtudomány, 1926 (6. évfolyam, 1-5. szám)

1926 / 1. szám - A TÁRSADALOM ÉS AZ ÁLLAM FUNKCIONÁLIS SZEMLÉLETE

14 elmélet számára, mint láttuk, az állam a jogeljárás megmaradásának alaptétele : «A jogjelenségek minden változásánál megmarad az állam és az ő 'jogformája változhatatlant. (Die transzendentale Methode der Rechtsphilosophie und der Begriff des Rechtsverfahrens, 1920). Cohen szerint a szubsztancia egy x egy y-hoz. (Logik der reinen Erkenntnis 2. kiad. 245. I.) Sander számára az állam egy tényállás egy eljáráshoz ; minden tényálladék egy térpont egy államponthoz. A funkcionális szemlélet lobogóját Sander már az Alte und neue Staatsrechtslehre című értekezésében (1921) kitűzte : «Ez a reláció : állam-jog, egy speciális esete ennek a relációnak : szubsztancia-funkció». Az állam és jog relációjának problémájával foglalkozik Sander kritikai jellegű hatalmas könyve, a Staat und Recht (1922) is. Sander egyik tévedése az, hogy a jogot a jogeljárással azonosítja. A jog azonban nem azonos az eljárással. Az eljárás időben és térben lefolyó folyamat. Az eljárást puszta logikai funkcióként épúgy nem lehet felfogni, mint a jogi normarendszert. Kétféle «következést» ismerünk : az időbeli és a logikai következést. Az időbeli következés törvénye a kauzalitás, a logikai következés törvénye a logikai törvény általában. A funkcionális szemlélet lényege az, hogy az időbeli következés alogikumát, kiszámíthatatlanságát át akarja hatni a logikai következés tiszta logosával. A funkció olyan logikai következés, amelynek kapacitása átfogja s ezzel legyőzi a valóság kiszámíthatatlanságát. Ehhez olyan fogalmak kellenek, amelyekben mintegy in nuce egybe van foglalva a kauzális és a logikai következés törvénye. Ilyenek a természettudományi funkciófogalmak. Az erő, éter, atom fogalmaival a természet kauzalitását (időbeli összefüggését) logikailag tudjuk ábrázolni (logikai funkcióösszefüggéssé tesszük). Erre a célra úgy a Kelsen-íé\e normativ szemlélet, mint pedig a Sander-íéle jogeljárásszemlélet alkalmatlan. Az egyik norma nem logikailag következik a másik normából (az alkotmányból nem következik logikailag, hogy milyen törvényeket alkosson a törvényhozás ; a törvényből sem következik logikailag, hogy milyen Ítéletet hozzon a biró, mert úgy az alkotmánynak, mint az egyszerű törvénynek megvannak a maga széles latitude-]e\, amelyeken belül számtalan valóságtényező determinálja a törvény vagy ítélet létrejöttét). S az egyik eljárás nem logikai funkciója a másik eljárásnak. Azzal tehát, ha az államot nem valóságnak és nem is normarendszernek, hanem a jogeljárás fennmaradásának, a jog kategoriális alaprelációjának fogjuk fel, nem az államot tettük funkcióösszefüggéssé, hanem az állam totális jelentéséről leválasztottunk egy mesterséges jelentésmetszetet, amely sem a jognak, sem az államnak egész jelentéstartalmát nem képes ábrázolni. Ezért alkalmatlan arra, hogy az állam és jog kauzális elemeit, pozitivitását és az ezzel kapcsolatos kiszámíthatatlanságát, logikai ábrázolhatatlanságát, szubsztancialitását legyőzze. Ez csak olyan jelentésösszefüggésnek sikerülhet, amelynek igazi funkciófogalmai az egész jelentéstartalmat kimerítik, hacsak bizonyos perspektívából is. A jogeljárás, a jogtapasztalat, az illetékesség, a tényálladékfunkció fogalmai azonban az állam és a jog jelentéstartalmát sem a jogtudomány, sem az államtudomány szempontjából nem merítik ki, hanem csak egy rendkívül szűkkörű, mesterségesen konstruált, teljesen önállótlan és ezért lényegében hasznavehetetlen perspektívából világítják meg azt, amely perspektívának határait ép a jog-