Politikai hetilap, 1866 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1866 / 8. szám

98 a villanyosság létezéséről sincs jóformán tudomásunk, azon magaslatig, a honnan a villanyclelejesség mozgató hatását beláthatjuk, nagyon is hosszú az ut, s egy rövid óra alatt alig futható meg. Mind a mellett a közönség lankadatlan figyelemmel s kitartással követte vezetőjétmindvégig ez uton, és méltán, mert előadása folyékony, útmutatása szabatos, okoskodása tiszta, értelmes volt elejétől végig. Az előadó egy pillanatra sem vetkőztette le a szilárdan megalapitó, s világosan magyarázó tanárt —• ámde ez a mily dicséretes egyrészt, szintúgy kifogás alá is eshetik ott, a hol népszerű előadásról van szó. Itt helyen látjuk a hasonlatokat, a köznapi életből merített példákat, a jobbra balra való kitéréseket ismert mezökre, egy szóval e szigorú fejtegetések enyhítését. A kísérletek meglepő hatást gyakoroltak, s mindent együtt véve azt hiszszük, hogy ez előadás tartós benyomást idézett elö a hallgatókban. A másik előadást Parragh Gedeon, kecskeméti fögymnasiumi tanár tartotta a fény rajzolásról magnesiu m-v i 1 át á s mellett. A jó hangon tartott élénk bevezetés után gyakorlatilag is bemutatta e fényrajzolást — ez előkészületek közben a termet el kellett sötótiteni, s ekkor kívánatos lett volna, hogy az előadó folytonos felvilágosításokkal kisérje munkáját, s ezzel enyhítse a homályt — mert sötétség és csend karöltve nem épen ébresztő hatásúak. A camera obscurát alkalmasint mindenki ösmerte már kívülről, mert ki ne lett volna még fényirodában ? De épen azért, igen czélszerü lett volna ez eszköz berendezését közelebbről, érthetően megismertetni a közönséggel. A kísérlet különben sikerült s érdekességet gerjesztett. Ily gyönyörű kezdet a legalaposabb reményekre jogosít, hogy ez ' előadások nemcsak folytattatni, hanem állandósíttatni is fognak. Meglátszott, hogy egy régen érzett szükség lőn kielégítve, a kínálkozó alkalom a szomjazónak mohóságával lőn megragadva. A tudomány emberein múlik most leginkább, hogy e nemes szomjat ne csak kielégítsék, hanem uj szomjúságot költsenek, melynek folytonos kielégítése élet-szükségeink közé tartozzék. A pest-budai tanár-egylet tegnap d. e. tartotta alakító közgyűlését Az alapszabályok felolvasása után megválasztattak a tisztviselők: névszerint elnökké dr. L u 11 e r Nándor, pénztárnokká C o r z a n Gr á b o r; titkárrá Riedl Szende; bizottsági tagokul: Batizfalv i István, Gönczi Pál, Kondor Gusztáv, Krautschneider és Schenzel Guido. Erre az elnök dr. L u 11 e r Nándor lelkes beszédet tartott az egylet feladatáról, megemlítette, hogy korábbi létesülését csak az gátolta, hogy az alapszabályokat 13 hónapig tartották felsőbb helyeken; kifejezte örömét, hogy a tanárok minden felekezetesség mellőzésével igy összetársúlnak s abbeli reményét, hogy illetékes ügyekben a nm. helytartótanács, valamint annak idejében a képviselőház ezen egyletet véleményadásra fel fogja szólítani. Az egész gyűlésen a legszebb egyetértés szelleme lengett át s a nagy számmal egybegyűlt tagok az egylet virágzó jövőjének biztos reményével oszlottak szét. Képzőművészet. — Izsó Miklós a debreczeni emlékkert-társulata részéről a Csokonai-szobor elkészítésével lön megbízva. E czélból lerándult Debreczenbe, hogy a leendő szobor környezetével megismerkedjék s a szerződést megkösse. A szobor érezböl lesz öntve, valószínűleg a müncheni állami öntődében. Szívből örvendünk, hogy e monumentális nagyobbszerü feladat Izsónak jutott, kinek kiválólag nemzeti zamatu tehetsége hivatva van arra, hogy e téren jeles és jellemzetes müveket alkosson. A szerencsés választás érdeme Csanák Józsefet, az emlékkert társulata hazafias és áldozatkész elnökét illeti, j. — Munkácsy Mihály festész, a magyar képz. müv. társulat fiatal pártfogoltja súlyos szembajtól látogatva fekszik a pestvárosi Rókus kórházban. E hir megdöbbentőleg hatott az ifjú művész tisztelőire, kik a magyar népies életkép terén, bizton megvalósulandó szép reményeket kötöttek jövőjéhez. E szomorú ügyben csak egy a vigasztaló, az : hogy a beteg ápolását Hirschler szemorvos ur vette át, kinek mély tudománya, valamint emberszerető nemes szive rendíthetlen kezességül szolgál az iránt, hogy elmulasztva semmi sem lesz, a mi befolyhat arn>, hogy a beteg ifjú szemevilágát, s avval reményeit, jövőjét, boldogságát visszanyerje. — A bécsi „Recenzionen" czimü képzőművészeti szaklap helyében megjelenő „Zeitschrift für bildende Kunst" első havi füzetét vettük a napokban. Kiállítása fényesebb, alakja nagyobb, tartalma gazdagabb és változatosabb mint a régié. Oekonomiája ugyanaz, mely a párisi „Gazette de beaux arts"-ban oly gyakorlatinak bizonyult. A nagyobb czikkek közül az első L ü b k e tollából folyt, ki igen érdekesen és szakavatottan értekezik a mai művészet- és művészettudomány ról, a másik a berlini Schiller-emlék elfogadott mintáját ismerteti; a harmadik P r e 11 e n nek az Odysseához készített gyönyörű tájképkartonjairól szól, melyek a mai történelmi tájkép remek mintái gyanánt általánosan el vannak ismerve. E fényes sorozatból kiszemelt díszes rézkarezmásolat kiséri e czikket. A füzetben találunk azonfelül több bírálati vázlatot, míítárlati és halotti szemlét, müvészetirodalmi és kereskedelmi újdonságot, a Böhm-féle gyűjtemény elárverezéséről szóló jelentést, párisi, berlini, stuttgarti és pesti leveleket s más apróbb jegyzeteket. A pesti levelet utazó, s azok után ítélve, mik Budapesten főleg magukra vonták figyelmét, aligha nem építész irta. Maga bevallja, hogy csak néhány napig tartózkodott itt, császár ő felsége mult deczemberhavi itt mulatása alkalmával; evvel indokolja relatióinak futólagos és általános jellemét, s arra utal, hogy hisz a lapnak illetékes oldalról amúgy is részletesen beható tudósítás van ígérve a pesti művészeti állapotokról. Kívánatos, hogy ez utóbbi alaposabb legyen, mert utazónk, feladatán igen utias felületességgel rohant végig, noha itt-ott találók megjegyzései. Legsúlyosabb szemrehányása, hogy épületcinkben a külszinre többet adunk, mint a soliditásra. Az Akadémiát szigorúan bírálja s összehasonlítja a pinguin madárral, melynek humoristikus szeszélyében a természet apró, elnyomorodott szárnyakat adott az otromba középtesthez. Rosszalja, kogy az Akadémia tetejét „terracották" koronázzák, hogy a diszterem plafondját, — de csak látszólag tartó karyatidák gipszből valók, hogy a felső emelet, mely az Eszterházygalleriát foglalja magában, faépítmény, mely a tűzveszély ellen nincsen biztosítva. — A redoute-terem karzatát támogató oszlopok is márványnak látszanak, pedig pléhből valók. stb. Mennyit adunk az üres látszatra — úgymond —• bizonyítja az aranyozott rács, melylyel legújabban a nemzeti múzeum parkját körülfoglalták, s mely a múzeum pénzalapját hosszú időre kiapasztotta ? — Mutatványul elég. — A lap egyébiránt polémia és helyreigazításoknak is megnyitja hasábjait s igy reméljük, hogy a kilátásba helyezett competensebb levelezés helyre igazítandja a valótlanságot, s beéri majd azon gyengéink és tévedéseink megrovásával, melyeket az elfogulatlan magyar sem szokta tagadni. Zciie. A nemzeti színházban folyó hó 15-én adták először a nagyhírű „Afrikai nőt." Már huzamos idő óta az egész világ sajtója s igy a mienk is annyit szólott ez operáról, hogy szövegét ismertetni, szebb zenei részeit kiemelni, nagyszerű felszerelését leirni, fölöslegesnek tartjuk. Meyerbeer minden nagy operájának híre Párisban emelte föl fejét legelőször; minden operája első adatásakor itt repítették magasra a tűzgolyót, mely a fellegek színvonalán szétpattanván, fényével s csattanásával az egész müveit világot betöltötte, s a közönséget lázas ingerültségbe hozta. Vajon mások nem használtak-e ily eszközöket? Mind valamennyien; de csak Meyerbeer értette legjobban ama röppentyűk készítését, s a többeké vagy nem sült el, vagy nem hatott kívül a határokon. E körülmény többeket, s kivált azokat, kiknek az operairás nem sikerül, arra a gondolatra hozott, hogy Meyerbeer óriás szerencséjének emeltyűjét fényes gazdagságában keressék, mely kezdettől fogva képessé tette nagy áldozatok hozatalára, melyek egy csupán múzsájára támaszkodó szegény zeneköltőtöl nem telnek ki. Nem lehet tagadni, hogy a közönség legelső tanácsadója a hir. De minél nagyobb a hir, annál nagyobb követelésekkel van kapcsolatban, s állíthatjuk, hogy gyakran az, a mi a nagy hir gozkörében megfúlt, szerény polgári csendéletben megélhetett volna. Igaz, hogy Meyerbeer Blondin vakmerőségével hozta mozgásba a veszélyes hir gépezetét, s nem tagadhatni, hogy ez vagyoni állásának köszönhető; de épen ez lőn próbaköve jeles tehetségének; mert müvei — ha kaptak is egyegy sebet — győzedelmesen megküzdöttek a hír vakmerő szülötteivel] a felcsigázott, kiéhezett ujságvágygyal és követelésekkel. — Az „Afrikai nö"-ről a sajtó már évek hosszú sora óta kezdett beszélni, s mindig a távol jövőbe tűzte ki a napot, a szinrehozatás napját. Mily nagyra nőtt eme még „Ördög Róbert" korában született hir napjainkig : fölösleges mondani; de a nemzeti színház évkönyveiben eddig páratlan esemény, hogy a tíz első előadásra már nem lehet jegyet kapni, a hír nagyszerűségét bizonyítja. Ma már a világszerte ismert opera nálunk sem uj, s az első előadásban részt vett szerencsések kérdőre vonhatják ujságvágvukat. Nem is lehet feltenni, hogy Róbert, a Hugenották, Próféta s Eszakcsillaga írója végrendeletében oly müvet hagyott volna a párisi operaháznak, mely nagyjában már akkor kész levén, mikor szerző költészete délpontján állott, ama testvérekkel kezet ne foghatna. Meyerbeer most is, mint mindég, kevesebb melodikus inventióival (melyek közt közönségesek is vannak) s több harmonikus alkotó tehetségével felette érdekes zenéi részleteket állít össze. Ha meggondoljuk, hogy az „Afrikai nő" legelőször is a párisi nagy világnak volt szánva, ugy nem ütközhetünk meg roppant terjedelmén, melyről elég fogalmat ad a megboldogult özvegyének minap általunk is tudomásul vett óhajtása (valószínűleg német élez), hogy t. i. a Berlinben kihagyott részletekből még egy operát kellene összeállítni. A nemzeti színház épen a berlini rövidített vezérkönyvet hozatta meg, s ezt hozta színre. A közönség mindemellett igen hosszúnak találja. Magunk is vigasztaltunk egy előadás alatt távozót azzal: hát ha épen az eredeti párisi vezérkönyvet adnák? Ide számítandó ama nagy hajó, melyről ujabb időben a lapok többet írtak, mint magáról Meyerbeerről, melynek'őszszerakása, elszedése csaknem egy egész órába kerül. Ide számítandó, hogy miután a lapok annyit írtak eme hajóról: a várakozásnak nem felel meg, még el sem sülyed, hogy a hőségben eltikkadt néző legalább egy félelmes tengeri vész látásával legyen kárpótolva. Ezek az első előadás benyomásai, melyekből az igazgatóság okulva, valószinüleg azon lesz, hogy Erkel egy kérlelhetlen ollót vegyen a kezébe, s a különben szép nőnek még most is igen hosszú uszályát levágja; végre, hogy az a híres hajó necsak mozogjon, hanem vagy iszonyúan elsülyedjen, vagy egészen kimaradjon,s egy festett hajóval helyettesíttessék, melynek elő s hátra tolására nem kell annyi matróz, annyi idő, mi a kedélyeket megkeseríti, s a mi miatt aztán ne lehessen élvezni.