Politikai hetilap, 1866 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1866 / 24. szám - A nemzetiségi kérdés 4. [r.]

286 mentségül azon meggyőződésem, melyben velem tán mások is osztoz- I nak, hogy alig van tanulmány, mely épen a mí ifjaink elme- s hogy I ugy mondjam lelkület-képzésére jótékonyabb befolyást gyakorolhatna, mint a természettan s a vele egyebeszövödö mennyiségtan. Az előadottak czélja pedig figyelmeztetni, mikép lehetne a tanulmányoknak minél vonzóbb és sikeresebb tárgyalását eszközölni tanodáinkban. Amaz, a tanítványt magát is kísérletezésre, egyik másik készülék szerkesztésére, mesterkedésre serkenti, fölgerjeszti s táplálja fogékonyságát a természet szigorú rendje és szépsége iránt; emez, önálló, higgadt gondolkozáshoz szoktatja, s a következetes észjárást, kitartó munkásságot biztos sikerrel jutalmazván, megizlelteti vele a kitűzött czélra törekvő fáradozásnak, az okos fejtörésnek gyönyörét; mind a kettő ébren tartja, kutatásra ingerli, figyelemhez szoktatja az elmét, önmunkásságra ösztönöz, s megbecsülteti, megkedvelteti a tiszta egyszerűséget, melyben az igazság megjelenik. Kétségkívül, mind igen kívánatos tulajdonok nálunk, a hol sem a letűnt, sem a most élő nemzedéknek nem igen lobbanthatni szemére, hogy valami nagyon szeretne törni magát a munkában, a hol a természettel nem állunk oly bizalmas lábon, hogy kellő mértékben akár hasznunkra akár élvezetünkre tudnók fordítani, a hol az úrhatnám — de vessen bárki részrehajlatlan, figyelmes pillantást jellemző vonásainkra, s Ítélje meg, nem válnék-e üdvünkre, ha ama tanulmányok csakugyan ilyforma módosító befolyást bírnának reánk gyakorolni ? Bécsi levelek. XXIV. Bécs, június 8. Már most a legvérmesb reményüek sem merik többé kétségbe vonni, hogy már csak napok választanak el a háború kitörésétől. Valamint a színházban kiki tudja, hogy midőn a zenészek hangolni kezdik hangszereiket, nemsokára megindul a nyitány, ugy a porosz, franczia és olasz félhivatalos közlönyök magatartása sem enged már kétséget arra nézve, miszerint az eldöntés órája nemsokára ütni fog. Szerencsésen kisütötték, hogy Ausztria az, a ki minden áron háborút akar, öt teszik felelőssé a következményekért, és miután ennyire vannak, már semmi ok nincsen a megtámadás elhalasztására. Az ily szemrehányások még mindig közvetlen előfutói voltak a küzdelemnek, és most sem lesz különben a dolog. Nem ismétlen e helyen azon combinátiókat, mikkel a napi lapok foglalkoznak, csak azon egyről akarok néhány szót mondani, a minek hire alkalmasint hazánk szivéig is eljutott, hogy t. i. osztrák-orosz szövetségről beszélnek, melyből idővel porosz-osztrák-orosz szövetség lehetne. E tárgyról pedig csak a bécsi közvélemény szempontjából akarok szólni. Ugyanis a ki figyelemmel kiséri a közvélemény nyilatkozásait, annak figyelmét nem kerülhette el az, miszerint a szóban álló hír itt korántsem tett oly kedvező benyomást, amilyet azon okból lehetett volna várni, mivel ily szövetség által Ausztria ellenállási ereje tetemes mértékben növeltetnék. E kedvezőtlen benyomás forrását már néhány hét előtt megjelöltem, midőn arra figyelmeztettem, hogy itt aránylag csekély ingerültség uralkodik Olaszország irányában; mig Poroszország ellenében igazán fel vannak bőszülve az emberek és bármily kevéssé népszerű itt a mostani kormány, még sem akadtunk emberre, a ki teljes szivéből ne kívánta volna : vajha sikerülne porosz uraimékat igen alapos leczkében részeltetni! Ellenben az Olaszország elleni háborút keserű kénytelenségnek tekintik, lovagias párbajnak, melynek befejeztetése után a párvivók kezet szorítva, és egymás iránti tisztelettel telve válnak el egymástól. Még oly nagyon loyális lapok is, a milyen péld. az „Ostd. Post" egész nyíltsággal kimondják, hogy most nem lehet ugyan szó Velencze körüli alkudozásról, de az első csata után, melyet Ausztria délen megnyer, itt lesz ideje annak, hogy a velenczei ügy békés utoni kiegyenlítésére tétessék kísérlet. Az imént említett hir — a szent szövetség uj kiadására vonatkozó — azonban épen fejére állítaná a dolgot; mert e szerint Poroszországot kímélni kellene, hogy a mostani ellenségből majdan nemsokára erős frigyestárs váljék, a főcsapással pedig Olaszországot kellene sújtani. Meglehet, hogy egy pár reactionárius lap kígyót békát fog ellenem kiáltani, de nem tehetem, hogy ki ne fejezzem azon erős meggyőződésemet, hogy, mig az orosz-porosz osztrák szövetséget az itteni közönség legalább is közönbösen nézné, — sokan egyenesen irtóznának tőle; — addig oly fordulat, mely lehetségessé tenné, hogy Ausztria Olasz- és Francziaországgal együtt a küzdtér ugyanazon oldalán állhatna, itt leirhatlan örömujjongatással fogadtatnék, és nagy részben elfeledtetné a közönséggel azon keserű áldozatokat, miket a háború az ő vállaira rak. Sőt merem hozzá tenni, hogy a hadsereg többsége hasonló indulattal viseltetik; megteendi az kötelességét, örömest és lelkesülten teendi meg, bárhova állítsa is a császár parancsa, de ha a szövetséges és harczostársak választása ő reá bízatnék, tudom hogy a kappire mutatna, és nem a pickelhaubéra... Ez az, a mit legalább en passant megjegyezni kívántam. A belpolitika terén semmi nesz. Azt állítják, hogy néhány nap alatt a mi országgyűlésünk is el fog napoltatni és akkor — legalább a birodalom belpolitikai életét illetőleg — azt lehetend mondani Gröthével: „über allén Gripfeln ist Huh', in allén Wipfeln spürst du kaum einen Hauch !" De vajon nagyon előnyös leend-e ezen csend a monarchiára nézve? A külföldön uralkodó nézeteket e csend legalább nem fogja helyreigazítani; e czélra inkább cselekvés, fürge alkotmányos élet volna szükséges. A kölni újság péld. már most is ijesztgeti olvasóit a „hocharistokratisches antideutsches minisztérium "-mai és e szavakkal végzi be legújabb vezérczikkét: „Ha — mitől Isten mentsen —Ausztria győzni találna, akkor azon reactio, melyen 1850—59-ig keresztül estünk, csak gyermekjáték leendett ahoz képest, mely a szerencsétlen Németországra aztán nehezednék." Mi részünkről természetesen jobb véleménynyel vagyunk a mostani kormány szándokaira nézve, de ha tőlünk kérdenék, vajon mily tényeken alapszik ezen vélemény, bizony nekünk is el kellene némulnunk. Higgadt politikai körökben nagyon sajnálnák, ha a mi országgyűlésünk elnapoltatnék, mielőtt még a fontos közösügyi kérdést tárgyalhatta volna, mert attól félnek, hogy háború után nehezebb lesz alkudozni vagy mivelünk, vagy a kormánynyal. Az utóbbit nem akarjuk hinni, az elsőről bizonyosan tudjuk, hogy nem igaz. A mult évek tapasztalásaiból valóban okulhattak volna az osztrák államféríiiak; e tapasztalásokból az a tanulság folyt, hogy kedvező külviszonyok hatása alatt lehetséges ugyan, a joggal ellenkező intézkedéseket tenni a belpolitika terén, de ezek épen csak addig tartanak, a meddig azon viszonyok léteznek, melyek a jog ignorálására bátorítottak és hogy aztán rendesen a külviszonyok bonyolulása többé-kevésbbé heves belválsággal is szokott karöltve járni ugy, hogy rendesen a legfontosabb bel változtatásokat a lehető legkedvezőtlenebb külső viszonyok közepett kell eszközölni Mily nagy itt a bizalmatlanság a kormány irányában, mutatta azon benyomás is. melyet a birodalom némely részeire nézve kihirdetett kivételes rendszabályok tettek. A dolog magábanvéve nagyon természetes. Harczszinhelyén rendesen felftiggesztetik a polgári hatóságok tevékenysége és az összes közigazgatás a katonai főparancsnokság kezében központosul. Mindazáltal nagy elégületlenséget szült a a személyes biztosságra, a levéltitokra stb. vonatkozó törvények felfüggesztése. Miután Bécs környékét is erődítik, attól félnek az emberek, hogy maholnap e város is egész alsóés Felső-Ausztriával együtt bele vonathatnék a „harcztérbe" és hogy a kivételes rendszabályok aztán itt is találhatnának alkalmazást. Általában ugy találják, miszerint a mostani minisztérium eddigi tevékenysége, habár nem kizárólag, de nagyrészt abban állott, hogy. megszüntette vagy legalább felfüggesztette azt a kevés jót is, mit a reichsráthnak létrehoznia sikerült, de mást nem tett helyébe; tehát csak megsemmisített, de nem alkotott. A mi a magyar ügyet illeti, erre nézve — az itteni emberek nézete szerint — csak annyi történt, a mennyit ő felsége személyesen tenni méltóztatott',' de ez aztán nem a kormánynak, hanem a fej edelemnek érdeme, mig amaz még a magyar kérdés körül sem állott elő valami tettel, sőt, ha a forgalomban levő hirek alaposak, és ' az országgyűlést elnapolják, akkor valamint Lajtán innen