Társadalomtudomány, 1923 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1923 / 1-4. szám - A magyarság és a magyar társadalom jelleme

369 bélyegüket a jellem két legáltalánosabb megnyilatkozására: a tudatos, nagyvonalú ténykedésekre és az érzelmi élet apró vibrációira. A nemzeti jellem tudatos oldala az általános államforma tényeiben: az intézményekben s azok formáiban realizálódott. Az alkotmányosság nálunk és Angliában nyilatkozott meg legelőször pregnáns formában (magna charta, aranybulla), hogy lassankint felnőjjön mind nagyobbszabású, arisztokratikus jellegű szervezetté s hogy végül a szerencsésebb Anglián át mintául szolgáljon Európa összes államainak. Ez az alkotmányosság, — ahol nem torzul el s nem válik inkább csak külső formává, mint a déli országok legnagyobb részében — a nemesi (helyesebben nemzeti) középosztálynak biztosítja az állami hatalom gyakorlását. A választott vagy akceptált fejedelem az arisztokratikus alapokon megkonstruált államban csupán „primus inter pares", aki, hogy hatalmát megtarthassa, kénytelen szövetségeseket keresni, az uralkodó középosztály kereteinek figyelembe vételével ugyan, de mégis annak hatalma ellenére. Ez a magyarázata nálunk az udvari emberek, a királyi jobbágyok, a papság, az idegenből jöttek, a városi polgárság dédelgetésének, méltóságokkal, birtokkal, nemességgel, privilégiumokkal való felruházásának. Az államban uralkodó arisztokratikus középosztálynak kezdetben ők az új, demokratikus elemei s a fejedelem szövetségesei, hogy azután a központi hatalom gyengülésével mindinkább fölvegyék annak az osztálynak a tulajdonságait, amelybe beleszármaztak; az egyéni hatalomra, függetlenségre törekvést, a központi hatalommal szemben állást, az arisztokrácia természetes fejleményeként az oligarchikus hajlamokat. Ez a középosztály megőrzi, sőt jellegzetessé fejleszti a nemzeti tulajdonságokat: a harciasságot, a saját jogai, függetlensége féltékeny őrzését, a becsület, az adott szó szentségét, az alkotmányhoz, a fennálló intézményekhez s ezen át a fejedelem személyéhez való hűséget, a tekintélyek iránti tiszteletet, amelyek mind arisztokratikus jellemvonások. Tipikussá fejleszti ez áz osztály azokat az apróbb kedélyi vonásokat is, amelyekben az északiak arisztokratikus jellemvonásai főként az állattenyésztők jellemvonásaival keverednek, s amelyek oly könynyen válnak hibákká: a büszkeséget, rátartósságot, az elbizakodottságig menő önbizalmat, a vitézséggel kapcsolatosan a virtuskodásra való hajlamot, a hirtelen föllobbanó lelkesedést, s a nyomában járó teljes elernyedést. Ugyanígy jellemvonásai, hogy az egyéni kitűnés keresésének formai egyenértékeként a ruházatban, címben, rangban való megkülönböződést keresi, s csupán magával törődik, de ez az önzése nem zárja ki a közös nemzeti eszmények iránti önzetlen önfeláldozást. Így válik lehetségessé, hogy ugyanaz a magyar, akinek egyik jellemző tulajdonsága az egymással való folytonos versengés, mikor a haza, az alkotmány, a Társadalomtudomány. 24