Társadalomtudomány, 1924 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1924 / 2-3. szám - A pénzügyi talpraállítás társadalmi nehézségei Ausztriában

9 politikáról, nem lehet közömbös ezen akció sikerére vonatkozólag. Az osztrák szociáldemokrata-párt mindaddig, amíg a kormányban résztvett, komoly kísérletet az államháztartás rendezésére nem tett. A bankjegyinfláció és a pénzérték csökkenése az iparnak konjunktúrát teremtett, mely alatt a párt csak arra ügyelt, hogy táborának, a munkásoknak és alkalmazottaknak érdekei a korona süllyedésének megfelelő béremeléssel meg legyenek védve. Ezt a politikát folytatták tovább ellenzéki szereplésük idejében is, amivel a bankjegyözön növekedéséhez ugyan nem csekély részben járultak, de a munkások és alkalmazottak „életstandardját" miként még látni fogjuk, sikerült fenntartaniuk. Hogy az infláció a végtelenségig nem tarthat, azt maguk is belátták, de pozitív programmjuk, mely komolyan vehető és az európai gazdasági élet kapitalista szervezete mellett keresztülvihető is lett volna, a kritikus pillanatban nem volt. A polgári pártok munkájának érdeme, hogy a külföldi tőke segítségével állandósítván a korona értékét, a nagy tömegek életnívóját megszilárdították és nem engedték az elért eredményeket megsemmisítni. Az a körülmény, hogy ez komolyan csak a külföldi tőke segítségével sikerülhetett, ami a belföldi tőke megerősödését is jelentette, továbbá az ipari konjunktúra előrelátható megszűnése és annak nyomában járó munkanélküliség előre megszabták a marxista ideleógiát követő szociáldemokrata-párt és nagy táborának állásfoglalását az államháztartás rendezésére irányuló akcióval szemben. Szemére vetik a polgári kormánynak, hogy az egész talpraállítás csak adókkal és olyan financiális megterhelések segítségével történik, melyek részben közvetlenül, részben pedig a termelés megdrágításával közvetve a nagy tömegeket terhelik. Az állam és politikájának hatása alatt a vállalkozók termelési politikát folytatnak és mindinkább elfordulnak a szociális politikától. Az állam csak pénzügyi politikát folytat, nem törődve a gazdasági élet válságával.1 A szakszervezetek 1923 júniusban tartott országos kongresszusa a gazdasági helyzetről hozott határozatában megállapította, hogy a termelés csökkenése, a fogyasztás korlátozása és a nép elszegényedése egyre jobban halad és bizonyítja, hogy az állítólagos talpraállítás nem egyéb, mint „a polgári közvélemény veszedelmes önámítása és a dolgozó osztályok megkísérelt félrevezetése". A valuta válságát a termelés válsága váltotta fel. A kísérlet költségeit a dolgozók fizetik meg megrövidített munkaidővel, munkanélküliséggel, drágasággal és nyomorral, mely a háború utolsó éveinek nyomorától nem áll messze. Szerintük az államháztartás válságának átmeneti enyhülését a közgazdaság még élesebb válsága árán vásárolták meg. Az állam úgy könnyít magán, hogy az egyesek háztartására elő nem teremtXA szociáldemokrata-párt felfogása, hivatalos közlönye az „Arbeit und Wirtschaft" és az „Arbeiterzeitung" cikkeiből derül ki.