Társadalomtudomány, 1922 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1922 / 1-2. szám - Hazánk néperejének ujjászületése

26 de különösen a városokban szedi áldozatait, ahol a lakásszükség a legnagyobb s a fertőzés is a leggyakoribb. Különösen a fővárosban megdöbbentő a gümőkór pusztítása. Budapesten a háború előtt 3-6 gümőkór-okozta halálozás esett ezer lélekre, a háború után ez az arány felszökött 4-6-re, ami azt jelenti, hogy majdnem minden 200-dik emberre rákerül a sor évenkint. Mindenkinek össze kell fogni, hogy ezek a veszedelmes bajok, amelyek megfogyatkozott népünk regenerálódását hátráltatják, minél szűkebb keretek közé szoríttassanak. A szerepek könnyen kioszthatók. Az egyke elleni küzdelmet főképen a lelkészeknek, a csecsemőhalandóság ellenit főkép a tanítóknak és a gümőkór elleni harcot főképen az orvosoknak és a közigazgatási embereknek kell folytatniok. így bizonyos mértékben munkamegosztás is jön létre, ami megkönnyíti a siker elérését. Most folyik Európaszerte a számbelileg és minőségileg meggyöngült emberanyag fejlesztése és kicserélődése úgy lehet ujabb harcokra, amelyeknek el kell következniök. Ebben a versenyben nekünk nem szabad elmaradnunk, mert ránk, kik legtöbbet vesztettünk a világháborúban, a legnagyobb feladatok is hárulnak. Ezeket pedig csak népünk számbeli erejének kifejlesztésével oldhatjuk meg. Abban a küzdelemben, amelyet elvesztett területeink visszaszerzéséért előbb-utóbb meg kell indítanunk, csak a magunk erejére támaszkodhatunk s nemzetünknek elszakított részeit sem vehetjük igénybe. A nemzettestnek ezek az elszakított tagjai addig maguk is a legnagyobb testi és szellemi elnyomatásnak lesznek kitéve, úgy hogy csak a maguk természetes propagativ ereje biztosíthatja fennmaradásukat. Fontos azért tudnunk, hogy az elszakadt területek magyarsága természetes szaporodó erő dolgában hogyan áll a többi nemzetiséggel, különösen a jelenleg uralkodó nemzetiséggel szemben. Az elszakítás óta — sajnos — semmiféle hiteles adatunk nincsen a rabságra kárhoztatott magyarság számáról és fejlődéséről. Az „utódállamok" mindegyike tartott ugyan népszámlálást, sőt némelyikük több ízben is, mert az eredmények sehogysem akartak nekik igazat adni, ezeknek a népszámlálásoknak az eredménye azonban vagy nincsen még hiteles alakban közölve vagy amennyiben közölve van, annyira irányzatos, hogy a valóságnak megfelelőnek mi nem fogadhatjuk el. Hiszen a módszerről, ahogyan a népszámlálásokat végrehajtották, eléggé értesülhettünk. Mindenesetre fontosabb volna azonban, ha a természetes népmozgalom alakulásáról nyerhetnénk, ha nem is nemzetiségek szerint, de legalább bizonyos területrészek szerint képet, hogy abból az elszakított magyarság fejlődési lehetőségeit megítélhessük. A népmozgalmi eredményeket ugyanis aligha lehet meghamisítani, mert ha például azt latjuk, hogy a székely vármegyék népessége kedvezőbben szaporodik, mint az oláh lakosságú vármegyéké, bajosan lehet azt állítani, hogy a Romániának ítélt területen az oláh a szaporább faj. Szerencsére mi a háború előtt s aíatt is egészen 1918-ig számontartottuk az egyes nemzetiségek szaporodási viszonyait egészen a községekig lemenő részletességgel s ezekből az adatokból egy évről-évre visszatérő s immár 23 év adataival igazolható kép alakult ki, az tudniillik, hogy a magyarsúg természetes propagativ ereje jóval nagyobb, mint a többi nemzetiségé s hogy ez az előny az elszakított és a megmaradt részeken egyaránt mutatkozik.