Társadalomtudomány, 1925 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 2. szám - A POLITIKAI PÁRTOK TÍPUSAI (Fejezetek egy államszociólógiához.)

59 Nem kell a szomszédba mennünk példáért, hogy lássuk, mi a külpolitikailag motivált párt. Éppen a magyar sors úgy hozta magával, hogy égető a helyzet kérdése. Történeti állásunk úgy hozta magával, hogy több századin át egy szomszédos állammal voltunk kapcsolatban. E kapcsolat sajátos eredményekét) nálunk a tisztán belpolitikailag motivált pártalakulás alig volt lehetséges. Régi, diétái, qüasi parlamenti és parlamenti korszakainkban bizonyos lielyzettragikum volt mélyen beágyazva: befolyásokat kellett paral'zálni, mindig kapcsolatban egy szomszéd állam hatalmi érdekével. Sajátos helyzet ez a pártalakulásra nézve, mert tisztán áttekinthető ál'apotot nem eredményezett, sőt gyakran igen sajátos zavart hozott létre. Először is a helyzet bonyölódottsága abban fejezhető ki, hogy ami tulajdonkép külpolitikai viszonyt jelen;, nálunk burkoltan „közjogi" kérdésként jelentkezett. Ez a közjogi" helyzettisztázás mindig hatalmi kérdés is, mert a közjogi kérdés nem más, mint — ez esetben — egy szomszédos hatalommal szemben álló aránylagos függetlenség, önrendelkezés, kikapcsolódás. A történelem tanítása szerint világos, hogy az ilynemű hatalmi kérdéseket nem lehet egyedül belpolitikai, illetve parlamenti keretben megoldani. Egyensúlykérdésekben döntő lehet a szellemi erő, a vezetőképesség, a gazdasági erő és felkészültség, döntő '.ehet a fegyver, szervezett hadsereg, dön'.ö lehet egy forradalom. Azonban a parlamenti, régebben diétái pártküzdelem ilynemű „közjogi'" problémánál sohasem vezethetett tiszta megoldáshoz. Sok ponton nem jutottunk többhöz, mint papiros-önállósághoz, közjogi tételek leszögezéséhez. Másodszor az a szomszédos hatalom, mellyel viszonyban voltunk, nem volt egy kerek, áttekinthető állam test, hanem egy bizonytalanul szétfolyó hatalmi szféra, melynek egységet a dinasztikus szervezés adott. E szféra a ge;>graíikum szempontjából sem volt áttekinthető alakulat, mert mint erőforrás, hol Olaszország és Belgium, hol Németország s -egy Kárpátokon kívüli elszakított államrész is szóba jöhetett. Németországban elfoglalt állása sem volt e hatalomnak olyan, hogy teljesen világosan kideríthető lett volna, mennyiben támaszkodhat reá a dinasztia. Tehát nem egy kerek államtest, hanem egy fluktuáló állományú erökomplexum áll velünk szemben. A török dúlta kis, töredék-ország így sokáig görcsösen kapaszkodik sok, lényeges ponton csupán iormális függetlenségéhez, a valóságnál \gyakran jobban hangzó törvényszövegekhez, úgy hogy a „közjogi" tételek gyakran ígéretföldjei, melyeket feladni szentségtörés volt; a hatalom realitása és a jogállapot közt olykor mély szakadék tátongott. Mi sem természetesebb, mint az, hogy a nemzeti közpsziché a kedvezőbb esethez, a jogi állapothoz ragaszkodik, jogvédő, „gravaminális" pártokat termel folytonosan, amely pártokkezdettől negatív jellemüek7), a bizalmatlanságra épüllek fel. Ily mód n a* pártalakulás — Széchenyiig — nem követett lényegében pozitív programmot, a pozitív kezdeményezés átsiklott a dinasztia kezébe. A „negatív parlamentarizmus" többek szerint csak a kettős pártrendszerrel küszöbölhető ki. Ezt nem látjuk indokoltnak, mert hipernormális tényt tekint normálisnak. Függ azonban ama negativizmus a nemzet-lélektani tényektől. „Az angol ellenzék a kormány szükséges alkatrésre; az ellenzék véle egviitl dolgozik, kiegészítve a kormány munkáját. A német ellenzék valósággal tagadása nemcsak az ellenpártnak (sic), hanem magának a kormánynak," irja O. Spengler, Preussenhun n. Sozialismus, 1921. 62. I. E negativizmus 9zorosan kapcsolatosnak mutatkozik az ideológiai különbségeken sarkalló pÁriniidszerrcl (erről alább IV. fej.)