Társadalomtudomány, 1921 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1921 / 1. szám - Hogyan hamisitották meg a románok a magyar statisztikát a békekonferencián?

172 művelési törekvései is, amelyek részint a demokrácia veszélyei ellen kívánnak műveltségbeli biztosítékot nyújtani, részben a demokrácia vívmányait a diadalra jutott néprétegek számára a műveltség erejével akarják biztosítani. Nem véletlen, hogy a Falu-Szövetség a falu műveltségbeli fölemelését is hangsúlyozza, hogy mostanában nyílt meg az első magyar népfőiskola, most van megindulóban egy ifjúsági folyóirat a falusi serdültebb ifjúság számára. Új érdeklődés támadt a nép, a népi és faji hagyományok, a népiség és a fajiság iránt (lásd a Magyar Néprajzi Társaság nagysikerű szegedi propagandagyűlését) törekvések vannak arra, hogy ez a korszellem bizonyos tárgyak tanítása kapcsán az iskolában is érvényesüljön (néprajz, folklóré, Heimatskunde, Volkstumpádagogik). A mindezt egybefoglaló szellemi áramlat politikai téren a decentralizációt követeli új megváltó gondolatként az államnak kormányzati, a városnak gazdasági, társadalmi és kulturális centralizmusával szemben. Mint már többször hallottuk a történet folyamán, a kultúra és civilizáció válságos fordulópontjain, most is felhangzik a parancs: «Vissza a természethez», csakhogy most nem Rousseau, hanem Jules Méline fogalmazásában halljuk: Vissza a faluba! A civilizáció rafíináltságából vissza a megújhodás, a felfrissülés örök forrásához: a földhöz és népéhez! Ez a hirtelen való társadalmi változás az egyetemes magyar nemzeti politikát súlyos problémákkal terheli meg, amely problémák nemzeti szerencsétlenségünk napjaiban még súlyosabbakká válnak. Az új uralkodó társadalmi osztály évtizedekre, mondhatni évszázadokra visszanyúló szociális és kulturális gondozatlanság miatt előkészületlen, neveletlen erre a föladatra. Nincs meg hozzá a kellő műveltsége s ami még végzetesebb — nincs kellő nemzeti öntudata sem, amely öntudattal lelkileg összekapcsolódnék a nemzet többi társadalmi osztályával s amely által létesülhetne a nemzeti létünket magában rejtő nemzeti egység. Az eddigi uralkodó osztálynak, bármily vétkek sarjadtakis osztályuralmi önző törekvéseiből, nemzeti öntudata volt. Viszont az ipari munkásság osztályuralmának sok fájó és vérlázító emlékei közül legfájóbb a nemzetietlensége, sőt nemzetellenessége. Hittel és bizakodással fordultunk a falu népe felé, amelynek passziv ellenállásán tört meg a proletárdiktatúra ereje. Az új uralkodó osztály teljesen méltó volna erre a hitre és bizalomra, ha kellő nemzeti öntudata lenne, mert fizikai, gazdasági s csiszolatlanságában is értékes friss szellemi és erkölcsi ereje egyébként teljes mértékben képesítik erre. Azonban a nemzet sorsdöntő napjaiban és kérdéseiben mutatott szinte vérlázító közömbössége, nemzeti öntudatának hiányát kétségbeejtően mutatják. Friss osztálytudatának önző, szűkkörű volta a maga kérlelhetetlenségében mind határozottabban ütközik ki s egy új diktatúra, a parasztdiktatura szívtelenségétől való irtózat tölti el a nemzet többi társadalmi osztályait. Mindezen aggodalom ellenére lehetetlen máskép látnunk, minthogy a magyar nemzet gazdasági, politikai, szellemi s erkölcsi megújhodásának a falu népe a forrása és az alapja. Ez a vezérlőgondolata Szentivánja könyvének is, aki a magyar nemzeti élet megújhodására vonatkozó reformgondotatait épen ezért ('Falusi