Társadalomtudomány, 1921 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1921 / 1. szám - A parlamentek ellen

3 bölcs, hogy gyakran — mint pl. az építészetben — nem az alkotó, hanem a használó a competens vélemény nyilvánítására (Politika, 3,11 összevetve 3,15-tel, Bkr.). Aristotelesnek nincsen igaza (ezt részben az angol magyarázó, Jowett is észreveszi.1) Az ismereteknek azon összegezése: helyesbítése vagy kiegészítése, amely az aristotelesi collectív tudásnak alapgondolata, a valóságban legfölebb kivételes jelenség. A helyes mükritika nem sok laikus megjegyzéséből összeillesztett mozaik, mint ezt Aristoteles hiszi. Ő világosan és kifejezetten tömegre vonatkozó problémát vet fel, midőn az együttlévők körén belül keresi a közös vélemény vagy elhatározás kialakulását; de a kellő lélektan hiányában csak a tömeg mechanikus és nem dynamikus felfogásáig jut el, midőn ott az egyéni erők zavartalan, egymástól kölcsönösen nem befolyásolt kifejtését és ekként lehetséges halmozódását feltételezi. Holott mintha a tapasztalás azt látszanék bizonyítani, hogy tömegben az értelmi erők összegeződés helyett egyenesen kizárják egymást (le forze degli uomini uniti si elidono e non si sommanó, mondja G a b e 11 i). Rendes esetként lefokozott értékű productum itt a végső eredmény. Esküdtszékek olykor hihetetlenül hangzó igazmondását nemcsak szakbíró, hanem magába szállt esküdt sem vállalná Bizottsági jelentések csak oly módon kerülik el a collectiv munka ellenmondásait, hogv józan gyakorlatból egy ember művei. Mert a tömeg e lefokozó erejével mintha a szaktudás sem tudna megbirkózni. Ki nem hallott, nem szerzett magán keserű tapasztalást együvé verődött tudósok és művészek képtelen döntéseiről, siralmas állásfoglalásáról? Miért van ez így ? Ha okos emberek összeülnek és tanácskoznak, miért nem szokott az eredmény a hozzáfűzött reménynek megfelelni ? E kérdésre Sigh elétől tulajdonképen nem kapunk feleletet. Akiknek szavaira hivatkozik, azok inkább csak sejtetik a megoldást, vagy a megoldásnak legfölebb egy-egy oldalát érintik magyarázatukkal. Guy de M a u p a s s a n t tengeri magányában (S u r l'eau) a költő intuitiójával látja és állapítja meg, hogy az egyedüllét fokozza értelmi képességeinket, míg a másokkal való érintkezés, mindaz, amit hallani és amire felelni kell, átlagos nivóra igyekszik sülyeszteni az egyéni kezdeményezést, belátást és éleselméjűségel. * A modern társadalmi ember tiltakozása ez a magasabb gondolkozást és finomabb érzéseket lenyűgöző környezettel szemben; classikus szavai ugyanazon hangulatnak, mely az ókorban Platónt az agorától távolította el (T h e a i t e t o s), s melynek a középkori gondolkozás körében K c- m p i s Tamás adott éles hangú kifejezést (1) e imitatione IV. ö. The Politics of Aristotle II. 129. De amit Jowett nem lát, az az, hogy itt Aristoteles nem az átlagos emberi értelemről vagy a közös emberi ismeretekről, tehát a «common sense»-ről beszél, hanem a collectiven kialakuló tudásról. Ennélfogva egészen fölösleges az aristotelesi szöveget a common sense-nek egy hosszas, pontokba szedett, tagadhatatlanul angol lapossággal megírt apológiájával támogatni. A tömegpsychologiával való foglalkozás a görög szövegek magyarázása szempontjából sem mellékes ! — Az aristotelesi gondolat leghatározottabb mondata: xpívsi #;tsivov rcoXXá v; SIQ óaxtaoüv, hol ö^Xog az együttlévők tömegét jelenti. 1*