Politikai hetilap, 1866 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1866 / 3. szám - Az állandó hadseregek. Statistika-nemzetgazdasági tanulmány 2. [r.]

33 aittatott legközelebbi igény — az iskolatanítÓ3ágra, vagy Ausztriában, tekintettel voltak a kiszolgált katonákra — kiknek száma csaknem oly tetemes, mint a rendes katonáké — a hivatal szolgai állomások betöltésénél. A bajnak elejét kell venni! az állandó hadsereg tartásával felhagyni! Az állandó sereg tartásának ^nyomasztó hatásáról legkiáltóbb bizonyítékot szolgáltat Európa legtöbb államának bomlásnak indult pénzügyi állapota. Európa államai, az 1860—1863-ik évek átlagai szerint a szárazföldi hadsereg tartására 2.464.555.000 frankot a tengeri haderő tartására 775.020.000 frankot összesen tehát " 3.239.575.000 frankot költöttek évenkint; nem számitva ide az olasz, franczia és orosz hadjáratok költségeit. A sok helyütt csak executióval behajtható és a munkás polgárokat nélkülözésekre szorító adókból képződő 9.117.000.000 frankra csigázott státus jövedelem Összegének több mint egy harmadrésze arra fordittatik, hogy az államokat azon calamitástól — t. i. a kül hódittatástól oltalma zza, mi e „drága" oltalmazok általános mellőzése esetében soha nem történhetnék! — 1860 — 3-ig évenként átméröleg: a szárazföldi a tengeri hadseregre költött: az orosz birodalom 446,5 m. frankot 82,4 m. frkt. Francziaország 408,1 „ „ 137,9 „ „ Nagy-Britannia 401,6 „ „ 308,4 „ „ Ausztriai birodal. 395,4 „ „ 38,6 „ „ Olaszország 259,5 „ „ 95,9 „ * Poroszország 150,4 „ „ 8,2 „ „ és igy felemésztő ezen improductiv kiadás : az olasz királyság összes állam jövedelmének 57,8 százalékát; az ausztriai birodalom „ n 43,6 „ az orosz birodalom „ „ 4A,1 „ Nagy-Britannia „ „ 40,4 „ a porosz királyság „ „ 30,8 „ a franczia császárság „ „ 26,4 „ Nagy-Británniának minden egyes katonája kerül 1345 frankba a pápának „ „ „ „ 865 „ Ausztriának (még az 1865-ki budget szerint is) „ n • „ n 635 „ Poroszországnak „ „ n » n Olaszországnak „ „ „ „ 363 n Francziaországnak n „ „ „ 567 „ Ellenben a szabad Swajcz, egy-egy honvédé csak 45 frankba. Ez utóbbi számok olyat is mutatnak, a mi méltó megütközést gerjeszt; például: hogy a világhirü franczia katona fejenként 68 frankkal kevesebbe kerül, mint az ausztriai, holott Ausztriában mind az élelmi szerek mind a ruházat, mind a fegyverek olcsóbbak, s a dijjazás is csekélyebb p. o. az ausztriai altábornagy 15.750 frankot, a franczia 25.000 frankot húz. A porosz katona csaknem felényibe kerül, mint az ausztriai. Ezt mellőzve is csak azt akarjuk kiemelni, miszerint a nálunk százszorta boldogabb Svajcznak egy-egy h o n v é d e tizennégyszer kevesebbe kerül mint Ausztriának egy-egy katonája. Az európai államok adóssága szédítő magasságra 63.745.820.000 frankra nőtt, s az 1860—64-ki tapasztalatok szerint minden esztendőben 923.230.000 frankkal gyarapodik (tehát óránként 105.392 frankkal több !) Ezen teher, mely a népek jóllétére sorva sztólag hat, leginkább a roppant állandó hadsereg tartásának kárhozatos eredménye. Sereg, udvartartás és kamat Európában általában véve 74%-ot igényel, ugy hogy a többi szükségletekre alig marad 24%, sőt az anyagilag és szellemileg igazán productiv czélokra csak 8—9°/0 fordittatik. Az állandó hadsereg tartása nemcsak azon nagy pénzösszegek elnyelése által rongálja a nép vagyont, melyekről az u. n. hadibudgetekben említést tesznek, hanem ezenfelül még közvetve — száz és száz millió értékű javak előállítását lehetetleníti, tömérdek ember és ló erőt elvonván a termelő foglalkozástól. — Ausztriában 1865-ben a rendszerinti hedsereg létszáma 369.779 férfiból áll (ezenkívül 4091 hadnövendék, ehez járul a rendkívüli létszám 42.451 ember) ezen tekintélyes számú sereg együtttartása által megfosztatott a birodalom ezen évben —> ha csak 300 munka napot veszünk is föl — 110.933.700 munkás naptól; ha egy napi munka átméröleg csak 40 kr. jutalmat nyert volna is: a veszteség munka bérben 44.373.480 forint vagy is 110.933.700 frank. Mennyire megy ez tiz év alatt! Mi pótolja ezen óriási veszteséget? Ezzel szemben figyelmet érdemel Svajcz, hol a gyalogság 110 napot, a tüzérek, vadászok 160 napot a lovasok 170 napot, az illető altisztek e mellett még felényit, a tisztek még egyszer annyit szolgálnak zászló alatt huszonöt évi honvédelmi kötelezettségi időalatt Az 1860—1864-ik évek átlaga szerént 125.000 honvéd; egész éven át a zászló alatt töltött összesen 1.303.000 munkás napot, azaz nem többet, mint 4.343 rendes katona Ausztriában. Ha itt a sereg oly idő kíméléssel gyakoroltatnék be, mint a svajczi, akkor a jelenlegi létszám mellett nem menne veszendőbe csak 3.854.576 munkás nap, és igy megkimélhetnénk 107.079.124 munkás napot, mely megfelel ugyan annyi — t. i. 107 millió frank — munkabérnek. A szigorú Cato zúgolódók a senatusban az ellen, hogy a Carthagót leromboló hatalmas Róma 2.200 lovat kénytelen tartani! Mit mondjunk mi, midőn Ausztria, a takarékosság évében 1865-ben is tart hadserege számára 60.741 lovat, mely a földmüvelésnek nyújthatott volna legalább 18.222.300 dolognapot, — napját két frankra becsülve — 36.444.600 frank értékben. Svajcz 125.000 főnyi honvéd serege felKecskeméthy, kit hivatalából letettek, e házmotozás után nem ment többé Döblingbe, s Széchenyi halálának hirét öt héttel a motozás után tudta meg, húsvét vasárnapján, apr. 8-án. Széchenyi, mint általában tudva van, önmaga vetett véget életének, s az ez ügyben kihallgatottak összes vallomása igazolja a tényt. E vallomások közül legérdekesebb a szolgáké. A házmotozás után igen szomorú lett, nem evett, s lehangoltsága a Felsenthal tanácsos látogatása után egyre nőtt. „April 5-én vagy 6-án lehetett — igy vallja Jakab — midőn részvétteljesen kérdém a grófot, vajon a mája fáj-e ismét, hogy semmit sem eszik ? Ekkor a gróf szivére mutatott, s keserves hangon inondá: „itt fáj !" s egy perczczel később homlokát végig simítván kezével, igy szólt: „az én lelkem beteg!" Azután mind hallgatagabb lett, s utolsó nap titkárával kitűnően shakkozott, inasainak jó éjt kivánt, s éjjel székén ülve, zaj nélkül lőtte szét koponyáját Orvosa, dr. Görgen, vallomásával elárulja, hogy nagy betegét felfogni nem tudta s szelleméröljsejtelme sem volt. Szerző könyvének kitűnő részlete az,£ hol Széchenyi öngyilkosságát indokolja. A házmotozásból látta a gróf, hogy ez eseménynek komoly következése leend, s legalább is el kell hagynia megszokott lakását Jósika Samu halála, b. Vay Miklós perbefogatása, a Zsedényi elleni ítélet megerősítése, Eynatten tbnok elfogatása, s a gazdag és becsületes Richter elitélése, ujabban felizgatott idegeit lázadásba hozta. Meg volt győződve, hogy Thierry otromba kíméletlensége, oly nagynevű embertől sem retten meg, milyen ö; hogy a házmotozást egy hazudott összeesküvéssel fogják igazolni stb. Félelmének megerősítésére szolgált egy bécsi levél a „Times*ben, hol Széchenyire összeesküvést fogtak, s azon általánosan elterjedt hir, hogy a nagy grófot fogságba teszik. Mindezeknek koronája volt egy b. Thierryvel váltott levelezés. Széchenyi levelet irt Thierryhez, melyben családi irományait kéri vissza, s kifejezi azon óhajtását, hogy a báró, ha ideje engedi, nagybecsű látogatásával szerencséltesse őt. A báró ez udvarias levélre oly hidegen és kimérten válaszolt, miből a gróf megsemmisítésének czélzata látszik. A többek közt azt irta, hogy „készüljön, mert a döblingi tébolyda megszűnt reá nézve menhely lenni!" Széchenyi tisztába jött helyzetével, — s megölte magát Szerző erősen hangsúlyozza a körülményt hogy a kormány a motozáskor a törvények ellenére, fegyvereit le nem foglalta. Azok, kik Széchenyivel folytonos és közel érintkezésbe jöttek többnyire végzetszerűen pusztultak el. Mint fönnebb irtuk, első shakkjátszó-társa, egy szép reményű ifjú, Asbóth — megörült. Halála után másodnapra, titkára Kiss, egy jelentéktelen, de becsületes ember, hasonlóképen megőrült, s mint szerző egész cynismussal megjegyzi, fölváltva a haza sorsa és elveszett szeretője fölötti panaszokban áradozott. S ez embert Kecskeméthy „jelentéktelennek" nevezi; pedig, a kiben ilyen érzések küzködnek, hullámzanak, a ki lelkénekfölháborodásában meghasonlottságra képes, az nem lehet lélektani szempontból jelentéktelen. Dr. Grörgen, a tébolyda tulajdonosa, a nagy események nyomása alatt beteg lett, s meghalt. Az öreg Brachot, midőn a család a gróf temetéséről hazatért — élettelenül találta. Az intézet alorvosa, dr. Groldberg, sötét világnézletü, tanult férfi — agyonlőtte magát. E rövid vázlatból is látható, hogy a könyv, noha művészi alakja nincs , a részletekben hiányzik az arány, az eseményekben a rend, nagyon érdekes, és az elolvasást mindenesetre megérdemli. ZILAHY IMRE.