Társadalomtudomány, 1921 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1921 / 1. szám - A parlamentek ellen

15 óv meg a legsikeresebben : a biztos tudás, a világos kritika, az erős hit és a hajthatatlan charakter. Biztos tudású, világos kritikájú, erős hitű és hajthatatlan jellemű egyénnek kell a nemzetg3'űlés tagjának is lennie, ha époly kevéssé akar maga érzelmi politikát kezdeményezni, mint a másoktól inauguráltnak rabszolgája lenni. A négy tulajdonság közül külön-külön egyik sem elegendő; csak összejátszásuk garantál önálló egyéni állásfoglalást. Csupán ismeretekről akkor beszélhetnénk, ha a döntés politikai kérdésekben hitszerű meggyőződést nem követelne meg, s ha a jobb belátás már egymagában elvhű kitartást jelentene. De tényleg úgy tapasztaljuk, hogy politikai vélemény érzelmi megkötöttség nélkül nem képzelhető és hogy a tudást kemény jellemnek kell támogatnia, épenséggel tömeges együttlétben, ha az minden megalkuvás nélkül akarja a maga igazát érvényre emelni. Viszont a ratiótól függetlenül hit- és jellemszilárdság okos elhatározások helyett csak oktalan makacsságra vezethet, ha nem tudás és kritika a biztos iránjátója. De mindezen felül van a tömeghangulatok ellen folytatott küzdelemnek még egy nagy feltétele: ismerni kell a veszedelmet és tudatosan kell vele szembehelyezkedni. Rendes esetként a tömeget alkotó egyének gondtalan közvetlenséggel csatlakoznak társaikhoz és segítik ekkép elő a tömeghangulat kialakulását. Amit mi követelünk, az ennek ép az ellenkezője : ki-ki egyéni önállóságának kidomborítása és megóvása által a lehetőség szerint hasson oda, hogy jelentősebb erejű tömeghangulat ne keletkezzék. Láttuk, hogy a mandátumához jutott képviselő majdnem természetes önkéntelenséggel «szónokká» lesz a parlament atmosphérájában; most azt fogjuk tőle kívánni, liogy legjobb tehetsége szerint d erhe tori sálja magát. Megengedem, hogy ez az öncsonkítás merész követelményének látszik; hisz mondottuk, hogy a szónoki eszközök és formák alkalmazása nélkül a legnyilvánvalóbb igazság sem érvényesülhet a tömegben. De a rhetorisáló ügyeskedésnek vannak különböző fajtái és fokozatai, s ha teljességgel nem is száműzhetjük a szószékről az érzelmi hangjátékot, értelem és jóízlés már régóta különbséget tesz bölcs beszéd és hangulatra vadászó demagógia között. Tulaj donképen csak azt követeljük itt fokozatos mértékben és tudatos műveletként, amit az egyéni fejlődés gyakran önkéntelenül úgyis magával hoz. A desideriumok egész csoportja kiséri a iőkövetelményt, részben mint ennek természetes következménye. A személyeskedés megrontja a tárgyilagos tanácskozást: tehát ne személyeskedjenek a képviselő urak ; személyes ügy lehetőleg ne is kerüljön a parlament elé. A parlament saját okosságában találja meg elhatározásainak indítékát és mértékét, ne iparkodjék mindenáron a közvéleménynek kegyében járni; ne muló hangulatok elismerésében és befolyásolásában keresse a maga jutalmát. Ha nem is lesz elkerülhető, hogy nagy elvi ellentétek ne némi csatazajjal csapjanak egymásra, ha a parlament meg is maradna a politikai értékek «börzéjé»-nek, viszont nem szükséges, hogy börzének gondolja az ország házát a gyanútlanul arrajáró. Legyen a képviselő szerény hivatásának tudatában, ennek megfelelően viselkedjék, s ne tekintse a mandátumot a nyilvános szereplés, a gladiátori hősködés alkalmának. Legyen ő maga