Társadalomtudomány, 1924 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1924 / 2-3. szám - Jog és társadalom. 1. [r.]

17 nyos, hogy a normatív juriszprudencia álláspontján sem lehet teljesen elzárkózni az elől a belátás elől, hogy a jogásznak mégis csak tudnia kell, mi a jog, ahhoz, hogy tudományával légüres terekbe ne kallódjék el. Nos — úgy látszik — az új elméletnek erre is van arkánuma ! Hiszen — úgymond — azért normatív tudomány a juriszprudencia, hogy maga fejtse ki saját előfeltételeit is. A jog norma és tehát nem létezést, hanem érvényességet jelent, minélfogva nem is szükséges, de nem is lehet valaminő létezéssel határozni meg. A jogi norma meghatározása csakis formális elemzésre alapítható.6 Ez az utóbbi gondolatmenet ugyancsak egy nominális disztinkcióbői eredő quaternio terminorumra támaszkodik, mert a létezésnek nem az érvényesség, hanem az értékesség a kategoriális ellentéte. Láttuk, hogy van norma, amelynek érvényessége értékességen és van olyan, amelynek érvényessége létezésen alapul: az érvényesség maga azonban nem abszolút határ, mert általában minden ítélet — és nemcsak a norma — fennállása érvényességet jelent, tekintet nélkül annak „rangsor "-ára.7 A kérdés lényegileg azon fordul meg, hogy mit értünk a normatív tudomány fogalmán. Ha ugyanis minden ismeretrendszert, amelynek anyaga normákból áll, normatív tudománynak kívánunk nevezni, akkor különbséget kell tennünk autonóm és heteronom normatív tudomány megjegyzéssel, hogy ő nem monista (Vorwort, S. VI.), ami körülbelül annyit ér, mintha azt mondta volna, hogy nem vegetáriánus. — V. ö. még Das Problem der Souveranitát usw. S. 95.: „Wenn überhaupt ein letzter Grund für irgendein Sollen angegeben wird, kann dies nur wieder ein Sollen sein." 6 V. ö. Kelsen, Hauptprobleme S. 92 Ujabban ugyan Kelsen is elismerni látszik, hogy a jognak ily normatív meghatározása nem lehetséges. V. ö. Das Problem der Souveranitát, S. 13. f. és S. 96., ahol egyenesen azt a találó megjegyzést teszi, hogy a jurisztikus beállítás alapját jurisztikus alapon meghatározni oly kísérlet volna, mint felállani a saját vállunkra és Münchhausen,báróra emlékeztetne, aki saját hajánál fogva húzta ki magát a mocsárból. Ámde rövidesen látni fogjuk, hogy ez a koncesszió nem végleges. Ki fog tűnni, hogy Kelsen igenis lehetségesnek tartja ezt a jogászi münchhauseniádát. 7 Kelsen is beszél ugyan „explikatív ítélet" érvényességéről, de ezzel szemben — úgy látszik — a normának sajátos érvényességét látja a kötelezöségben: „...ihre Geltung besteht in ihrem Sollen." (Hauptprobleme, S. 14.) Az egész komplikáció abból ered, hogy Kelsen elmulasztotta a „Sollen" fogalmának az elemzését. Mert ebből kitűnt volna, hogy ez a „Sollen" — magyarul: „kötelezőség" — nem más, mint a „Gelten" szubjektívuma : az alanyra vonatkoztatott érvényesség. És ugyancsak Sollen-t, kötelezőséget jelent az explikatív ítélet, a természettörvény érvényessége is (v. ö. Rickert, Der Gegenstand der Erkenntnis. 4. A. S. 180. ff.), hiszen azt Kelsen is hangsúlyozza, hogy a természettörvény sem valami létezőt jelent, hanem „gondolati formulát" (S. 13. f.), a „Sein"-nek tehát nem a „Sollen" az ellentéte, hanem a »\Vert", az érték, amelyet Kelsen szerencsésen összezavar az értékeléssel. (V. ö. Hauptprobleme, S. 66.) A Sollen-t pedig legfeljebb a Gelten-nel lehet szembeállítani és ha úgy tetszik, azt lehet modani: a tétel — ami érvényes explikatív ítéletet jelent — kötelező, mert érvényes, a norma érvényes, mert kötelező. Társadalomtudomány 2