Társadalomtudomány, 1925 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 3. szám - SPENGLER ÁLLAMSZEMLÉLETE ÉS AZ ÁLLAM FENOMENOLÓGIÁJA

128 abszolút értékszférának ez az érintkezése a valóságszférával: az a körülmény, hogy az abszolút értékek egyáltalában képesek arra, hogy — persze csak relatíve: nem hiánytalanul — megvalósuljanak, illetve a valóság képes arra, hogy — habár csak relatíve — értékes lesyen, épen olyan alapmeglátása, végeredményben pedig épen olyan titka és örök problémája az átfogó szemléletnek, mint amilyen alapmeglátása, de egyben titka és örök problémája a valóságtudományi szemléletnek az okozatosság (kauzulitcis). Aminthogy minden természettudomány a kauzalitás kategóriájának alkalmazásával kezdődik, de arról, hogy voltaképen az okviszonynak mi a lényege, hogy mit jelent az, hogy az egyik dolog a másikat „okozza", a természettudományok igen nagy fejlettsége mellett is alapjában fogalmunk sincsen, épúgy az átfogó szemlélet, amely minden relatív érték- és normatudománynak igazi metódusa, a tiszta értékszféra és tiszta valóságszféra összefüggésének, funkcionális vonatkozásainak kategóriáival operál és igen értékes eredményekre vezethet akkor is, ha a valóság és érték összefüggésének alapproblémáját teljesen átvilágítani, lényegét megmagyarázni nem is képes. , Az empirikus normáknak abszolút normákra, a relatív értékeknek abszolút értékekre való visszavezethetősége a dualisztikus felfogásnak követelménye. Valamely érték épúgy nem alapulhat a puszta valóságon, mint ahogyan a valóság oka nem lehet valamely puszta érték. Az a kérdés, hogy a valóságmentes értékszféra és az értékmentes valóságszféra nem csupán abstraktiv izolációk-e, nagyon jogosult lehet, de nem változtait azon a metodológiai igazságon, hogy a homogén értéktartalmak és a homogén valóságtartalmak jelentése számunkra élesen szétválik. Mindazonáltal az empirikus normák és a relatív értékek visszavezetése abszolút normákra és értékekre igen bonyolult feladat, amelynek megoidása igen sok alkalmat nyújt az egyoldalú normatív felfogásba és különösen természetjogi irányokba való kisiklásra. Nevezetesen az állam értékének, a íog íiormativitásának valamely abszolút értékre, illetve normára való visszavezetése azzal a veszéllyel jár, hogy magát az állam értékességét, a jog normativitását, kötelező erejét attól tesszük függővé, vájjon megfelel-e az állam, illetve a jog az abszolút érték típusának, illetve az abszolút norma előírásainak. Ilyenkor azután a „valóságos" állam, a „pozitív" jog csak mintegy tökéletlen másolataként tűnik fel egy abszolút, ideális államnak, ideális jognak. Azonban a relativ értékességnek és empirikus normativitásnak visszavezethetősége nem azt jelenti, hogy a relatíve értékes dolognak, az empirikus normának pozitive megfelelőnek és közvetlenül visszavezethetőnek kellene lennie az abszolút értékekre, abszolút normákra. A relativ értékek és az empirikus normák visszavezethetősége csak annyit jelent, hogy az empirikus norma egy bizonyos abszolút normának, a relativ érték egy bizonyos abszolút értéknek a relevanciájába esik, annak az ellentétnek a villájába kell esnie, amelyet a pozitiv és negativ értékpólus alkot. Az államnak vagy a jognak nem kell pozitive erkölcsösnek lennie, de pozitive vagy negatíve erkölcsösnek kell lennie. Alig tagadták, hogy a jog az emberi cselekvések szabálya, nem pedig az emberi gondolatoké vagy érzelmeké. Ennélfogva alig tagadható, hogy állam és jog elsősorban az erkölcsi érték, és norma ellentétvillájába esnek és