Társadalomtudomány, 1924 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1924 / 1. szám - A politikai párt társadalombölcselete

50 ják a kormányzatot, erőtlenné teszik a törvényeket, vad gyűlöletet szítanak ahelyett, hogy a kölcsönös segítségre szoktatnák az embereket; s ilyen „gyomot" valóban nehéz kiirtani. Kétféle pártot különböztet meg: személyi pártokat, és reális pártokat, melyek személyi vonatkozás nélkül is érdekek előtörései és találkozásai. A párt mégis szükséges rossz. Montesquieu látja be szükségességét; „őt — írja róla Janet — a viszálykodások egyáltalán nem ijesztik meg, sőt a valódi politikai élet jelét látja azokban",10 a zsarnokság látszólagos békéje — írja Montesquien az Esprit des Loisban — „hasonlít az oly város csendjéhez, melyet az ellenség éppen elfoglalt". S valóban, ha megszállottak egy területet, legelőször éri halálos csapás a pártokat. Washington az amerikaiakhoz írott búcsúszavában11 a pártok ellen nyilatkozik: „A pártszellem mindennapi és folytonos ártalmai is éppen elegendők arra, hogy egy józan nép annak visszariasztását és korlátozását kötelességének és érdekének tartsa. Szétszórja az a tanácskozások figyelmét és gyengíti a közigazgatást. Izgalomba hozza az államot hiú féltékenységek és hamis rémhírek által; hevesebbé teszi az egyik párt gyűlöletét a másik ellen. Kaput nyit az idegen befolyás előtt, mely könnyen hozzáfér még a kormányhoz is a pártszenvedélyek e csatornáján keresztül". Higgadtságra kell törekednünk a párt tüze helyett, „mert attól kell tartanunk, hogy éppen nem melegít, hanem pusztít". S ez köztársaságban még veszélyesebb, mint másutt. Hasonló jellemzések a legújabb időkig óvják a nemzeteket a pártoktól, melyek „nem világítanak, hanem égetnek". Az írók egész légiója hordozza s terjeszti azt a véleményt, hogy a párt maga nem más, mint abnormitás, lélektanilag: pszichózis, tehát betegség, mely pusztítja a társadalmat.12 Ez a felfogás egészen ferde síkra tereli a pártélet felfogását,, a tudományos vizsgálatot. A párt szükségszerű produktumként érthető meg. Történeti okok hozták létre a parlamentarizmussal együtt s különösen akkor,, amidőn az abszolutista korokból kellett kibontakoznia a modern nemzeteknek, szükséges funkciót teljesített, mely más úton nem volt lehetséges, mint éppen szabad pártképződés útján. A pártot 10 A politikai tudomány története, III. ford. Angyal D : 1892. 32. 1. 11 Idézetek Janet-nél III. 508. 12 Hasbach (Die parlam. Kabinetsregierung, 1919. 62. és 142.) több írót idéz. Így Goldwin Smith szerint a párt „a standing machinery for the demoralisation. of the people". Ellis Barker szerint a pártok nem nemzeti érdekeket képviselnek; küzdelmük tárgya „two small sets of professional politicians who wish to obtam place and power for themselves". Lord Mahon szerint a pártok célja „the madness of many for the benefit of the few". És: „Parties are likc coins which would never be fit for common use without somé considerable alloy of the baser metals".