Politikai hetilap, 1866 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1866 / 24. szám - A nemzetiségi kérdés 4. [r.]
290 egyesület még mind késik évi jelentése közlésével. E nyilatkozat miatt .az emiitett egylet igazgató elnöke, Marschalko Leo ur czáfolatot küldött be e lapok tulajdonosához, melyet szivesen közlünk, csak anynyit jegyezve meg, hogy az általa mellékelt jelentés szintén csak május 26-án, tehát a czikkel egy napon kelt, minélfogva róla tudomásunk nem is lehetett. A Politikai Hetilap" — irja M. ur — május havi 22-ik száma az üzleti szemle rovatában a „Pester Lloyd" után egy közlést hozott, melyben a mátrai bányaegylet igazgatósága a f. évi april 14-én tartott közgyűlés határozatainak eddig nem történt közléséért megrovatván, egyszersmind azon gyanúsítás is kimondatik, mintha az igazgatóság a részvényesek vagyonával titokban üzérkednék, s késedelmezésének oka épen tán sáfárkodásáról a nyilvánosság előtti beszámolás félelmében rejlenék. Ezen alacsony, és valószinüleg épen azoktól eredő gyanúsítást, kik valóban, ha egyébbel nem, részvétlenségök által, a részvényesek vagyonát a legokszerütlenebbül investialni segítették, s a kik igen jól tudhatják, ha tudni akarnák, hogy a csak mult évi augusztus hóban életbe lépett jelen igazgatóságnak csak a lelépett, vagy elmozdított ügyvezetők kezelését megbiráltatni, és a kész tőkéjéből végleg kivetkőztetett vállalatot -— ha még lehető — fentartani, s hasznot hajtóvá tenni jutott feladatul — ezen igazgatóság mint megvetést érdemlő rágalmat visszautasítván, íme van szerencsém annak nevében jelentésének egyik példányátjbecses lapjában felvétel végett./' alatt Méltóságodnak következő megjegyzés kíséretében megküldeni. 1- ször., hogy közgyűlési jelentéseknek hírlapok utjáni közzététele az egyleti (alapszabályok szerint az igazgatóságnak kötelességei közé épen nem soroltatott, mert a közgyűlésre minden részvényes személyenként meghivatván, annak határozatairól maga vagy megbízottja által tudomást szerezhet, vagy egyes esetekben az igazgatósághoz fordulhat ; de hírlapi közléseket jogszerűen nem követelhet; 2- szor., hogy bár a részvényesek minden fontosabb intézkedésekről nyomtatott közlésekben külön értesíttetni szoktak, mindazonáltal jelen igazgatóság a nyilvánosság iránti tiszteletből ezt lapok utján is közzétenni nem mulasztandja; — és 3- szor., hogy a mostani közlés is csak azért késett, mert a közgyűlés határozatával együttesen a kiküldött szakértő véleményes jelentésének főbb részei is , főleg az ezentulra követendő kezelés tekintetében, szinte tudtúl adatni szándékoltattak, a szakértő jelentése azonban csak f. évi május 10 én, pótló költségvetése pedig csak 20-án érkezvén meg, s az a 26-ki igazgatósági ülésben tárgy altatván, azt előbb közölni physice is lehetetlen volt. Midőn ezzel Marschalko Leo tvr kivánatának eleget tettünk, részünkről is visszautasítjuk a rágalmazás gyanúját, a mennyiben csak a titokban üzérkedés ellen volt kifogásunk, mire mint nyilvános közlönynek jogunk is vala, mint azt czáfoló M. ur maga is elismeri, midőn „a nyilvánosság iránti tiszteletből" a jelentés „lapok utján" közlését igéri. k mátrai bányaegylet i ez. bánya társaihoz. A mátrai bányaegylet alólirott igazgatósága a f. é. aprilhó 14-én tartott közgyűlés határozata által megbízatott: hogy legjobb belátása szerint szemléljen ki egy, a bányászat és kohászat terén, tapasztalt férfiút, azt az egyesületi bányák és huták megszemlélésére s ennek alapján egy jövőben követendő, mütani éB pénzügyi tekintetben czélravezető bányaművelési terv kidolgozására és előterjesztésére kérje fel, és ezen eljárás eredményét annak idejében a t. cz. bányatárs urak tudomására juttassa. Ezen a közgyűléstől nyert megbízás értelmében alólirott igazgatóság e czélból a bányászat és kohászat terén tapasztalt szakértő báró Leithner Antal úrhoz fordult, és miután e megkeresésnek készséggel megfelelve az egyesületi bányák helyszínére kimenvén, 1866. május 10-én kelt véleményes jelentését az igazgatóságnak már előterjeszté, annak főmomentumai következő rövid átnézetben összefoglaltatnak és a t. cz. bányatárs urakkal közöltetnek. A szakértő b. Leithner Antal ur részéről előterjesztett tudósításban mindenekelőtt azon főirányok jelöltetnek ki, melyekben a bányamüvelésnek főleg az egyesületi Katalin, középső György, és felső György tárnákban legközelebb történnie kellene; és miután ugy az eszközlésbe veendő, s további feltárások idejéig várható össztermelés, valamint a már eddig kiaknázott érczmennyiség kipuhatoltatik és kiszámittatik, 8 egyszersmind constatiroztatik, hogy az csekély ezüsttartalmánál fogva, főleg csak rézéreznek tekinthető, azon eredmény áll «lö, hogy ugy a legközelebb a bányákból termelendő, mint a már előállított •érezek, összesen 293,378 mázsát, 12,916 mázsa réz —• és 238 márka ezüst tartalommal, — 133,361 o. é. fntnyi összértékben képviselnek: mely mennyiségből legközelebbi 1867-évben 32,739 mázsa érez, — 1626 mázsa réz —és 145 márka ezüst tartalommal dolgoztathatnék fel a kohókban.— Az egyesületi zúzda azonban oly kiterjedt mérvben a mellett oly czélszerütlenül van épitve, hogy annak tartós elfoglaltatása még a bányamüvelésnéli legnagyobb erőmegfeszités mellett sem eszközöltethetnék, ugy hogy ezen a legnagyobb költséggel előállított, gőzerőre épített intézetben keresendő a [bajok legnagyobbikának egyike, és a kazánház s gépszerkezet berendezésének megváltoztatása sürgős szükségnek mutatkozik;] — hogy ez által a gőzerő kifejtésénél tetemes költség kímélés eszközöltethessék, annál is inkább, mivel a zúzda kezelése az egyesületi bányamüvelés egyik legfontosabb része. A mi már most a bányamüvelés, zúzda kezelés, gőzkifejtés és gépkezelés költségeit} illeti, ezek a bányamüvelésnél 20,679 frtra a zuzdakezelésnél , 5,953 tétetnek és számittatnak fel évenkint, — a gőzkifejtés és gépkezelés költségei azonban, a szerfelett czélszerülten katlanberendezésuél fogva igen magasaknak mutatkoznak, és naponkint egy lóerőre 1 frt 15 krt. tesznek, ugy hogy a zúzda és órezmosás kezelése naponkint 39 frt 80 kr., a kilugzás, malom- és fuvómüé pedig naponkint 24 frt 70 krnyi költséget igényel, — mely összeg a kazánok czélszerü berendezése által tetemesen lejebb szállitathatnék. A jövőben követendő és legczélszerübbnek mutatkozó hutamüvelési tervet illetőleg, a többször emiitett véleményes jelentésben, tekintve azt, hogy a mátrai rézérczek olvasztás általi feldolgozása nehéz olvaszthatóságuk, továbbá kénvas és kova hiánya miatt igen nehéz és költséges feladat lenne, — legalább a teljesen kovatartalom nélküli érezek az olvasztási feldolgozás alóli elvonása, és azoknak kilugzás általi felmunkálása indítványba hozatik, különösen miután az e részti, kisebb mérvbeni kísérletek kielégítő eredményhez vezettek, miután ezen eljárás mellett az órezben rejlő ezüst is, mely olvasztási feldolgozás által alig volna értékesíthető, részben előállitathatnék, továbbá miután a mátrai bányamüvelés íőleg a kilugzási eljárásra látszik utasítva lenni és végre miután az ezen eljáráshoz megkívánható felszerelések nagyobbára már megtörténtek. Ezen javaslatba hozott terv értelmében tehát, a legközelebbi 1867-iki művelési esztendőben feldolgozandó 32739 mázsa érczekböl, 17951 mázsa kilugzás és 14788 mázsa olvasztás által lenne felmunkálandó, és e szerint kilugzási uton előreláthatólag 860 mázsa réz és 145 márka ezüst, olvasztás által pedig 766 mázsa réz állitatnék elő, s miután a helyszínén tett fölvételek alapján eszközlŐbe vett számitások szerint a legközelebbi 1867-ki művelési esztendőre előlegesen megállapított: Bányamüvelés és zuzdakezelési kiadások 38,497 frt Az összes hutászati költségek 29,125 n A kezelési költségek 3,532 n Az összes költségek tehát . . 7 1,154 , tesznek, — ez előállítandó érczből, t. i. réz és ezüstből, a réz mázsáját 53 frt 20 krral az ezüst márkáját 25 frt 20 krral számítva 84,974 „ összbevétel volna várható, ezek szerint ezen művelési évben . . 13,820 „ jövedelem lenne nyerhető, melyhez még a különféle kezelésnéli előállítható mellék termények . 2,325 „ értékben hozzászámítva összesen . . 16,145 „ jövedelem volna várható, mely tiszta jövedelem a kazánok, általában a gépszerkezetnek eszközlésbe veendő czélszeriibb berendezése, s ez által a gőzerő költségeinek tetemesb lejebbszállitása által sokkal kedvezőbbnek fog mutatkozni. A legközelebbi jövőre, nevezetesen a legközelebbi 10 hóra 1866-iki júniustól számított előleges üzleti költségvetést illetőleg, az épen nem legsürgősebb költségek lehető kimélése mellett, különösen pedig a már meglevő és idő folytán még termelendő érezek és zúzérczek lehető leggyorsabb felmunkálása és értékesítése alapján következő összeállítás eszközölhető : I A bányamüvelés költségei havonként 453 ft. 20 kr. jelzntkeznek, ezen költség mellett havonként 160 mázsa érczet, 12 mázsa réz és 2 Yg márka ezüsttartalommal lehetneelöallitni. II. A z ú z d a k e z e 1 és, tekintettel az általa feldolgozandó készletekre, melyekből havonkint 7000 mázsa zúzércz (Pochgange) munkáltathatik fel, havonkint 1073 ft 60 krnyi költséget venne igénybe, és havonkintj 560 mázsa zuzdai marát (Pochwerksschliche) 39 mázsa réz tartalommal szolgáltathatna. III. A kilugzás kezelése tekintettel az általa feldolgozandó érczekre, havonkint 1172 mázsa érczet 61 mázsa réz és 18 márka ezüst tartalommal munkálhatna fel, és ebből havonkint 86 mázsa Cement-rezet 5 7 95/- • mázsa réztartalommal és 18 márka ezüstöt állithatna elő, a mi havonkénti 857 tt 45 kr költséget igényelne. IV. A termesztett Cement és zúzda mara (Cement & Pochwerksschliche) kohászati felmunkálása havonkint 725 ft 74 kr költséget kiván — és végre V. Az általános mü kiadások havonkint 255 ft költséget igny élnek. Az ezen előleges költségvetés alapján kiszámitott a legközelebbi 10 hónapra megkívántató előleges pénzszükséglet 34,226 ftra rug, holott a bevétel 44,184 fttal azonban csak a 3-dik hónap végétől számítva, lenne várható, miért is mindenek előtt ezen a három első hónapra szükséges, körülbői 10,700 ftnyi forgalmi töko megszerzéséről kellene gondoskodni. Ezen a szakértői véleményben foglalt fő momentumoknak előre bocsátott rövid előterjesztésen kívül, megemlitendőnek tartja még az alólirt igazgatóság, miszerint, az ezek szerint javaslatba hozott üzleti terv mielőbbi életbeléptetése, különösen a mellőzhetlenül szükséges müátalakitások és a kilugzási készletek berendezése és ezen eljárásnak szakavatott - felügyelet alatti megkezdése iránt már intézkedett, egyúttal még a következő a f. é. april 14-én tartott közgyűlés által elhatározott intézkedéseket hozván a t. cz. bányatárs urak tudomására Az egyleti számadások megvizsgálására vonatkozólag, egy az alább megnevezett tagokból álló számvizsgálati bizottmány választatott, egyszersmind az igazgatóság megbízatott, hogy ezen bizottmányhoz még egy, a számvizsgálati szakban jártassággal biró bányász egyént is felkérjen , kinek közbenjöttével az egyleti számadások megvizsgálandók lesznek, mely részben az igazgatóság a kellő lépéseket már meg is tette. Továbbá a kinnlevő részvény aláírási öspzegek befizetése szükség esetében behajtása elrendeltetett, — az 1865-ki aug. 22-én tartott közgyűlés által minden részvény után 5 fttal megállapított felülfizetések jóváhagyattak, fentartattak és azok befizetése elrendeltetett, meghagyatván az igazgatóságnak, hogy azokat szükség esetén a törvény utján is hajtassa be, — a m. k. helytartótanácstól helyben hagyott egyesületi alapszabályok kihirdettettek, és végre az egyleti tisztviselők választása következőképen eszközöltet ett: