Társadalomtudomány, 1921 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1921 / 1. szám - Somló Bódog
24 törekvések, amelyek szintén a szigorúan kauzális világfelfogásból és a társadalom természettudományos szemléletéből indulnak ki, az állami beavatkozás mérhetetlen kiterjesztését jósolják a jövőre nézve. S ezzel szemben a természettudományos világnézet leggrandiozusabb képviselője, Speneer Herbert a legélesebben elitéi minden állami beavatkozást, mint ami kontárkodva akadályokat gördít a szerves világ fejlődésének leghatalmasabb tényezője, a természetes szelekció folyamata elé. Ekként tehát a modern természettudomány leghatásosabb elmélete, a Darwin-féle természetes kiválasztás tana lesz az ugyancsak modern és természettudományos szocialista elméletekkel szemben csatasorba állítva. Somló Bódog monográfiájának, «mely nem politikai vitairat, hanem az állami szabályozás élet- és lélektana akar lenni» (i. m. VI. 1.) most már az a célja, hogy az állami szabályozásnak a természetes kiválasztás szempontjából való tisztázatlan jelentőségét tisztázza. (I. m. VI. 1.). Fejtegetései során kimutatja, hogy a társasélet folyamán az emberek kölcsönös befolyásolásának és kölcsönös kényszerítésének az emberi szervezetek alapműködéséből kifolyólag végbe kell mennie. Az állami beavatkozás tehát, amely ezen kén}rszerítésnek csak egyik neme, a társadalmi fejlődésnek époly természetes folyamata, mint bármi más egyéb. A természetes kiválasztásnak és a mesterséges állami szabályozásnak szembeállítása csupán a spiritualisztikus gondolkodás maradványa. (I. m. 48, 88, 92, 93.) De még ha fenn is tartanok ezt a megkülönböztetést, akkor is be kellene látnunk, hogy az emberi belátás által vezetett állami beavatkozás az öntudatlan természetes kiválasztást nem szüntetheti meg, mert ezt csak akkor lehetne megakadályozni, ha környezetünk összes jövendő változásait előre tudnók látni és ismereteink segítségével létre tudnók hozni azokat a variációkat éppen abban a számban, melyeket az illető környezet igényel. (I. m. 58, 86.) Minthogy tehát a természetes kiválasztás az állami beavatkozás folytán meg nem szünhetik, hanem csak eltolódhatik, azért nem a beavatkozás elve, hanem legfeljebb a beavatkozás mikéntje lehet csak helytelen s a helyes álláspont az, hogy «avatkozzunk be, ahol csak cl tudjuk érni a kívánt eredményt». «Az ideális állapot pedig mindenre kiterjedő ismeretek mellett mindenre kiterjedő beavatkozás.)) (I. m. 100. 1.) Ezen elméleti megfontolások után a társadalmak történeti fejlődésének vizsgálatára tér át szerzőnk és az ebből merített induktív bizonyítékok alapján is úgy találja, hogy «ismereteink növekedésével... egyre nagyobb körű, többet felölelő állami szabályozás felé haladunk» (i. m. 139. 1.), azonban «a kényszerhatalomnak való alárendelődés a fejlődés rendén egyre önkéntesebb, egyre spontánabb lesz.» (I. m. 154.) «Az állami beavatkozás — ez a könyv konklúziója — egyre nagyobb körre terjed, de az emberek szabadsága ennek a mindenkori beavatkozásnak a megváltoztatására is egyre nagyobb lesz. Növekvő állami szabályozás, növekvő politikai szabadsággal karöltve: ez a fejlődés iránya; mindenre kiterjedő állami szabályozás és tökéletes szabadság ennek a szabályozásnak a megállapítására vagy megváltoztatására: ez a fejlődés ideálja.» (1. m. 175. 1.) Hogy azonban ez a megállapítás csak egy legáltalánosabb irányelv akar lenni, arra figyelmeztet szerzőnk azon intelme, amely szerint:
