Társadalomtudomány, 1921 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1921 / 1. szám - Az emberiség multjáról és jövőjéről

121 vagy mas értékes többség első ténye. A primitívek nagy része két ujjan­kint számlál és a 4 dolgot a nyelv útján így jelöli meg: 2—2. A 2-es szám tehát a primitíveknél tulajdonkép bizonyos egység, amellyel szemben a tárgy egyediségének jelzése, az l-es, relatíve értéktelen. A konkrét, egyedi tárgyat jelző 1 képzetét tehát nem a tapasztalatból meríti közvetlenül a primitív elme, hanem a dualisztikus értékelés során alkotja, teljesen hasonlóan ahhoz, mint amikor más jelenségekre nézve dualisztikus érték­ítéletet alkot. Mert mit tesz olyankor az elme, amikor például az égi és földi jelenségekre nézve dualisztikus értékítéletet hoz létre? Egységnek tekinti egyfelől az értékest másfelől az értéktelent s ezenfelül össze is foglalja mind a kettőt a saját egységes, abszolút szemléletében. Az egyes konkrét^ tárgyak értékelésénél sem tesz mást az egyszerű elme: egységnek tekinti egyfelől a többet, másfelöl a kevesebbet az épen egy konkrét dol­got. Mi hajlandók vagyunk az elmebeli egységet és a konkrét egyediség jelzését azonosnak tekinteni, pedig tulajdonkép nem az. Hasonlókép haj­landók vagyunk azt hinni, hogy a számolás csakis az egy konkrét dolgot jelentő l-es számtól indulhatott ki. Pedig az egyszerű elme mindenekelőtt az egység észbeli képzetén közvetlenül alapuló rendszereket alkotja meg, először a 2-es számrendszert, majd azután, amikor ez nem elégíti ki, az 5 ujjat magába zaró egységen, a kezén alapuló 5-ös számrendszert, s innét indul a konkrét, egyedi dolgok felé.1 A primitív ember felsorolt Ítéletei tehát mind dualisztikus értek­teletek, amelyek az egység tisztán elmebeli képzetének állandó alkal­mazása miatt eo ipso észitéletek is. Azonban a primitív ember ítéletei sem mind fejeződnek ki a dualisztikus értékítéletek formájában. A jelen­ségek adott rendje arra készteti az egyszerű elmét, hogy más formájú ítéleteket is alkosson, amelyek azonban szintén csak értékítéletek, szin­tén csak azon alapulnak, hogy az elme a saját közvetlen formáját, az egység képzetét alkalmazza a jelenségekre. A dualisztikus értékelési mód inkább csak a változatlan hely­zetű jelenségek vagy viszonyok megítélésére alkalmas, de például a nap járásához fűződő napi munka, vagy a primitív ember előtt annyira érdekes két föégitest és a csillagzatok megfigyelése szempontjából már nem kielégítő, mert nem veheti tekintetbe a szemmel kisért ese­mények legfontosabb mozzanatát, magát a lefolyást itt respektive a napnak vagy a holdnak és a csillagzatoknak az égen való egy napi, iiletve egy éji mozgását. Az egyszerű elme, hogy megmaradjon az ö szűkített érdekkörében s azért mégis jól számba vegye a i Az egy konkrét dolgot jelentő l-es számtól állandóan és követke­zetesen csakis akkor indul ki az elme. amikor már szükségét érzi a birtokában leró dolgok igen pontos felszámolásának < felsorolásának;, amikor is az egység kcpzetének, az ujjak és a nyelv felhasználásával, amelyeket a 2-es rendszernél is igénvbe vett, megalkotja az általunk természetes számsornak nevezett egységrend­szert. Ez a rendszer azonban más számrendszerekkel (a 2-es. 5-ös és 10-esselj szem­ben egyelőre háttérbe szorul és csak igen későn — amikor már a végtelen nagy számok felé men5 számsorra van állandóan szükség —jut legfőbb uralomra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom