Társadalomtudomány, 1921 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1921 / 3. szám - A német birodalmi szükségáldozat s a magyar vagyonváltság

384 rajta egy összegben és egyszerre az egész váltságot, — vagy pedig tűrik, hogy tovább fizessen a váltságtőke után évi 6V2°/o kamatot. Csakhogy mig a német áldozat 6 és V2, illetve 5 és V2°/o-os kamattal köteles fizetni, törleszt is, következéskép 30, illetve 50 év alatt az egész áldozati tőkétőlmegszabadul, — a magyar váltság köteles, ha 100 e s z t endeig fizetett is évi 6 és W/0-0 s kamatot, a váltságtőke akkor is a nyakán marad, még pedig teljes egészében. Végül ami a fizetés eszközeit illeti, a magyar törvényhozás is módot nyújt arra, hogy a váltságköteles pénzben sajátjegyzésü nostrifikált háborús államadóssági címletekben vagy egyéb vagyontárgyakban in natura fizessen. Ilyen egyéb vagyontárgjr azonban a németeknél bármi, nálunk ellenben csak részvény, búza, mezőgazdasági ingatlanrészlet, záloglevél, egy szóval az lehet, amit a törvényhozás fizetési eszközül kijelöl. Ami már most ezen különböző fizetési eszközöket illeti, a mi kormányunk is előnyösnek tartja a készpénzfizetést, ép ezért a mi tervezetünk is jutalmat ad azoknak akik vagyonváltságukat a határozat kézbesítésétől számított 30 nap alatt egész összegében készpénzben illetőleg felét háborús adóssági címletekben, felét készpénzben kifizetik. Csakhogy míg a német törvény ilyen esetben mindenkinek ád jutalmat, még pedig ugyanazon kulcs szerint arányosan és az állam pénzügyi érdekeinek megfelelően addig a magyar tervezet csak a mezőgazdáknak ad jutalmat, ezeknek azonban jutalmul elengedi az egész élő felszerelés váltságát. Ez a jutalom elsőrangúan felszerelt birtokoknál szokszorta nagyobb összegre emelkedhetik, mint a gyengén felszerelteknél, a kincstár szempontjából pedig roppant nagy összegeknek, egy-egy nagybirtokosnál pl. millióknak az elvesztését vonhatja maga után. De van még a magjrar és a német rendszer között egy másik lényeges eltérés is. Mig a német törvényhozás a fizetési eszközök közötti választás tekintetében semmiféle kényszert nem gyakorol, — a magyar törvényhozás elismeri ugyan, hogy a választás rendszerint a váltság kötelest illeti, — de ettől az elvtől már az I. váltságtörvényben több irányban eltér. A törvény szerint nem a fél, hanem a kincstár dönt afelett, hogy a családi vagy ház-részvénytársaság pénzben fizessen-e, avagy in natura legyen-e köteles átadni vállalatát a becsérték 85°/o-ért a kincstárnak ? A többi részvénytársaságok és szövetkezetek közül pedig csak a pénzintézetek és biztosítótársaságok vannak feljogosítva arra, hogy készpénz helyett teljes névértékben számított saját jegyzésű nostrifikált háborús címletekkel fizessenek; csakhogy ezek sem fizethetik ki a váltság teljes összegét háborús cimletekkel, hanem jegyzéseik arányában annak csak 20—80%-át. De nem tisztelik a felek választási szabadságát a tervezetek sem. Ezek szerint búzának természetben való beszolgáltatása útján csak az fizetheti ki a váltságot, aki mezőgazda s aki e váltságot 100 kát. holdnál nem nagyobb mezőgazdasági ingatlan után fizeti. Ami pedig a másik in natura fizetésre, t. i. a váltság fejében földrészletek átadására vonatkozik, ezen fizetési mód alkalmazása egyáltalán nem a váltságkötelezet-