Társadalomtudomány, 1925 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 3. szám - Az ELVÁLÁSOK MAGYARORSZÁGON A HÁBORÚ ELŐTT ÉS A HÁBORÚ UTÁN

112 Leginkább a magyar statisztika anyagából, érdekes számokat idézhetünk arra vonatkozólag, hogy az elválások motívumai s a felek gazdaságtársadalmi viszonyai milyenek. Altalános szabálynak látszik az, hogy a felbontott házasságok nagyobb felében a férj adta be a keresetet. Az arányszám a háborút megelőző években (az 1910/11. évek átlagában) a 60%-ihoz járt közel (57-8%) s azóta sem igen változott (1921/22: 58-7%). Alig szorul bővebb indokolásra, hogy a nő bizonytalanabb jövője folytán, melyet az esetleges tartásdíj alig tesz szilárdabbá, továbbá a nyilvános botrány elkerülése végett, gyakran pedig a gyermekei miatt, — inkább tartózkodik a döntő lépéstől, mely a végleges szakításra vezet. Az azonban, hogy az arányszám a háborút követő nehéz években is körülbelül változatlan maradt, mégis figyelemreméltó tény. Hiszen az látszik belőle, hogy ellenére minden megfontolásnak, viszonylag most is aunyi nő volt kénytelen a válás fegyveréhez nyúlni, mint előbb, ami fokozott mértékben tolja előtérbe annak a válságnak erejét, mely a házasságok felbomlása mögött rejtőzködik. A felbontott házasságok tartatnának tanulmányozása arra az érdekes tényre hívja fel a figyelmet, hogy bár egy évnél rövidebb idő múltán aránylag kevés házaspár tesz lépéseket a válás iránit (1910/11: az esetek 6-1 %-a, 1921/22: az esetek 5*8%-a), viszont a szintén rövid tartamú (2—5 éves) házasságok már nagy aránnyal (1910/11: 36-2%. 1921/22: 34-8%) szerepelnek a válóperek statisztikájában; a hosszabb házassági idő után beadott keresetek aránya azonban fokozatosan csökkenik. A 20 évi házasság után beadott válóperek aránya 1910/11-ben 5-3%; a legutóbbi években pedig csak 4-2% volt. A válások ilyetén alakulása egyrészt következménye annak, hogy az összes fennálló, tehát felbontható házasságok között is több van olyan, mely rövidebb idő óta áll fenn, másrészt pedig a hosszabb együttélés alatt inkább kifejlődik a házastársuk között az a rokonérzés, megszokás és kölcsönös megbecsülés, mely vonzóvá teszi a családi életet. Az egészen rövid tartamú házasságok gyakori felbomlása talán az u. n. szerelmi házasságokból való sűrű kiábrándulással is magyarázható. Módunkban van a felbontott házasságok időtartamára vonatkozóan adatokat Franciaországról is idézni.13) A francia adatoknak meglépő érdekességé (noha a pontos összehasonlítást némileg akadályozza az. hogy a házasságok tartamának csoportosítása némileg más, mint nálunk), hogy a háborút megelőző években is, azután pedig még inkább, a rövid tartamú házasságok felbomlása jóval ritkább volt, mint Magyarországon,. A felbontott házasságok közül Franciaországban 1913-ban 1-39, 1919-ben pedig 0*76 volt 2 évvel rövidebb tartamú; 13-99, III. 6-72% volt 2—4 évig érvényben: 32-54, ;ill. 33-62% 5—9 évig; 10 évvel hamarább véget ért tehát 47-92, iH. 40-50%, míg Magyarországon több, mint kétharmadrész. Másfelől 20 évnél hosszabb együttélés után mondták ki a válást Franciaországban a válóperek 14-04, í 11. 14-69%-ában,11) ami arra vall, hogy itt egy emberöltőn át tartó együttélés után is sűrűbben fordultak elő olyan okok, -neíyek válásra vezettek. Nehéz eldönteni, mit tartsunk kisebb bajnak: azt-i\ ha fiatal házasfelek mondanak egymásnak búcsút, vagy ha öregkorban mennek szét egymástól a sokáig együtt élt házastársak. Valószínű, hogy döntőbb okok ott játszanak közre, amikor több évtizedes együttélés után járulnak bíró elé a 13) L. az i. francia népmozgalmi statisztika L. lapját. 54) L. a Magyar Statisztikai Közlemények Uj sor. 50 köt.