Társadalomtudomány, 1924 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1924 / 6. szám - Az új választások és a parlamentárizmus Angliában

15 A Szillogizmus, mint tudjuk, egyedül annak köszönheti precizitását, hogy a konklúzió, tehát a remélt új ismeret a premisszákban már benne van. Ennél a két. okoskodásnál is így áll az eset: a következmény ahhoz igazodik, hogy az előzményekben minő álláspontot foglaltunk el. Ezek az álláspontok pedig tovább nem indokolható érzelmi alapokon nyugszanak. Aki az ú. n. haladás érdekében a parlamentárizmust eleve eltörlendőnek tartja, amaz új tényállásból azt fogja kiolvasni, hogy a parlamentárizmus a kétpárt-rendszerrel és a liberális párttal együtt elbukott; akit viszont érzelmei a liberális eszme csorbítatlan fentartásához fűznek, az a liberális párt feltámadásának szükségességét fogja a parlamentárizmus kríziséből kiolvasni. A dolog valahogy úgy áll, mint az adomából ismert csodarabbi döntésével, a különbség csak az, hogy itt nem mindakét vitatkozónak, hanem egyiknek sincs igaza. A liberális párt gyakorlatilag megszűnt létezni, anélkül, hogy ez magára a parlamentáris szerkezetre szükségkép végzetes hatással kellene, hogy legyen. Igaz, hogy a parlamentáris szerkezetnek egyik leglényegesebb momentuma a kétpárt-rendszer és hogy ebben a konzervatív párt az egyik pillér. A m.ásikat azonban csak túlzott általánosítással nevezzük liberális párínak,1) inert ez a másik pillér valódi nevén a progresszív párt. Konzervativizmus és progresszivizmus, fentartó és haladó tendencia, merőben apriorikus, Simmel-e\ szólva: ,.formális" társadalomtudományi kategóriák és merő alkalmazásai a nyugvás és a mozgás -még általánosabb metafizikai dualizmusának, amelyet Spinozá-nak geometriai módon felállított axiómája kifogástalan tömörséggel fejez ki: „Minden test mozog vagy nyugszik." A modern természettudomány kritikája azóta természetesen kimutatta, hogy ez a dualizmus a valóságban minden fokozatban relatív és a nyugvás voltakép nem egyéb, mint a mozgás elvi határa, miképen elvi határa a számsornak a zérus, amely azonban maga is a többivel egyenértékű szám. A valóságban ekkép a konzervatív és a progresszív elv sohasem valósul meg tisztán valaminő kizárólagos pártmegoszlás szerint. Nincs oly konzervatív párt, mely a meglevő jónak fenntartásával haladni ne akarna és nincsen oly progresszív párt, amely valamit a meglevő jóból ne kívánna fenntartani. A dolog természeténél fogva azonban a konzervatív szempont érvényesülése sokkal inkább tűnik fel a maga elvi tisztaságában, mert hiszen a mozgás szchematikájában ez a változatlanságnak és ezzel az azonosságnak a momentumát hordozza — míg másfelől a progresszív arc, mint az örök változás kifejezője, sokkal inkább eltűnik a gyakran változtatott történelmi maszkok mögött. Innen van, hogy a progresszív párt inkább szereti magát konkrét történeti törekvéseiről nevezni, ellenben a konzervatív párt rendszerint jobban ragaszkodik az egyszer felvett névhez és kifejezetten konzervativ-nak is gyakrabban nevezi magát. Hiszen a konzervatív párt haladva Viszont jogos a szembeállítás így, ha a „Konzervatív" nevezetet is nem pusztán formális értelemben használjuk, hanem határozott politikai értékelés, pozitív tartalmú világnézeti állásfoglalás megjelölésére. (így Concha. Politika. I. 124., 506. 11.) Nézetünk azonban az, hogy a parlamenti ellentét inkább formális természetű és épen innen van nagyobb történeti rugalmassági. Viszont ki fog tűnni persze, hocy a parlamentális szerkezet szilárdsága épen a formális ellentétnek tartalmi telítettségétől függ, ama korlátok között, amelyek a nemzeti eszmében rejlenek. Ezért marad meg a formális elemzés mellett, az ideáltipikus elemzés jogosultsága.