Politikai hetilap, 1866 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1866 / 5. szám - A magyar tanügy rendezése 2. [r.]

55 horvát hazafiak a körülményekkel számolva, az egyesülés létrejötte után nagyobb nyomatékkal vélik szorgalmazhatónak. Nincs párt, mely a birodalmi kérdés megoldásához, egy­előre legalább, Magyarországgal karöltve nem akarna járni. Csakhogy számosan vannak, kik készek ugyan e kérdésben Magyarországgal elő­legesen értekezni, de az önálló elhatározás jogát követelik. Magára az érintkezés módjára nézve pedig javaslatba vannak hozva: küldöttsé­gek, az ország kebeléből választott követek, és végre a 48-iki törvé­nyek szerint választott képviselők. Végre eldöntendő azon kérdés, vajon az unió megelőzze-e a birodalmi kérdés megoldását, vagy pedig csak akkor tárgyaltassék, mi­kor a közös ügyek és a pesti közországgyülés ezekre kiterjedő hatás­köre szabatosan körül lesz irva. Eldöntendő végre, mily előleges biz­tosíték kivántassék Magyarországtól Horvátország autonómiájára nézve. Hogy e kérdések bonyolodottsága azon tetemes véleménykülönb­ségek mellett, melyek mindegyiküknél felmerültek, véghetetlenül hát­ráltatja e kérdés mindegyike megoldását: ki nem kerülhette a hor­vát országgyűlés figyelmét. Meghivattak tehát Dr. S u h a y országgyű­lési alelnök által a külön pártok kiválóbb tagjai magánértekezletre, melytől a kérdés egyszerűsítését várni. Legszabatosabb képét a helyzetnek Horvátország egyik legkitű­nőbb államférfiának, báró Hellenbach beszédében nyeri — hitünk szerint — az olvasó. E beszéd főrészeit a következőkben közöljük. „Circulus vitiosusban forgunk. Az osztrák kérdés általunk meg nem oldható a magyar kérdés megoldása előtt és viszont. Ha Horvát­ország legelőbb és önállóan a birodalomhoz való viszonyát akarná sza­bályozni, vétene a törvény, a korona épsége, a 42-dik czikk és hagyo­mányos pelitikája ellen. Ha pedig előbb a magyar kérdés megoldásába ereszkedünk, nincs annak tárgya, és elhalasztjuk a monarchia rende­zését." — Az uniót következő feltételhez köti a nemes báró : „Bár milyen legyen Magyarországgal való kapcsolatunk; bár milyen ügyek jelöltessenek közöseknek, közjogi viszonyunk változtatása kell, hogy csak a magyar és horvát országgyűlés szabad egyezése utján történ­hessék. Ha ezen elvhez ragaszkodunk, szövetségbe léphetünk, bizo­nyos ügyeket közösen tárgyalhatunk veszély nélkül. . . . Elveim egy­szerűek : teljes önállás Magyarországhoz való viszonyunk tárgyalásá­nál, teljes solidaritás Magyarországgal az Ausztriához való viszonyban és feltétlenül a magyar országgyűlés oly nyilatkozata, mely a fentebbi Önállást biztosítja. ... A többség javaslata oly feltételhez ragaszkodik, mely a magyar országgyűlés által el nem fogadható; szerinte Horvát- . ország a megoldási műnél Magyarországgal közösen, de mint hason politikai egyéniség, tehát mégis önállóan járna el. Ez magában is ellen­mondás és Magyarországot tökéletesen paralysálná. — A kisebbségi javaslat pedig homályos; sem a küldöttségek czélja, sem azon eset, melyben a közjogi kérdés önálló megoldása fentartatik, szabatosan ki­jelölve nincs." Ezek szerint báró Hellenbach a Stojanovics-félc javas­lathoz szegődik, de kijelenti egyúttal, miszerint ebből nem következik a 48-ki alap egész kiterjedésben való elfogadása. Mert tiszteli ugyan a 48-ki törvények alaki érvényességét, de a legfőbb államkérdésekre vo­natkozó tartalmukkal mindenben egyet nem ért, és azért Stojanovics javaslatához annak idején módosítványt fog ajánlani. legraful Román" egy, Schaguna püspökhöz közel álló lap. Ha e határozat nyilatkozatával azt is fölemiitik, hogy nemzetök és vallásuk egyenjogúságát és beczikkelyezését, valamint a nyelvet, mint ő felsége által már szentesitett törvényeket birják, az — mint a „D." megjegyzi — nem fogja a kérdés megoldását késleltetni, mert ismételt nyilatko­zatok biztosítékot szolgáltatnak az iránt, hogy Pesten készek a nem­zetiségek követeléseit kielégíteni. Az erdélyi románok pártértekezleteiken elhatározták, hogy a ma­gyar közországgyülésen meg fognak jelenni. Ezt jelenti legalább a "Te­Az erdélyi választási mozgalmakról irja a „Kol. Közi." : Itt is nem igen kedvező elöjeienségek mutatkoznak arra nézve, hogy a választá­sok általában valami nagy egyetértéssel fognak végrehajtatni, miután mindenfelé minél többen érzik magukat hivatva arra, hogy a hazát megmentsék, s a követi állást ép oly buzgalommal keresik, mint vala­mely jó, zsíros hivatalt. Hetek óta folynak e czélra a megelőző agitatiok, s soha az ország kitűnő fiai nem törpittettek le, és ignota quantitások nem magasztaltattak annyira mások fölé, mint most, midőn 17 év óta el­némult alkotmányos életünk szünete miatt az ország népe csak a há­zaló informatiok után ismerheti meg a közben serdült vagy kiképző­dött celebritásait, mely celebritásokban vajha a tüzpróba napjain ne csalódjanak. X A magyar tanügy rendezés e. x ii. Hogy napjainkban szakférfiakra van szükség-, s hogy ezeknek szakképzettségük mellett általános képzettséggel is kellbirniok, ha szakmájokat előbbre vinni kívánják, azt mind­nyájan tudjuk; de hogy e czél elérésére tanodáink jelen szer­vezete nem alkalmas, azt sajnosán érezzük. Rajtunk áll e ba­jon segíteni, s a segitség nem oly nehéz mint első pillanatra lenni látszik; csak ügyszeretet mellett a tárgynak kellő i s­merete ne hiányozzék, s a haza szellemi és anyagi felvirág­zásának szent óhaja töltse el szívünket. Pusztuljon tehát a szűkkeblűség, vagy a megsértve lenni látszott személyes hi­úság : hisz nem egyes intézetnek, hanem a hazu, valódi bol­dogságának megalapítása és biztosítása forog kérdésében. Mostani szerkezetökben nem a gymnásiumok, sem a reális­kolák nem felelnek meg azon czélnak, melynek elérésére hi­vatva, s oly nagy anyagi áldozatokkal fölállítva vannak; alakítsunk tehát oly közép, vagy más bármily néven ne­vezendő intézeteket, melyek által a kivánt czélt elérhessük s ha egyesek hiúsága az uj intézeteket módosított gym­nasiumoknak, mások előszeretete ugyanazon intézeteket módosított r ealjjiskolá knak nevezné: ne zavarjuk ártatlan örömüket, s iparkodjunk inkább ezen uj intézetek­nek oly szervezetet adni, mely a kitűzött czélnak elérését legjobban képes biztosítani. kifejező uj szavakban; azt mondhatjuk egy egészen uj orvosi tudo­mány keletkezett, a puffadt speculatió helyébe az inductiv módszer tö­mör alakkal bíró szüleményei léptek és ezen uj vívmányok jóformán uj orvosi nyelven kellett, hogy megírassanak. Magában a német iroda­lomban, melynek folyama pedig nemcsak pillanatra meg nem szakítta­tott, sőt perczenkint bujábban diszlett — meglehetős szózavar idézte­tett az események rohama által elő, mely az uj aerának épen egyik előkészítőjét Shleidert, kemény kifakadásra ragadta ezen aera zász­lóvivője V i r c h o w ellen. Mennyivel aggodalmasabban kellé tekintenünk a vállalatra, me­lyet Pest orvosi köreinek sürgetésére megindított Markusovszki Lajos orvostudor, midőn 1857-ik évben egy magyar szaklap, az 0 r­vosi Hetilap kiadására magát elszánta! Teljes hiánya az ujabb or­vosi tudományos nyelvnek, az orvosi közönségnek elszokott volta a ma­gyar szakolvasmánytól,az irodalmi tevékenységben való gyakorlatlanság azon orvosoknál, kik az e téren szükségelt anyaggal és készültséggel egyébkint bírtak volna; de általában azon kérdés, hogy vajon létez­nek-e ilyenek oly számmal, hogy munkálataikkal egy szaklapot fenn­tartani képesek legyenek ? — Ilyenek voltak a nehézségék, melyek­nek szemébe e vállalatnak néznie kellett. S valóban a hazai tudo­mány és tudományos nyelv búvára mindenkor érdekes tanulmányul te­kintendi ezen lap első évfolyamait, melyekben ugy az eszmék, mint a nyelv — mint járni kezdő gyermek — bizonytalanul ingadozva kezdé haladását, s fokonkint — és örömmel tesszük hozzá — gyorsan gyara­podva biztosságban, csakhamar oly alakot öltött: mely szakirodalmunk­nak a világirodalom tényezőjekínt való jogosultságát kivívta. Magunknak van tudomásunk róla, hogy az első években, külön­ben jeles magyar tollal biró orvosirók, czikkeiket elébb németül fogal­mazták s ugy fordíták magyar nyelvre, minden egyes műszónál többé kevésbbé önhatalmú szógyártásra levén szorítva; s már 1862-ik évben az „Orvosi Hetilap" szerkesztősége egy terjedelmes s használat által szentesitett magyar orvosi müszótárt volt képes olvasói hasz­nálata alá bocsátani, az irodalmi munkakedvet pedig s a közönség ol­vasni vágyát oly mérvben fejté ki: hogy jelenleg már négy orvosi ma­gyar szaklap forog a közönség kezén, s folyóiratok tekintetében jófor­mán megszűntünk a külföld adókénytelen gyarmata lenni. Nem ugy állt a dolog a nagyobb tudományos munkákra és tan­könyvekre nézve, melyek pedig az orvosi tudomány folyvást fokozódó lendülete mellett épen oly határt nem ismerő napi szükségévé váltak a visszamaradni nem akaró orvosnak, mint maguk a folyóiratok. Míg egyrészt intézeteinknek — a többi polgárosult világhoz viszonyítva — példátlan szegény és elhanyagolt volta legszűkebbre korlátozza a tért, melyen önállóan fejlesztethetik a tudomány; addig nyomasztó anyagi viszonyaink között biztos veszteség várja az irót, ki más szakokban alig létező fáradalmainak gyümölcsét valamely nagyobb munkában vállalkoznék közönség elé bocsájtani. S igy történt, hogye tekintetben folyvást idegen nyelveken irt, s csak az orvosi könyvpiaczon ismert magas áru munkáknak maradtunk fogyasztói, s kik akár nyely, akár pénz tekintetében nem mérkőzhettek az igényekkel: azoknak le kellé mondaniok a haladási vágyról, mely nyomasztó helyzet azon mérték­ben vált érezhetőbbé, melyben terjedtebbé lett a magyar szaklapoknak olvasó közönsége, melyeknek tartalma utóljára is, leggyakrabban a na­gyobb szakmunkákban lefektetett alapokra támaszkodik, mint kiindu­lási pontra. Ezen égető helyzetben ismét Markusovszki tudor volt az, ki a kisegítő eszmét megpendíté, s mintául vévén az Angolhon orvosai által alapított és husz év óta leggazdagabb sikerrel működő „Syden­ham Society" elveit, fölhivá a magyar orvosi közönséget egy egylet alakítására, melynek tagjai évi járulékok lefizetésére kötelezik magu­kat s maguk közül egy bizottmányt választanak a végre, hogy az ál­tala alkalmasaknak itélt orvosi munkák magyar nyelven kiadását esz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom