Társadalomtudomány, 1923 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1923 / 1-4. szám - Felelősség és szükségszerűség 1. [r.]

388 ezzel a szükségességgel mentegesse magát és a felelősséget magáról a motívumokra hárítsa át, tekintve, hogy ezeknek fellépése folytán a tett nem volt elkerülhető. Mert mindenki nagyon jól belátja, hogy ennek a szükségességnek van egy szubjektív feltétele és hogy objektíve, vagyis az adott körülmények között mégis egészen más cselekvés, sőt az ő tettével homlokegyenest ellenkező cselekvés is lehetséges lett volna és végbemehetett volna, ha csak ő maga más lett volna: egyedül ezen múlott a dolog. Neki, mert ő ez és nem más, mert ilyen és ilyen charaktere van, persze nem volt más cselekvés lehetséges; ellenben magában véve, objektive igenis lehetséges volt. Következőleg a felelősség, amelynek ő tudatában van, mindenekelőtt ugyan a tettet éri, alapjában azonban a cselekvőnek jellemét: ez utóbbiért érzi ő magát felelősnek."í Látjuk, Schopenhauer is különbséget tesz szubjektív és objektív szükségesség között: és a determinizmust a felelősséggel éppen e megkülönböztetés alapján egyezteti össze. Schopenhauernek ez az elmélete téves, azonban ennek belátása csak egy más szemponton válik majd számunkra lehetségessé. Az ideiglenes állásponton fogadjuk el: alkalmas lesz arra, hogy éles világításba helyezze fejtegetéseink voltaképeni tárgyát. Eszerint egyelőre fogadjuk el, hogy tetteiért az egyén csak azért és csak annyiban felelős, mert és amennyiben azok pusztán szubjektive voltak meghatározottak, amennyiben tehát azok csupán mint az ő tettei voltak szükségesek és amennyiben más az ő helyében másként cselekedett volna. Ebből azután a contrario magától adódik a következtetés, hogy senki sem lehet felelős oly tettekért, amelyek mindenkép vagyis objektive — „az adott körülmények között" — szükségesek voltak, amelyek helyén más cselekedet objektive nem volt lehetséges, vagyis amelyeket a konkrét cselekvő helyén bárki más ugyanúgy elkövetett volna. Valóban ez az a nézet, amelynek alapján a szükségszerűnek tartott történelmi tényekért a közvélemény nem rója ki és az államférfiak elhárítják maguktól az egyéni felelősséget. A felelősség — így fut a gondolatmenet Schopenhauer nyomain — azért a cselekedetéit terheli az egyént, amelynek oka az ő sajátos egyénisége: következőleg elesik a felelősség akkor, hogyha a tett a történelem tárgyilagos vonalaiba van beágyazva, ahol az óriási körvonalak között elvész a cselekvőnek ez a sajátos egyénisége — elesik a felelősség, ha a tett oka nem egyéni sajátosság, hanem történelmi kényszer. A szubsztanciális lelki okság helyébe itt fenomenális történelmi okság lép.5 4 I. m. S. 93. :> E kifejezésekre nézve v. ö. Barth: Die Philosophie der Geschichte als Soziologie. I. 2. Aufl. S. 70.