Társadalomtudomány, 1921 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1921 / 4. szám - A sajtókérdésről

552 igen látták be azonban,1 hogy az újság anonimitásának sajátos pszichológiai alapja van, s ennek lényegére röviden rámutatunk. Nem az újság hozza létre az anonimitást, hanem a közönség; ennek anonimitása ott csak megjelenik, s ez tömeglélektani probléma. Egyénlélektanilag úgy áll a dolog, hogy ha egy szerző nevével ellátott cikk jelenik meg, úgy ebben természetesen az nyilatkozik meg, hogy a szerző, mint egyéniség, «társas distanciában» marad (ezt is pontosabb szociológiai szempontból tekintsük2). Az irodalmi mű jellege abban van, hogy személyes elemet hordoz, egy én szólal ki, s egy én elvileg én akar maradni. Ezzel szemben a sajtó jelleme abban van, hogy a sajtó elvileg «mi» akar lenni (a kifejezés igen szokatlan, de pszichológiailag pontosan fedi a tényállást). Aki nem irodalomszerű, hanem sajtószerű dolgot közöl, nem ama társas distanciát keresi, hanem ellenkezőleg teljes hozzáolvadást a közönséghez: az ujságiró a maga egyéniségében a közönség életét óhajtja élni, az ujságiró (sit venia verbo) nem egyéb, mint koncentrált közönség. Az u. n. «visszaható szuggesztiónak» sajátos formája ez — az ismert német pártvezérrel: «Vezérük vagyok, tehát követnem kell őket». Tehát igazat kell adnunk Büchernek (aki a dolgot mégis a legvilágosabban irja ki): «Nem helyes az, amint állitani szokták, hogy a sajtó a közvéleményt csinálja, avagy hogy ez abban benne van».3 Itt jelentkezik egy probléma, melynek nyelvi kifejezése ingadozó : a k ö z vélemény sokak véleménye lehet, de nem nyilvánított vélemény (a németben mind a kettő egy kifejezésbe játszik össze, mint Büchernél: Die Volksmeinung wird erst zur «öffentlichen Meinung» indem sie in den Zeitungén verlautbart wird). Aki tehát azt véli, hogy az ujságiró csinálja a közvéleményt, gyakran téved, mert csak nyilvánítja. Az ujságiró nem abban az értelemben ír és szuggerál, mint az irodalmi mű alkotója; az újság funkciója toto genere különbözik az irodalmi műtől: az anonimitásban, tehát gyökeresen eltértünk a régi felfogástól, mely az újság lényegét4 valamiként a periodikus meg1 Még Bücher K. sem. Das Zeitungswesen, Die Kult. d. Gegenw., aki pedig (2. kiad.) külön fejezetben tárgyalja. 2 A wtársas distancia*) kérdését ezidőszerint legjobban Símmel fejtegeti: Soziologie, 1908., bár még csak többé-kevésbbé helyes problémaföltevésben. Az irók ama «distanciáját» olykor mértéktelenül túlozzák. így olvassuk egy «Iró és közönség» c. cikkben: «A művésznek csak egy kötelessége van a közönség iránt: nem törődni a közönséggel. Akkor tiszteli meg, ha nem hajol meg előtte; sem a közönség, sem az állam, sem senki a világon nem diktálhat az írónak, nem szabhatja meg, mit s hogyan irjon, valljon, lásson és érezzen; az irodalom csak á prendre ou álaisser; vagy elfogadom olyanul amilyen, vagy le kell mondanom rólaw. Ez merev individualizmus. Ezért kell tehát (i. m. 108.) «alázatos meghajlás a művészi változtathatatlan törvényei (?) előtt*. Ignatus, kísérletek. 1910. 107. 1. 3 Das Zeitungswesen (id. h. 1906. 508. 1.) * A hirlapfogalom meghatározását a «Kölnische Zeitunga volt szerkesztője, Brunhuber ügyes munkájában: Das moderné Zeitungswesen, Lpz. 1907. 9—52. lk. aránylagos gonddal igyekszik megtalálni. Általános meghatározó ténye, zők: a folytatólagos megjelenés, a nyilvános megjelenés, a korszerű tartalom;