Társadalomtudomány, 1921 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1921 / 1. szám - A parlamentek ellen

A PARLAMENTEK ELLEN. Unirsi, nel mondó humano, vuol dire peggiorarsi. S i g h e 1 e, Contro il parlamentarismo. E CSODÁLKOZZUNK azon, hogy a parlamenti élet az utolsó évtizedekben sok irányból jövő kemény kritika tárgya lett. Az intézmény — a Á. i modern népképviselet — már régi keletű ; a gondtalan örömet, amely a vívmány megszületését kisérte, már régesrég a körültekintő fontolgatás váltotta fel s az ekként begyült tapasztalatok nem kevés csalódást okoztak, még több kételkedést támasztottak. Állandó belső okokon kívül az intézmény fejlődése is szaporította a kelletlen megfigyeléseket. Az activ választási jog fokozatos kiterjesztésével egyenes arányban sülyedt a törvényhozó testületek szintje mélyebbre és mélyebbre s ezen erkölcsi helyzetváltozástól bizonyára nem függetlenül léptek itt mind kirívóbban előtérbe az egyébként sem hiányzó bajok. A szükséges és hasznos g3rakran a képviselők elfogultságán vagy szakértelmük hiányán szenved hajótörést; közérdek helyett sok esetben helyi érdekeltségek vagy épenséggel magános előnyök vezérlik a parlamenti tagokat; a nemzetgyűlés terme igen sokszor nem higgadt tanácskozásoknak alkalma, hanem felkorbácsolt pártszenvedélyeknek küzdőtere, ahol az áthidalhatatlan, az értelmi meggjrőzést nem ismerő ellentét, minden állami életet megbénító huzavonájával, a küzdőfelek egyike helyett magát az országot fekteti legyőzöttként a porondra. Bármely segítség feltételezi, hogy magát a bajt ismerjük. A parlamenti élet sanálásáról sem lehet szó anélkül, hogy kóros tüneteinek aitiologiájával előzetesen ne foglalkozzunk. Fel kell vetnünk a kérdést: csupán a legújabb idők fejlődési hibájával van-e itt dolgunk, a túlhajtott demokratizmus következményeivel, avagy tán — mire fönnebb már céloztam — csak a minden parlamentarizmussal szükségkép összefüggő hátrányokat lette észrevehetőbbekké a legújabb fejlődés? Úgy gondolom, hogy az utóbbi esettel állunk szemközt s ez alkalommal ép ezen mélyebben gyökerező, tán kevésbbé megfigyelt, de annál nagyobb kihatású alkati hibákkal és hiányokkal akarok foglalkozni. Fejtegetéseim alapjául egy olasz értekezés megbeszélését választom, mely ugyan már 1895-ben jelent meg legelső ízben, de amelynek újból való lenyomatását 1913-ban is időszerűnek találták kiadói. Sighele munkáját értem, melyben a parlamenti élet lelki alapfeltételeit teszi vizsgálat tárgyává (C ontro i 1 parlamentarismo, lenyomatva a : M o r a 1 e p r i v a t a e in ora 1 e politica függelékeként). Társadalomtudomány. 1