Társadalomtudomány, 1921 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1921 / 1. szám - Somló Bódog

20 szociális jelenség létrejövetelénél közreható tényezők között csakis az emberi szervezetben adottak, azaz a lélektaniak, az emberi cselekvés általános törvényei, relatíve annyira állandóak és közösek, hogy mint okok állithatók szembe a többiekkel, mint azok hatásának eredményét módosító körülményekkel)). (I. m. 20. 1.) Ezért «a szociológiának az a része, amely a szociológiai jelenségek végső okait keresi, nem tartalmaz speciális szociológiai törvényt, mert az csak lélektani törvények alkalmazása lehet társadalmi jelenségekre». (I. m. 9.1.) «Más szóval a szociológia nem a lélektan felett, nem azon kívül áll, hanem a lélektanon belül van — csak alkalmazott lélektan.» (I. m. 5. 1.) A szociológia különös része pedig, amely az általános elvek feltételezése mellett konkrét szociológiai eredmények magyarázatával foglalkozik, ^egyáltalában nem emelkedik a törvény magaslatáig, hanem csak törvények hatásának bizonyos körülmények között való megnyilatkozásával foglalkozik). (I. m. 9. 1.) Mindezek alapján pedig kimondja, hogy csajátlagos értelemben vett szociológiai törvény nincsen». (I. m. 9. 1.) Hogy a lelki élet törvényei épen állandóságuknál fogva nem alkalmasak arra, hogy a társadalmi fejlődés változatosságát, a jogrendszerek különféleségeit megmagyarázzák — amint ezt hét esztendővel később tanítja (Jogbölcs. Előadások I. füz. Kolozsvár, 1905. 14—15. 1.) — valamint, hogy az «ok» és a «módosító körülmény» furcsa megkülönböztetése milyen ingatag alapon nyugszik az egységes kauzális felfogásban, az még nem tűnik fel neki. Érdekes, hogy már ezen dolgozatában igen részletesen foglalkozik Stammler felfogásával. Ez az éleseszü gondolkodó láthatóan már ekkor is nagy benyomást tesz reája. Azonban inkább a kauzális nézőponton belőli vizsgálódásai érdeklik. A kauzális és a teleologikus szempontnak, a «mi történik» és a «mi történjék" kérdésének az az alapvető megkülönböztetése a jogfilozófiában, amely Stammlernak legnagyobb érdeme és amely Somló későbbi felfogásának is egyik legfontosabb támaszpontjává lesz, most még csak mint tévelygés tűnik fel előtte. («Törvényszerüség a szociológiában)) 22. 1.) Pikler belátásos elméletét alkalmazza szerzőnk «A nemzetközi jog bölcseletének alapelvei* c. munkájában (Budapest, 1898. 71. 1.) a nemzetközi jogra is. E dolgozatban azt igyekszik bebizonyítani, hogjT «a nemzetközi jog fejlődése nem érzelmek és jogelméletek, hanem célszerűségi belátás produktuma)) (i. m. 49. L), «hogy az államok összemüködésük arányában alkotnak nemzetközi jogot és hogy minden nemzetközi jogelvnek külön kell kifejlődnie nemzetközi célszerűsége alapján*. (I. m. 20. 1.) Ezen alapvető tételt igen érdekesen bizonyítja különösen az államalakulást megelőző törzsközi jogra vonatkozó adatok felsorakoztatásával. Szerzőnk szerint ugyanis hiba, hogy a néprajzi tudomány eredményeit a nemzetközi jog irodalma nem hasznosítja a saját céljaira, holott ez a jog több^ ágaira nézve igen jelentékeny sikerrel járt. Azon alapvető tételből, hogy a nemzetközi jog alakulásának legvégső tényezője az egymásrautalt nemzetek érdekközösségének a belátása, következik az a másik tétel is, hogy az összemüködés fejlődésével «a közületközi jog addig-addig tökéletesedik, míg megszűnik közületközi lenni és egy magasabb közület belső jogává lesz.). (I. m. 42. 1.) Minthogy pedig a nemzet-