Társadalomtudomány, 1925 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 1. szám - Szekfü Gyula, Történetpolitikai tanulmányok. Kiadja a Magyar Irodalmi Társaság. Budapest 1924. 139. lap

29 két említett nép életét a magyarokéval, nálunk sokkal ritkább, szinte fehér hollószerü eset az, amikor a magyart azért pártoljuk, mert magyar, holott ez a cseheknél és zsidóknál állandó tapasztalható következménye a faji összetartozás érzésének" (86. 1.). Amidőn szerző a csehek erős faji érzéséről beszél, úgy látjuk, hogy a fajbiológiai és történeti egység szempontjai némileg keresztezik nála egymást és érvelésének meggyőző erejét kissé gyöngítik. Arra a kérdésre: fajbiölógiai vagy történeti egység-e a magyar? szerző — amint a mondottakból kitűnik — már a most ismertetett fejtegetésekben megadta a választ. Igaz ugyan, hogy a részleteknél néhol kissé homályosan, aminek egyik okát abban véljük találni, hogy szerző a saját terminológiai megkülönböztetését (67. 1.) a „faj" természettudományi és a „népfaj" történeti fogalma közt nem alkalmazza következetcsen. A faji kérdést tárgyaló második tanulmányában szerző különösen a Gobineau-Chamberlain-féle germán, fajfelíogás magyar híveinek „tisztán érzelmi eredetű, tudomány nélküli" elméletei ellen száll síkra, de amellett a fajbiológiai egység tudományos komolysággal dolgozó hívei egy részének is szemére veti, hogy a türténetszolgáltatta pozitív adatok helyébe igen gyakran tarthatatlan hipotéziseket állítanak. Elismeréssel adózik szerző azoknak a magyar fajbiológusoknak, akik „teljes tudományos szabadsággal alkalmazzák tudományuk összes eszközeit" (példaképen Marosi Arnoldra hivatkozik). Ismételten hangsúlyozza szerző, hogy az ő felfogása szerint is van magyar faj; ez azonban másodlagos, nem természettudományi, hanem történeti képződmény. Ez a „történeti fajiság" is határozott jellegű egység, amelyet meg kell óvni s amelynek örökletes jó tulajdonságai fejlesztendők, az ártalmasakat pedig nemzedékek munkája árán kell — és lehet csak — kiküszöbölni. Befejezésül rámutat szerző arra, hogy amilyen kényelmes elv a faji problémát illúziók köntösébe rejtő fajbiológ'ai egységelmélet, épe.n oly nehéz, sokszor háládatlan feladat hárul a történeti egység híveire. De ezek a történeti realitás talaján mozogva a históriai adatok számontartásával, értékelésével, az asszimiláció lehetőségének, akadályainak, kedvező vagy káros hatásainak feltárásával megbízható tapasztalati anyagot szolgáltatnak a fajjavítás tanának, amelyben a történeti fajgondolat hívei is hisznek, sőt azt tartják, hogy a történelemnyújtotta tanulságok figyelembevétele nélkül az eugenetika terén igazán komoly, sikeres munkát végezni nem lehet. A történeti egység elvét illusztrálja és igazolja a szerző következő tanulmányának — hogy úgy mondjam — helyzeti energiájánál fogva a múlt század egy messzire kiemelkedő alakjával: Petőfivel, akit szomszédaink legújabban mint szláv2) zsenit ünnepelnek. Petőfiről írott essay-jében szerző egyébként annak a 'történetfelfogásnak helyességét igazolja, hogy nemzeti nagyjaink igazi kultusza nem követeli a róluk festett képnek egyes vonások célzatos elhagyásából adódó elnagyolását, idealizálását. A komoly történetkutatónak, a történeti lélekbúvárnak nincs oka rá, hogy Petőfi republikánus érzülete, világforradalmisága felett elsiklani igyekezzék. Életének egy doktrinér, irrealisztikus történetfelfogásból táplálkozó rövid szakában tűnt fel Petőfinek ez a világforradalmisága, amely a magyar szabadságharcban csakhamar teljesen felszívódott a magyar faj szeretetében, szabadság- és hazaszeretetté kristályosodott ki. A 2, V. ö. mig a „Faji kérdés az irodalomban" c. cikket. Minerva, 1922. évf. 631 -4. 1.