Társadalomtudomány, 1921 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1921 / 1. szám - Az egyén és a nemzet szerepe a kulturában

111 Az embernek, mint embernek bizonyara van célja és rendeltetése ezen a világon. Legalább is eddigelé minden tudatos emberi élet célt es rendeltetést tulajdonított magának. Úgy látszik s legkomolyabb meggondolásaink is erre vezetnek reá, hogy az embernek célja és rendeltetése csakis erkölcsi lehet. Hogy erkölcsi céljait megvalósíthassa az ember, azért teremti meg az erkölcsi célok szolgálatában álló kultúrát, amely egyrészről emberi erőkifejtés által létesül és tartatik is fenn. másrészről pedig lehetővé teszi s előmozdítja az emberi erők kifejtését. Az igazi kultúra megérdemli az embereknek és pedig úgy az egyéni léteknek, mint a nemzeteknek, állandó szolgalatát, mint ahogy az igazi erkölcs is megérdemli ezt a szolgálatot. Az igazi kultúra meg is követeli az emberektói a legnagyobb áldozatot Ezt teheti az erkölcs jogán, aminek minden emberi életnyilvánulás, minden emberi gondolat, törekvés, akarat és cselekedet a legteljesebb joggal feláldozható. Az ember erkölcsi céljai, csakúgy, mint az emberi kultúra céljai, nem olyanok, amelyeket a magára maradt, vagy magát a társas közületből kiszakított egyes ember el tudna érni. Az ilyen törekvés maga is tökéletlen és tökéletlenséget árul is el. Minden egyes egyén mint valamely közület tagja jelentkezik. Az emberi közületek közül, a családon kivül, amely azonban a szó szoros értelmében is a fizikainak nevezhető létformához is tartozik, a nemzet az, amelynek határozottsággal megállapítható jellemvonásai legmarkánsabban s külön önálló, szellem-erkölcsi letet követelőén jelentkeznek. Azért hát joggal mondhatjuk, hogy az ember célját és rendeltetését csak akkor éri el, ha nemcsak az egyén céljai megvalósítására törekszTk, hanem a nemzete életéből, annak küzdelmeiből és főképen annak szellemi és erkölcsi életéből derekasan kiveszi a maga részét. Mindenképen különb az az ember, aki nemcsak egyénileg derék ember, de egyszersmind nemzetének hü fia is, mint az az egyébkent tiszteletreméltó ember, aki csak épen derék ember akar lenni, vagy tényleg az is, de nemzetének tudata nem él benne s ő maga sem éli a nemzete életét, hanem ellenkezőleg a lehetőség korlátain belül kivonja magát ebből az egyéni életnél mindenképen universálisabb életből. Nemzetének hű fia csak az lehet, aki különben is derék ember, mert a nemzet, mint említettük is, inkább szellemerkölcsi lény lévén, mint az ember, szellemi és erkölcsi tekintetben érzékenyebb, mint a fizikai lét béklyóit nyögő ember. Tiszteletet parancsoló erkölcsi atmoszférában élnek a nemzetek. Az e földön senkinek és semmiféle földi hatalomnak alá nem vetett nemzetek valamennyien — s ezt széltében hangoztatják is — szellem-erkölcsi célok megvalósításáért élnek. S ha talán ideig-óráig el is tévelyednek nemes céljaiktól, természetes nemes hivatásaiktól, ezt szégyellik bevallani, bevallottan tehát valóban szellem-erkölcsi célokra törekednek. Nemcsak amolyan deductiv, hanem a történelem által is igazolt igazság az,, hogy huzamosabb ideig a nemzetek nem birják fentartani magukat erkölcsi ideálok s ezeknek tetterős szolgalata nélkül. Amíg egészséges élő valóság a nemzet addig erkölcsi célok irányítják törekvését és cselekedetét. Az erkölcsiség a nemzetek életeben hasonlatos a physikai lét körében az éltető és életet fenntartó naphoz. A nemzetek nagy erkölcsi érté-