Társadalomtudomány, 1921 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1921 / 1. szám - Machiavelli

E módszer éles és határozott alkalmazásával ismét problémát dobott az államtudományba. Forgasd néhány lapját és önkéntelenül épen úgy kérdezni fogod, mit és hogyan tanulhat a politikus a történelemből, mini ahogy kérdezned, kell, mi a politika viszonya a morálhoz? Machiavelli a maga határozott s markáns állásfoglalásával, az egyoldalúság bátorságával ránk kényszeríti e kérdéseket. * * * Két államlani főműve az Elmélkedések Titus Livim felett és A fejedelem cimü voltaképen egymást egészítik ki. Egyidőben is keletkeztek, lől3-ban. Az előbbiben főleg a köztársaságok fennmaradásának és boldogulásának útjairól elmélkedik, az utóbbiban a fejedelmek nagyságának eszközeit keresi. Téves azonban úgy felfogni ezt a szétválasztást, hogy Machiavelli az egyikben a népnek hízelkedik, a másikban pedig — amelyet Medici Lőrincnek ajánlott — a ílórenci köztársaság bukása után a zsarnokság dicséretét zengi. Ezt a beállítást már az a tény is megcáfolja, hogy Machiavelli az Elmélkedéseket is már a köztársaság bukása után irta. Sőt, hogy a Fejedelem előbb is készült el, míg az Elmélkedések befejezetlenek maradtak. Én úgy látom e kettőnek egymáshoz való viszonyát, hogy a Fejedelem nem egyéb, mint Machiavelli összegyűlt jegyzetei ama részének gyűjteménye, amely neki különösen alkalmasnak tetszett arra, hogy külön csokorba fűzve, felhívja vele magára a Mediciek érdeklődését és rávegye őket arra, hogy ismét visszafogadják a közszolgálatba. így hát különszedte az erre vonatkozó részeket s ki is bővítette őket valamelyest és talán alá is húzott egyetmást, amiről feltételezhette, hogy a Medicieknek tetszeni fog. Machiavellit rokonszenve inkább a köztársaság felé vonta. De ő elsősorban nem szobatudósnak, hanem gyakorlati államférfiúnak érezte magát san-cascianói magányában is. Mihelyt tehát úgy látta, hogy a ílórenci köztársaság ideje lejárt, megbarátkozott a fejedelemség gondolatával. Ha rokonszenve a köztársaság felé vonzotta is, politikai érdeklődései sokkal szélesebb körűek voltak, semhogy a köztársaság vagy fejedelemség vitakérdésében kimerültek volna. Sőt politikai álmai egyik-másikának épen jól felelt meg a fejedelemség. A két munka közül az Elmélkedések cimü az átfogóbb, a fontosabb és terjedelmesebbik. Cimét: Elmélkedések Titus Livius első tíz könyvéről, nem kell szószerint venni. A munka csaknem hasonló joggal viselhetné azt a címet is: Elmélkedések az olasz történelem felett. Livius lapozgatása közben a legkülönbözőbb politikai vonatkozások jutnak az eszébe. Annyira telítve van az államra vonatkozó gondolatokkal, hogy bárminemű alkalom azonnal kiváltja belőle azok egész láncolatát. A gyakorlott politikus éleslátásával tudja magát beleélni egy-egy történelmi helyzetbe; mintha csakugyan követségben járna a régi Róma nagyjainál és jelentést írna tapasztalatairól Flórenc urai számára. Azonnal megkapja a történelemben a politikailag jelentős mozzanatokat és nagy irói képessége néhány szóban oly eleven képet állit olvasója elé, hogy azt is egy-kettőre odavarázsolja Róma fórumára, tájékoztatja az aktuális pártkérdésekről és az ókori események oly figyelmes szemlélőjévé teszi, akárcsak kora valamely izgalmas tárgyalását hallgatná. Gyakorlati