Társadalomtudomány, 1921 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1921 / 1. szám - A parlamentek ellen

5 zásra kerülő tárgy sem igen szokta tűrni a kiegyeztctést; a dolgok ellentétének megfelelően és ellentétek közt mozgó gondolkozásmódunkkal összhangban kell többnyire döntenünk, jobbra vagy balra államink. De ami minden tartalmi feltételnél még sokkal fontosabb : a magasabbrendű szellemi munka, legyen az akár belátás, akár ennek megfelelő akaratnyilvánítás, annyira az e g y é n i rátermettséget követeli meg, annyira egyéni, mert egységet kivánó természetű, hogy már e formális oknál fogva is egyén és nem összeség fogja ily esetekben a döntő szerepet játszani. Az emberi lélek egysége magoknál a szellemi termékeknél is mutatkozik, mert biztos akarat és összefogó tudás alapján itt is az egységes jelleg a tendentia. Nem csupán collectivumok: nemzetgyűlések, bizottságok, egyébfajta tömegtárgyalások közismert lassúságára célzok itt az egyesnek célhoz mért gyors elhatározásával szemben; hosszabb értelmi tevékenységet megkívánó munkálatok még világosabban mutatják, hogy collectivumok közös működése mily kevéssé alkalmas a magára bizott egyéni erőkifejtéssel versenyezni. A tudomány és művészet remekei nem bizottsági tanácskozások szülöttei; még azon tudós elmélet is, mely a régi epikát — sokszor csak népiesnek gondolt természeténél fogva — collcctiv eredetűnek igyekezett feltüntetni, a maga általánosságában hibásnak bizonyult; nincs műkritikus, ki valamely francia vígjátékiró-cégnek termékeit Moliére darabjai mellé merné állítani. Magok a tanácskozások is többnyire csak akkor jutnak céljukhoz, jelentenek valamit, ha az egyes vélemények elkülönzésükben maradnak meg, s csak utólag nyilik lehetőség e külön votumokat egységet nem nélkülöző egyéni munkává tömöríteni; de ez esetben már csak átvitt értelemben beszélhetünk «collectiv» munkáról. Csupán informativjellegű megbeszéléseknek (enquéte-eknek) nagy előnyét ez okolja meg holmi compromissumok, szellemi foldozások kísérletei melleit. Mindevvel korántsem akarom a collectiv összeműködés nagy jelentőségét kétségbevonni egész culturális életünk kialakulásában; de más itt a közösségnek és más az egyénnek helye és szerepe. Műveltségünk széles alapjait századoknak közös munkája, hagyománya építette fel; a nyelvet, a jogi és élet-szokásokat nem egyes ember találta ki, hanem miként sokan együttesen teremtették, a mai napig kölcsönösségben nyilatkoznak meg és módosulnak. De e collectiv jellegű nagy keretek között és fölött nem a tömeg épít tovább, hanem benne és számára az egyén a maga találékonyságával, szabadságával, egységével. De térjünk kérdésünkhöz vissza. Tehát annál nagyobb valószínűséggel fogja valaki a tömegben a maga meggyőződését a többiekkel elfogadtatni, ha kell: rájok erőszakolni, mentől inkább rendelkezik a meggyőzésnek azon eszközeivel, melyek itt — a tömegben — hatásosak. Melyek ezek ? Mindenekelőtt nem ugyanazok, mint aminőkkel a tömeges együttlét által nem feszélyezett értelem érvelni szokott. Ezt mindenki tudja, mindenki tapasztalta, kinek valamikor is alkalma volt, hogy sok ember előtt «szónokoljon». Már magának a szónoknak megjelenése, személye minden igazságtól független különös jelentőséget nyerhet a gyorsan kialakuló tömeghangulat által; ezt a szónok is érezi és visszahatásképen saját hangulatának befolyása alá kerül. A prestige látszatértékei: a névhez,